Szikrázni, nem tölteni

A tiszta, jó szándékot, a hitelességet és a személyes dolgokat értékelik leginkább a fiatalok – véli Szabó Endre Győző. Középiskolás tehetségek támogatására hozott létre alapítványt a Baár–Madas Református Gimnázium három volt diákja. Az alapítók úgy vélik, hogy az értelmiségi szerep lehetőséget és felelősséget jelent, ezért is szeretnének segíteni.

A Jövő Értelmiségéért Alapítvány a fiatalok tehetségének kibontakoztatását szeretné segíteni anyagi támogatás, valamint kapcsolatok révén. Céljuk, hogy olyan helyzetekben pótolják az anyagiakat, ahol ez különösen is jól jön. Az alapítvány létrehozói – Szabó Endre Győző, Mészár János és Marton Gergő – azt vallják, hogy számos esetben a kis segítség is sokat jelenthet.

Szellemi és lelki inspiráció
Szabó Magda egyik regénye adta az ötletet az alapítvány létrehozására; egy olyan diákról olvastam a könyvben, akit egy alapítvány támogatott a tanulásban – kezdi a beszélgetést Szabó Endre Győző, aki húsz évvel ezelőtt érettségizett a Baár–Madasban, ma pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökhelyettese.  –  Szöget ütött a fejembe, hogy mekkora szellemi és lelki inspirációt jelenthet egy ilyen jellegű támogatás. Eszembe jutott, hogy annak idején a némettanárom is plusz órákat adott, bátorított, ami hatalmas lehetőség volt számomra a nyelvvizsgára készülve. A családom is klasszikus polgári értékeket képvisel, amihez szorosan hozzátartozik, hogy szerepet és felelősséget kell vállalnunk a közösségben – meséli a gyökereiről.

Nehéz élethelyzetben
Szabó Endre Győző pályája elején nevelőtanárként dolgozott a budapesti Baár–Madas Református Gimnáziumban, ahol Marton Gergő és Mészár János is diákja volt – Tulajdonképpen mindhárman megfeleltünk volna annak a kritériumrendszernek, amire gondoltunk az alapítvány létrehozásával. Tevékenységünk egyik fontos ága az, hogy egykori iskolánk szociális kalapjába teszünk pénzt havi rendszerességgel. Az összegből akár a kollégium, az étkezés vagy a bérletvásárlás költségeihez járulunk hozzá néhány diák esetében. Bárki pályázhat aki, úgy érzi, hogy szüksége van támogatásra. A kiválasztásban a pedagógusok segítenek nekünk, hiszen mi nem ismerjük személyesen a diákokat, azt viszont látjuk, hogy sokszor nagyon nehéz élethelyzetben vannak azok a fiatalok is, akikről nem gondolnánk, hiszen csillogó szemmel jönnek velünk szemben az utcán.

Alkotó értelmiségi pálya
Az alapítvány másik fontos tevékenysége a nyári táborok szervezése.
– Olyan fiatalokkal szervezünk közös nyaralást, akik saját erőből valószínűleg nem tudnának üdülésre költeni. Ők mindannyian tehetséges diákok, akik előtt tartalmas, alkotó értelmiségi pálya állhat. A nyaralást mindig úgy szervezzük, hogy valódi kikapcsolódást nyújthasson, nincs benne semmi kötelesség, ez az egy hét valóban a pihenésről szól. Fürdünk, sportolunk, főzőcskézünk, és időnként hívunk vendégeket is. A pozsonyi úti református gyülekezet tagja vagyok, mindig megfordul a táborban lelkészünk, Berkesi Gábor, aki finom lecsót szokott főzni nekünk. Járt a táborban filmes csapat, énekes, egyháztörténész, újságíró és híradós riporter is. Az egész tábor jó buli, és azokat is meghívjuk magunk közé, akik korábban már töltöttek velünk időt, így összeér a közösség. Volt már olyan táborunk, amiről azt mondták a gyerekek, hogy még életükben nem voltak ilyen jó helyen. Annyi áldás volt a táboron, ami messze túlmutat az emberi számításokon – mondja Szabó Endre Győző.

