Nyomot hagyni

Hívő emberként feladatunk nap mint nap törekedni arra, hogy a ránk bízottakban, a mellettünk, a velünk élőkben nyomot hagyjunk. Megjelent a Karakter magazin legfrissebb száma, válogatott írásokkal a Dunamellékről.

„A mi kezünknek munkáját tedd állandóvá...” – idézi a 90. zsoltár 17. versét a Karakter magazin 2018. évi második számának előszavában Pap Anette egyházzenész, karvezető, egyetemi oktató. A Parókia portál válogatott írásaiból összeállított kiadvány is arra törekszik, hogy nyomot hagyjon olvasóiban, miközben a pünkösdtől adventig tartó időszakot tekinti át.

Találunk benne bel- és külmissziós írásokat, foglalkozik egyetemes kérdésekkel és lokális problémákkal, mesél a dunamelléki élettörténetekről és a távoli tájak mindennapjairól, fiatalok és öregek sorsait mutatja be. Művészet, zene, történelem, párkapcsolatok, házasság és irodalom egyaránt helyet kap hasábjain, csakúgy, mint beszámolók, ajánlók és elmélkedni valók. Egyszóval: az elmúlt félév lenyomata bennünk.



Szörényi Levente zeneszerző és Bródy János dalszövegíró örökre nyomot hagyott életművével a magyar zenetörténetben. Közös rockoperájuk, a mára már klasszikussá vált István, a király az idén töltötte be harmincötödik évét. A szerzőpáros mesélt nekünk a királydombi ősbemutatóhoz vezető útról, a darab örök érvényű üzenetéről, utóéletéről, valamint a terveikről. Interjúnk izgalmas időutazás a mikrobarázdás nagylemezektől a nyakba akasztott CD-k koráig.



A Bethesda Gyermekkórház orvosait, ápolóit is lebilincseli, hogy van valaki, aki önzetlenül, szabadidejét, pénzét, energiáját erre áldozva saját készítésű játékmackókkal próbál hozzájárulni a gyerekek gyógyulásához – hogy ne csak a rossz emlékek nyoma maradjon meg bennük. Hogy miért csinálja és meddig? – ezt tőle kérdeztük meg.



„Nem az számít, hogy meddig élek, hanem az, hogyan” – szerkesztőségünk két tagja egy kis csoporttal ellátogatott Észak-Irakba, hogy ott élő keresztyénekkel találkozzon. Szubjektív úti beszámolónkból kiderül, milyen benyomásokat szereztek Kurdisztánról, és hogyan formálták át szemléletüket a megtapasztaltak.



A 72 oldalas kiadvány cikkeinek többségét Jakus Ágnes, Barna Bálint, Cseke Hajnalka és Somogyi Csaba, a Dunamelléki Református Egyházkerület Parókia Sajtószolgálatának munkatársai írták, és a Parókia portál szerkesztőségvezetőjének, Füle Tamásnak a fotói illusztrálják.

A Karakter magazin decemberre megjelent ingyenes példányait megtalálják valamennyi dunamelléki gyülekezetben, és kapható a budapesti Bibliás Könyvesboltban 400 forintos áron.

A Karakter magazin 2018/2. számába online is belelapozhat itt vagy a képre kattintva.