"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Nyissák meg a templomokat vidéken!
– ezt javasolja a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa.
Nyissák meg a templomokat vidéken!
Nyissák meg a templomokat vidéken – ezt javasolja a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa.
A testület május 11-i ülésén hozott állásfoglalása szerint „hogyha a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem szigorítják, akkor az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával, tartsanak istentiszteleteket Budapest és Pest megye kivételével.
Ahol zsúfoltság várható, lehetőleg külön istentiszteletet szervezzenek a 65 éven felülieknek.
Az Elnökségi Tanács kéri, hogy a tervezett nyári táborokat, konferenciákat, találkozókat – a testület korábbi útmutatásai értelmében – ne szervezzék meg!
A Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa
2020.05.11.