Ötleteket, kapcsolatokat keresnek
Az alapítvány kurátorai most azon munkálkodnak, hogy létrehozzanak egy mentori programot, amelyben négy-öt fős csapatok szerveződnek a mentorok köré. A kis csapat évente olyan közös programokon vehetne részt, ami nem a napi rutin része. – Mi elsősorban nem pénzt szeretnénk gyűjteni, hanem ötleteket, lehetőségeket, kapcsolatokat, mert úgy hisszük, hogy ez visz igazán előre. A fiataloknak az ad életre szóló élményt, ha közösen ellátogathatnak valahová, például bepillanthatnak egy cég életébe, kutathatnak a levéltárban, vagy foglalkozhatnak az őket érdeklő dolgokkal. Egyelőre gyűjtjük az ölteteket, hogy merre lehetne továbblépni. A fiatalok értékelik a tiszta, jó szándékot, a hitelességet és a személyes dolgokat, valamint azt, amihez ők is hozzá tudnak tenni valamit. Tapasztalatom szerint azt nem kedvelik, ha a kezükbe nyomnak egy térképet, hogy ezen és ezen az úton haladjanak. Az a jó számukra, ha azt a feladatot kapják, hogy keressék meg a térképet és találjanak ki valami jót.

Csak észre kell venni
A gyerekekben gyakran sokkal több lehetőség van, mint amit az iskolarendszer ki tud belőlük hozni – véli az alapítvány ötletgazdája. –  Sokakat a középkategóriába sorolnak, mert esetleg csöndesebbek, nem képesek előtérbe kerülni, holott rengeteg érték van bennük, a közösség szempontjából igen fontosak, csak észre kellene őket venni. Talán mi hárman, az alapítvány létrehozói is így voltunk ezzel. „A diák nem edény, amit meg kell tölteni, hanem egy fáklya, amit meg kell gyújtani”. Az idézet Öveges József professzortól származik, és az évek alatt nagyon fontossá vált az életemben ez a mondat, mert jól jellemzi az alapítványunk célját. Mi is szikrázni szeretnénk a megfelelő helyen, hogy meggyúlhasson a láng. Persze nem vagyunk elfogulatlanok, hiszen konzervatív, keresztyén értékeket vallunk, de nem sulykoljuk az irányt, más szinten szeretnénk hozzátenni a gyerekek életéhez. Az embernek mindig van miből adnia. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan eset, hogy valaki ne tudna adni valamit a másiknak.

Nem csak magukra gondolnak
A Jövő Értelmiségéért Alapítvány elsősorban a Baár–Madas Református Gimnázium diákjaira fókuszál, azonban szeretnének segíteni a határon túli fiataloknak is. Két iskola diákjait támogatnák szívesen, a nagyberegi líceumot, valamint a Lévai Református Egyházközség fenntartásában lévő gimnáziumot. – Nagyra értékeljük ennek a két iskolának az utóvédharcát, amit a magyarság megmaradásáért vívnak. Azt üzenjük nekik, hogy nincsenek egyedül, gondolunk rájuk is.

A stabilitás
További terveink között szerepel, hogy megkeressünk Nyugaton élő magyarokat, akik szívesen fogadnának fél vagy egy évre fiatalokat. Olyan honfitársainkra gondoltunk, akik szívesen adnának vissza valamit abból, amit valaha itt kaptak. Egy külföldön töltött esztendő óriási lökést adhat a fiataloknak életbátorságban, nyelvtudásban, tapasztalatban. Nagyon sok tervünk van, ezért fontos, hogy ezen a felületen is szólhatunk, hátha vannak olyanok, akik szívesen kapcsolódnának hozzánk. Alapítványunk a semmiből jött létre, minták, külső biztatás és segítség nélkül, talán ez adja a stabilitását is. Sok áldozattal és munkával jár, de hisszük, hogy megéri. Nem a mérhető eredmények számítanak, hanem az, ha tevékenységünkkel erősebbé fonhatjuk a társadalom szövetét.

Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás

A Jövő Értelmiségéért Alapítvány már az adófelajánlások egy százalékát is fogadhatja. Adószámuk: 18505452-1-41

Az alapítvány honlapja itt érhető el.