Az elmúlt tíz évben nem kevés barátom küzdött a hite megtartásával. Sajnos vannak olyanok is, akik hitüket vesztették. Magam is átmentem egy hosszabb, mély kétségekkel teli időszakon.
A Testről és lélekről és a Mindenki után egy újabb magyar film, mely nemcsak a nemzetközi filmes világban, hanem a mindennapokban is felkavarta kicsit az állóvizet, vagy sokkal inkább megállított, kizökkentett sokakat a mindennapi mókuskerékből.
Nem akarom magamra erőltetni Isten szabadítását, de ha mindent azonnal akarok, akkor éppen ezt teszem. Így hogyan tudna Ő megszabadítani? Hogyan várjak Istenre, ha zajt csapok magam körül?
Tükörrel hajított fény, Forró folyosó, Tengerre nyíló ablak – hirtelen nem is tudom, könyvcímekkel vagy kávékölteményekkel van-e dolgom. Az árnyas körtefa alatt berendezett irodalmi kávéházban lassan ráébredek, a frissítő csak ráadás, az igazi felüdülést az irodalmi műrészletek nyújtják. És, persze, a találkozások.
Nem éreztem jól magam a lelkemben. Néhol üresnek találtam, néhol pedig túlzsúfoltnak. Túl sok volt benne a szomorúság, kevés a lelkesedés. Sok fáradozás és kevés gyümölcs. Sok érzés és kevés bölcsesség. Sok változás, kevés biztonság.
A nyugati világban először négyszázötven éve hirdették ki a szabad vallásgyakorlást – a tordai országgyűlésen. Ennek apropóján beszélgetett Köves Slomó rabbival Balog Zoltán református lelkész a Protestáns Tavasz 2018. rendezvénysorozat részeként, a Hold utcai református templomban.
Volt, amelyik ott ért véget, ahol elkezdtem volna. És olyan is, amit könnyekkel a szememben hallgattam végig. Máskor nem az igehirdető szavai, hanem a személye közvetítette számomra Jézus szeretetét. Istentisztelet – ahogy én megéltem.
Valahány személyiségtesztet kitöltök, az eredmény mindig valami olyasféle, hogy konzervatív, nem kedveli a változást, ragaszkodik a régi dolgokhoz. Ez nem mindig esik jól, hiszen ki ne szeretne rugalmas, kalandvágyó, az újdonságokra nyitott ember lenni? De akármennyire is kételkednék a tesztek igazában: elég csak egy pillantást vetnem arra, mivel töltöttem az idei év utolsó napjait.
Nem, nem tévedés a cím, ilyenkor, novemberben. A szokatlan időzítés és a köszöntés hangvétele engem is igencsak gondolkodóba ejtett, így osztozom az Olvasó zavarában.