Nevezd csak szeretetnek

„Nagyon jól be tudom biztosítani magamat a sikerrel szemben” – mondta Visky András költő, dramaturg, rendező, színházi teoretikus Nevezd csak szeretetnek című költői estjén a budapesti Hold utcai református templomban.

Visky András Gyáva embert szeretsz és Nevezd csak szeretetnek című, legutóbb megjelent versesköteteiről, a költészet mibenlétéről, Isten és ember kapcsolatáról is szó esett a Protestáns Tavasz tegnap esti programján. A leginkább szabad verseket szerző költő szerint a „szabadság formája” azért nehezebb, mint a kötött műformák, mert alkotás közben el kell indulni a nem létező felé.

„A formát a nyelvben és a zenében is visszhangként fogom fel, vagyis a forma számomra a világnak egy első, nyelvi természetű megszólítását visszhangoztatja. A zsidó-keresztény hagyományban ugyanis a világ abból lett, hogy Isten kiszólít valakit a formátlanból és megformálja a formátlant. A forma erre az alapító tettre emlékezik, és ez nem biztos, hogy nyelvi természetű emlékezés. Amikor nem értünk egy szöveget, akkor meg kell találni a szövegnek a ritmusát, mert nemcsak a megértésből származik forma, hanem a formából is származik megértés.
Vajon a Szentlélek nem a jelentéseknek a világát visszhangoztatja-e bennünk? Egy nagyon ismert szöveget ismeretlenné tesz számunkra, hogy azt megújítva egy személyes, egzisztenciális jelentést emeljen ki belőle.”

Az alkotó beszélt a versnyelvről is. Szerinte a vers olyan nyelvnek a logikáját követi, amely a saját határait kutatja. „A versnyelv a kifejezhetetlent teszi érzékivé, átélhetővé – nem érthetővé. A nem érthető átélhető, az érthetőt meg nem szükséges átélnünk, mert reflektálunk rá” – fogalmazott.

Visky András beszélt arról is, szerinte mi a legnehezebben feldolgozható egy hívő ember számára.
„Miért vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor Isten beavatkozhatna, és nem teszi? Egy felnőtt hívő ember érzékeli Istennek a hallgatásait a világban, azt, hogy Isten nem avatkozik be, és ennek nem tudja a magyarázatát.” Majd hozzátette: „Amikor egy vers nem tud reménykeltően befejeződni, akkor ne fejeződjön be reménykeltően. A versnek kell befejeznie önmagát, a költőnek nem feladata megerőszakolnia a saját versét. A feladata az, hogy egy szövegen belül teljesen meztelenné legyen és üres legyen a keze.”

A teljes beszélgetést itt tekintheti meg: