„Beszélgető egyház, éltető szó” címmel rendeztek konferenciát a Dunamelléki Református Egyházkerület jövőjével és az őszi közegyházi tisztújítással kapcsolatban 2026. augusztus 29-én, szombaton a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközség Kálvin termében. A szervezők nevében P. Tóth Zoltán északpesti egyházmegyei főgondnok és Matyó Lajos északpesti egyházmegyei lelkészi főjegyző hívta az alkalomra mindazokat, akik részt vennének ebben a párbeszédben. Sokan el is jöttek, megtöltve a Kálvin termet.

Elsőként a házigazda, Szabó Ferenc Kálvin téri református lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, a vallástétel fontosságára felhívva a figyelmet. „Vallást tenni azt jelenti, nem csupán szavakat mondani, hanem felvállalni azt, akit hiszünk, ott állni azzal, akit hiszünk, akkor is, amikor ez a felvállalás kockázattal jár” – fogalmazott a lelkész, kiemelve: nyitott ajtóknál tanácskoznak és őszintén beszélgetnek arról, mi felé mozdulhat el az egyház jövője. „Jézus igéje azt kéri tőlünk, hogy amit a szívünkben hiszünk, azt mondjuk is ki bátran. Az Atya színe előtt Krisztus az, aki tanúságot tesz rólunk és megerősít bennünket, ezáltal összekapcsolódhatunk az Isten színe előtt.”



Vitákon felülemelkedő testvériség
Az alkalmon Bárdos-Blatt Boglárka református lelkipásztor Mózes első könyve 13. fejezetének első tíz verse alapján tartott nyitó áhítatot, kiemelve a 8. verset: „Azért Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk!” Az igeszakasz Abrám és Lót pásztorainak a viszályáról szól, amely a kevésnek bizonyult legelők kapcsán alakult ki közöttük. Abrám azonban nem a viszály, hanem a rokonság felől közelített Lóthoz és közös megoldást keresett.

„Az embernek minden nehéz. Még a jót és az áldást is nehezen éljük meg” – fogalmazott Bárdos-Blatt Boglárka. „A bajt tudjuk ösztönösen kezelni, bekapcsol a túlélő üzemmódunk, a fuss vagy üss reflexe. A jó dolgok fogadására azonban nincsen ösztön vagy reflex. Sokféle módja kialakult: vagy belenyugszunk, hogy ez jár nekünk, vagy nem tudjuk elviselni és összeroppanunk a súlya alatt. Esetleg embernek tulajdonítjuk, nem Istennek.”

Kifejtette: Abrám történetében is konfliktus alakult ki az áldás körül. Ábrám és Lót is pontosan értette a bajt. Emberi logika alapján másként kellett volna végződnie ennek a történetnek: az idősebb Ábrám követelhette volna a maga számára a legelőket, el is fajulhatott volna a helyzet. De tekintélyesebb mivolta ellenére ő ment el Lóthoz, hogy békésen megbeszéljék a kérdést, és rögtön testvéri hangnemmel nyitott, azt kérve, hogy viszály ne legyen közöttük, mert rokonok – ezzel a kapcsolatot a probléma fölé emelte.

„Mennyivel vagyunk inkább mi rokonok a közösen örökölt egyházban?” – folytatta a gondolatmenetet az igehirdető. „A testvériség kívül kell, hogy essen a vitáinkon, a személyi kérdéseken és a jövőről való gondolkodáson.” Meglátása szerint mindez akkor valósítható meg, ha helyzetünket egy magasabb perspektívába ágyazva szemléljük. Emberi erőből ez nem sikerülhet, de az Istennel semmi sem lehetetlen, ezért ezt a látást Őtőle kell elkérnünk.



Gondolatok a jelöltállítás elé
Az áhítatot követően P. Tóth Zoltán északpesti egyházmegyei főgondnok ismertette az idei közegyházi tisztújítás részletes menetrendjét, kiemelve ebből a szeptember végéig lezajló jelölő közgyűlések fontosságát. „Olyan jelölteket kell állítani, akik minden szempontból alkalmasak az adott tisztségek betöltésére” – fogalmazott a főgondnok. Fontosnak tartja, hogy még a hivatalos jelölések előtt megismerhessék a presbitériumok azokat, akik vállalnák a püspökjelöltséget, és ez a konferencia is ezt a célt szolgálja azzal, hogy lehetőséget ad Nyilas Zoltán északpesti esperesnek elképzelései kifejtésére. Reményét fejezte ki, hogy az itt elhangzottak hozzájárulnak ahhoz, hogy valóban beszélgető egyházzá válhassunk.

A beszélgető egyház koncepciója
„Könnyű volna puszta tervekről, feladatról szólni, nekünk azonban azt kell megkérdeznünk, kihez tartozunk, kinek a szavából élünk, ki küld el bennünket” – kezdte bemutatkozó beszédét Nyilas Zoltán északpesti esperes. „Az emmausi tanítványoktól azt kérdezte Jézus, miről beszélgetnek egymással útközben. Nem azért, mintha nem ismerné történetüket, hanem azért, mert komolyan veszi érzéseiket. Ezután megvilágítja az írásokat és közösséget vállal velük, így hív követésre mindannyiunkat. Ebben a jézusi mozdulatban ismerem fel a beszélgető egyház mintáját.”

