Az Ökumenikus Imahét csütörtöki, a Szilágyi Dezső téri gyülekezetben tartott alkalma idén különösen meghitt volt. Jó volt hallani Isten üzenetét a János 15, 12-17 alapján az agapéról, arról a szeretetről, amivel Isten szeret bennünket, és amire hívja is az embereket: szeretni egymást, feltételek, elvárások, érdek nélkül. Szeretlek, mert szeretlek!

Jó volt egy kis csendben elgondolkozni a kapott kérdésekről, különösen is a legutolsóról: „Mit tehetnék még azért, hogy keresztyén testvéreimmel valóságosabb közösséget élhessek meg?” Aztán jó volt egymás kezét megfogva, közösen mondani el az Úrtól tanult imádságot, és még jobb volt aztán egymást megölelve békességet kívánni egymásnak.

A templomi közös imaalkalom után szeretetvendégségre hívtuk a környező más felekezetből érkezőket, és Istennek hála sokan éltek is vele, átballagtak a nagyterembe ahol Kéry Bálint Bence evangélikus képzőművész kiállítását nyitottuk meg. Luzsicza Fanni hárfajátéka után Wehner Tibor művészettörténész méltató szavait követően szeretet-és asztalközösségben lehettünk a környező gyülekezetekből érkező vendégeinkkel, képzőművészekkel, barátokkal és a kiállító művész családjával. Kedves, igazán testvéri alkalomban volt azoknak része, akik eljöttek.

Megtapasztalhattuk, hogy bár sok mindenben eltérően gondolkozunk, de mégis egyek tudunk lenni Krisztusban. Megélni azt, amit az igehirdetésben is hallottunk: Isten a szervezeti egységnél sokkal fontosabbnak tartja, hogy a szívünkben legyünk egymással közösségben. Akik itt voltunk, ezt örömmel élhettük át a szeretet-és asztalközösség gyakorlása közben.

Amikor az utolsó vendég is elment, rendrakás közben jó volt arra gondolni: valami keveset talán ma is tehettünk azért, hogy keresztyén testvéreinkkel valóságosabb közösséget élhessünk meg. Sydney Smith gondolata is ide vág: "A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, ha nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk."

Talán itt és most valami keveset tettünk azért, hogy örömmel, derűvel, elfogadó szeretettel tekintsünk a Krisztus-követésben velünk egy úton járókra. Isten soha, sehol nem kérte tőlünk, hogy teljesen egyformák legyünk, ha egyformának akarna minket látni, valószínű így teremtett volna bennünket. Neki kedves a mi különbözőségünk, valószínű nem kedveli a klónozást sem. De sürgetően kéri tőlünk ma is, hogy Krisztusban egyek legyünk, hogy lépjünk egymáshoz is közelebb, és ha középen Krisztus áll, akkor ezzel az egy lépéssel egymáshoz és Hozzá is közelebb kerülhetünk. Ezt élhettük meg itt együtt a Szilágyi Dezső téren. Hála Neki érte!