„Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani."
Madame de Stael
Művészet + hit
Az alkotás szent művészete címmel vette kezdetét a művészet + hit nevű beszélgetéssorozat Budapesten, szeptember utolsó hétfő estéjén. A havi rendszerességgel tervezett rendezvények célja, hogy feltárja az alkotás és hit összefüggéseit, alkalmanként egy lelkész és egy hívő alkotó beszélgetése alkalmával. A programok szervezőinek szándéka szerint lelkészeket és hívő embereket egyaránt rávezetnek, hogy az alkotás maga az Istennel való kapcsolódás, egy mindenki által elérhető belső megújulási út.
A beszélgetéssorozat alapját Makoto Fujimura festőművész és filozófus Művészet + hit – Az alkotás teológiája című esszékötete adja. A szerző az alkotói lét legnagyobb kihívását abban látja, hogy azt a tényleges teljesítménnyel köti össze a jelen társadalmunk: alkotóként akkor létezünk, ha van produktum. Fujimura megállapításából kiindulva a művészet + hit beszélgetéseken a résztvevők annak járnak utána, hogy mi minden akad az alkotói folyamatban, ami értékes, ami több, mint önmagában a produktum.
„Hisszük és valljuk, hogy mi alkotott alkotók vagyunk, akiket Isten megalkotott és alkotásra hív” – hangsúlyozta Masri Mona Aicha, a művészet + hit alkalmak főszervezője. „Szerveztársaimmal közösen volt egy erős vágyunk, hogy olyan eseményre járjunk, ahol tartalmas beszélgetéseink lehetnek. Elsőként a művészet és a szentség kérdéskörét vitattuk meg, a továbbiakban pedig Fujimura esszékötetének fejezetei alapján fogjuk szervezni a beszélgetéseket.”
A programsorozat első vendége Molnár Illés költő, műfordító volt
„Az írás nekem egyfajta lelkigyakorlat” – fogalmazott Molnár Illés, a Fujimura-kötet fordítója. – „Legalább olyan fontos a folyamat, ahogy a szövegek összeállnak valamivé, mint maga a végeredmény, az alkotások így az önismeret szempontjából is érdekesek: egy belső vízió eredményei.”
A beszélgetés során a költő kiemelte: „Az ihlet nem jön, és elragad, hanem tudatállapotként írható le, ahova el lehet jutni. Valami megszületik, miután belül zajlanak a dolgok, csak figyelni kell rájuk. Mindenki belsejében zajlik ilyen tudatfolyam, amelynek van egy, az alkotó önmaga iránt tanúsított figyelme, tisztelete. Olvasóként is nagyon izgalmas ezt a figyelmet másoknak megadni.”
Októberberben Tabajdi Ádám orgonaművész, novemberben dr. Békési Sándor teológus képzőművész vesz részt a beszélgetésekben, minden hónap utolsó hétfő estéjén Budapesten, a református ELTE Misszió gyülekezetének közösségi terében, a Szó-Térben (Török Pál utca 6).