Ősi receptek, megszállt leány, szekrénybe bújt rém, titkos levelek, udvari intrika, rivalizáló tudósok, ravasz öregasszonyok – nem, nem a Trónok harcáról vagy valamelyik hasonló jellegű fantasztikus történetről van szó, még csak nem is egy misztikus krimiről. Annak ellenére, hogy akár ezekben a zsánerekben is helytállna a felsorolt elemek bármelyike.

A Nyugat+Zombik című művéről ismert Csepella Olivér a Reformáció500 számára készített új képregényt, amelynek a főhőse a detektívek módszertanát is megszégyenítő Lorántffy Zsuzsanna. Nem kézenfekvő választás a főszereplő személye, ugye? Pedig remekül működik még egy olyan kulturális közegben is, ahol az erős női hősök (pl. Wonder Woman) körüli vitákról szól szinte minden.

A református erdélyi fejedelemné történelmi alakja első blikkre nem tűnik túl izgalmasnak, hiszen egy hímzéssel és gyógynövényekkel pepecselő, hívő asszonyról nem feltétlen a legmozgalmasabb kalandok jutnak eszünkbe. Pedig már ennyiben is rendkívül sok potenciál lehetne, de Lorántffy Zsuzsanna emellett csupa érdekes emberrel is volt körülvéve. Olyanokkal, mint például Apáczai Csere János, aki szintén fontossá válik a képregényben.

Csepella Olivér azonban nem akart mindent és mindenkit belesűríteni abba a tizenhárom oldalba, amely a rendelkezésére állt, helyette egyetlen eseménysorozatot emelt ki, amelyben megkísérelte főhősének minél több aspektusát megvillantani anélkül, hogy belefájdulna az olvasók feje. A végeredmény könnyen emészthető, mégis sokszínű.

Azokra is gondolt, akiknek fogalmuk sincsen, kicsodák ezek a figurák: a képregény elején egy áttekinthető és humoros ábrával mutatja be szereplőit és egymáshoz fűzött viszonyaikat. A rajzok parodisztikusak és helyenként inkább elnagyoltak, de igen erőteljesen fejezik ki vizuális üzeneteiket. Van, amit cselekménnyel mond el, mást csak szavakkal vagy egy-egy képbe rajzolva.

A szerző ráadásul attól sem riadt meg, hogy saját magát is beleírja a történetbe, ezáltal a manapság szintén divatos módon (lásd például: Deadpool) áttörje az úgynevezett „negyedik falat”, azaz karakterei tudatában vannak annak, hogy csupán képregénybeli figurák. Csepella rajzolt alteregója látszólag másnak szánt mondataiban olykor kiszól az olvasóhoz, de arra ügyel, hogy a történetnek ne alakítója, csupán közvetítője legyen. Így a fókusz végig azon marad, hogy Lorántffy Zsuzsannához hogyan jutnak el a konfliktusok és rejtélyek, majd pedig hogyan oldja meg ezeket.

A fejedelemasszony pedig derekasan helytáll eme nemes feladatok közepette. A cselekmény során látszólag alig mozdul ki hajlékából, alig tesz valami említésre méltót. Valójában azonban gondolatban bejárja az egész birtokát, ennek során pedig mindenre és mindenkire van gondja. Sherlock Holmeshoz és kollégáihoz méltó módon fejti meg egy megszállt leány rejtélyes ügyét, pusztán annyival, hogy végighallgatja a tényeket, majd egymás mellé rendezésük után levonja a megfelelő következtetéseket. És utána stílusosan intézkedik.

Mindemellett van benne annyi alázat, hogy hajlandó egy egyszerű öregasszonytól is tanulni, aki lenyűgözi őt furfangos megnyilvánulásával. Hol van ehhez képest Sherlock Holmes szerénysége? Ráadásul Lorántffy Zsuzsanna a westerosi vastrónért harcolókat is megszégyenítően ravasz intrikusnak bizonyul, aki úgy simítja el a feszültségeket, hogy a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Igazi uralkodói erény ez, amely még mindig nélkülözhetetlen Erdélyben, hiszen a fejedelmi trónon ülő fia, II. Rákóczi György látszólag híján van minden diplomáciai érzéknek.

Nem kell attól sem tartanunk, hogy a fikció túlságosan is a háttérbe szorítaná a történelmi tényeket. A „református Sherlockunkról” ugyanis kiderül, hogy hatalmas mecénása az oktatásnak, aki nem csak Erdélyen belül karolta fel a tudományos élet ügyét, de sokakat támogat külföldi tanulmányaikban, több nyelven beszél, lelkes híve az anyanyelvű könyvnyomtatásnak, szembeszáll a babonákkal és gyógynövényismerete valós természettudományos alapokon nyugszik. A hímzés és a levélírás ezekre csak a ráadás!

Ha kell, hitet tesz Jézus tanai mellett, és akár le is iskolázza az ateizmusát a képregényen belül vállaló, saját magát is parodizáló szerzőt. Ez a motívum szép gesztus Csepella Olivértől, cserébe még azt is megbocsátjuk neki, hogy keresztyén helyett végig következetesen keresztényt ír. Szerencsére alkotása hívő és nem hívő számára egyaránt élvezetes és vállalható, úgy csinál reklámot a reformáció néhány tanának, hogy az nem szájbarágóan térítő szándékú. Jót is tesz neki a „külsős” szemlélet.

Kissé sajnálatos, hogy az egész mű csak tizenhárom oldal, és akkor ér véget, amikor kezd igazán beindulni a cselekménye. Néha kicsit olyan, mintha egy hosszú felvezetése lenne valami nagyszabásúnak, mint például amikor a filmstúdiók online közzé teszik új filmjük első tíz percét ízelítőnek. Aki azonban Lorántffy Zsuzsanna további kalandjaira kíváncsi, annak még mindig ott a lehetőség arra, hogy utánaolvasson a történelmi alakjának. Hátha ez később másokat is megihlet; és arra ösztönöz, hogy a maguk módján, a maguk stílusában hozzák emberi közelségbe hitünk női hőseit.
 

Csepella Olivér Lorántffy Zsuzsanna megír egy levelet című képregénye közvetlenül letölthető pdf-formátumban innen!