Az esperes kifejtette: élményeket nyújtó világban élünk, de az egyház nem lehet a vallási élménypiac egyik szereplője, mert az evangélium nem pillanatnyi érzés. A Krisztussal való találkozás felismeréséből beszélő és hitvalló közösség született, amelynek küldetése van. „Amikor beszélgető egyházról szólunk, abból indulunk ki, amit Isten már megtett. Az evangélium szólít meg bennünket és teremti újjá életünket.” Hozzátette: a beszélgető egyház Krisztusra figyel, gyülekezetei elkötelezettek, tagjai a közösségért imádkoznak, terheit hordozzák és Istentől kapott ajándékokkal szolgálják.

Meglátása szerint az elkövetkezendő időszak kérdése, hogy mit kell hálával megőriznünk, mi az, amit át kell gondolnunk és mi az, amit el kell engednünk. „A változás sohasem öncélú, csakis akkor hiteles, ha Krisztustól származik.” Számára a pásztori küldetés előrébb való, mint az igazgatási és vezetői döntések. Nélkülözhetetlennek tartja azt is, hogy helyreálljon a bizalom, ehhez fel kell ismerni hibáinkat. „Mi magunk is Isten igéjének ítélete és kegyelme alatt állunk. A bizalom újra és újra meghozott döntés, ezért van szükség megbékélésre és beszélgetésekre – Istennel, emberrel. Egymással.”



Egyházunk vezetéséről kifejtette: az sem lehet egyszemélyes. Testületi vezetésben kell szolgálni, és felismerni, hogy Isten a Szentlélek ajándékait sohasem egyetlen embernek adta. A vezetőnek ezért meg kell látnia másokban az ajándékokat és teret kell engedni a helyi megújulásoknak, hogy általuk az egész egyház gazdagodhasson. Mindenben együtt kell elindulni és nem egymáshoz kell mérni magunkat, hanem a küldő Úrhoz. Elengedhetetlennek látja a gyülekezetek együttműködését is.

„A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje.” Ebben a rendben mindenkire szükség van, ezen belül minden nemzedékre is. Ennek kapcsán szót ejtett a megújulásról is. „Az éltető szó formál bennünket, ezért minden egyházi megújulás az ember megújításával kezdődik. Nem mi újítjuk meg az egyházat, hanem a Szentlélek. Élő egyház élő gyülekezetekből születik.” A misszió nemcsak azt jelenti, hogy embereket hívunk az egyházba, hanem hogy az evangélium által formált emberek Krisztus tanítványaiként vannak jelen a világban – tette hozzá.

Meglátása szerint például a diakónia nem intézményrendszer, hanem az evangéliumi cselekvés nyelve. „A társadalmi változásokat egyetlen lelkipásztor sem tudja megállítani, ez azonban nem jelenti a beletörődést. A döntő kérdés az marad: van-e élő kapcsolat Krisztussal és egymással” – zárta beszédét, közös beszélgető útra hívva minden testvért.

Kapcsolat egymással és Istennel
Az egyházi tisztségviselő és a gyülekezetek közötti kapcsolat, a gyülekezetek egymás közötti kapcsolata és a személyes elcsendesedés volt a témája annak a pódiumbeszélgetésnek, amelyet T. Németh László presbiter, újságíró, az északpesti egyházmegye médiás és informatikai előadója vezetett. Beszélgetőtársai Szloboda József Budapest-északi esperes, Csuprik László tolnai egyházmegyei főgondnok, Nyilas Zoltán északpesti esperes és Hekli Katalin Rákospalota-óvárosi lelkipásztor voltak.



Szloboda József számára is fontos a személyes kapcsolat: négy generációnyi lelkészt ismer az egyházmegyéjéből, és úgy érzékelte, hogy hatalmas igény van az egymásra figyelésre. Ezért tartja fontosnak a szervezett találkozókat, az egyházmegyei közösségi alkalmat. Az elcsendesedés kapcsán kifejtette: fontos, hogy tudjunk jól imádkozni, azt mondani Istennek, hogy legyen meg az Ő akarata, és elfogadni, hogy a folytatás már nem a mienk.

Csuprik László a kapcsolatok élő jellegének fontosságát emelte ki. Ő maga főgondnokként igyekezett személyesen megismerni mindenkit, ezért valamennyi gyülekezetük lelkipásztorát felkereste és így szembesülhetett az őket érintő kérdésekkel. Náluk megyei szinten jól működtek a lelkészi kiskörök is, ahol a lelkészek megismerhették egymás problémáit. Az imádságról úgy fogalmazott: az ima a keresztyén ember lélegzetvétele.

A lelkipásztori beszélgetések kölcsönösen meghatározóak kell, hogy legyenek – fogalmazott Nyilas Zoltán, hozzátéve: szükségünk van a másik látására, hitére, bölcsességére, tapasztalatára. Az elcsendesedés kapcsán arról beszélt, hogy az imaélet nem egy lelkipásztori póz, ahogyan Az imádság éve sem egy projekt. E nélkül elindulni lehetetlenség a hétköznapok világába, meg kell teremteni az idejét – ahogyan a közös imádkozásoknak is.

Hekli Katalin úgy látja, a lényeg mindenhol ugyanaz: ismerni Krisztust, szeretni az igéjét és késznek lenni az engedelmességre. Időt, figyelmet kell fordítani a személyes imádságra, mert csak így újulhat meg a lelkipásztor élete, ettől lesz Krisztus jó illata a gyülekezetében és a világban. Ő maga is megélte, hogy nehéz mástól segítséget kérni, de el kell jutnunk idáig. „Fel kell ismernem, hogy nem kell olyannak lennem, mint a szomszéd” – fogalmazott.



A konferencia közös énekkel, imával zárult, a beszélgetés viszont kötetlen formában folytatódott az udvaron tartott szeretetvendégség során.


Képek: Füle Tamás