Kőrösi Csabával a tihanyi Közös gondolkodás a jövőnkről című felekezetközi konferencia témájával összefüggésben beszélgettünk.

A világon hetente egymillió ember költözik vidékről a városokba. Milyen hatása van ennek a Földre?

Pontos az adat. Az 1950-es években nyolc olyan város volt a világon, amelynek több mint ötmillió lakosa volt, ma már ötven ilyen város van, és néhányban már huszonötmillióan élnek. A Föld 7,4 milliárd lakosának 52 százaléka városlakó, 2050-re pedig a várhatóan 9 milliárd ember 75 százaléka él majd városokban. Ez azt jelenti, hogy egy nemzedéknyi idő  alatt több városi struktúrát kell megépíteni az egész Földön, mint az előző kétezer évben összesen.

Hogyan hat ez a bolygónkra? A tihanyi konferencián arról is szóltak, hogy az emberiség jelenlegi fogyasztásához nyolc bolygóra lenne szükség.

Hadd kezdjem most is a jó hírrel! Nem fogunk kifogyni az energiából, mert sokkal több energiához tudunk hozzáférni megújuló forrásokból, mint azt gondolnánk. Ha a Föld jelenlegi energiafogyasztását egy egységnek tekintjük, akkor a földre érkező, normál körülmények között befogható napenergia mennyisége tízezer egység, és a többi forrást még nem is említettem.

A gondot inkább a meg nem újuló források okozzák. Ha minden természeti erőforrás használatát összeadjuk, akkor egy év alatt alatt 1,6 Föld erőforrásait használjuk el, márpedig második Föld nincs. Mindez azt jelenti, hogy most a következő generációk, vagyis a gyermekeink számlájára élünk.

Ez azt jelenti, hogy le kell mondani a szegény országok fejlődéséről és a tehetősebbek jólétéről?

Nem, hiszen a fenntartható fejlődés éppen arról szól, hogy el kell választani a gazdasági fejlődés ütemét és az ökológiai lábnyom nagyságát. Minden fizikai törvény azt mutatja, lehetséges a gazdasági fejlődést úgy növelni, hogy közben az igénybe vett meg nem újuló természeti erőforrások mennyiségét csökkentjük.

Egyelőre azonban ott tartunk, hogy szennyezzük a Földet, 2015 a valaha mért legmelegebb év volt, a földfelszíni hőmérséklet folyamatosan emelkedik…

A szén-dioxid kibocsátás növekedése az egyik legfőbb oka a gyorsuló felmelegedésnek. Ahogy ön is említette, tavaly volt a legmelegebb év, és 2016 első negyedéve a valaha mért legmelegebb időszak volt, így valószínűleg ez az esztendő is rekordot dönt majd.

A tavalyi párizsi klímacsúcson fontos szabályokat fogadtak el. Betarthatók a vállalások?

Párizsban nagyon sok év kudarca és számos tárgyalási forduló után értünk el olyan megállapodást, aminek a legfontosabb része, hogy a Föld átlagos felszíni középhőmérsékletének emelkedését 2 fokon belül tartjuk. A párizsi megállapodás nemzeti vállalások építőkockáiból épül fel. Ötévente viszont megnézzük, hogy ki milyen mértékben javítja a saját teljesítményét, azért, hogy minél gyorsabban meginduljon a csökkenés.

Ezek szerint vannak eminensek, akik túlteljesítenek? Nem az a helyzet, hogy nehéz betartani a vállalást?

Nem kell messzire menni az eminensekért, mert Magyarország a kiotói megállapodásban hatszázalékos csökkentést vállalt, és ma már negyven százaléknál  tartunk. Vannak országok, amelyeknek kiváló a klímateljesítménye. Minél jobban halad egy ország a technológiai fejlesztés irányában, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a klímavédelmi tevékenysége javulni fog. A kényszer is rávisz minket a változtatásra: Kína, az egyik legnagyobb szennyező, évente kétmillió embert veszít el a légszennyezés miatt.

Akik Kínában jártak mostanában, beszámolnak arról, hogy a szennyezett levegő miatt hetekig nem látják a napot. Azt mondja, hogy Magyarország jól teljesít, de mi igen pici pont vagyunk a világ térképén.

A kínai vezetésnek rá kellett döbbennie, hogy túl nagy az ára annak a fejlődésnek, amit eddig befutottak. A nagyvárosaik kezdenek élhetetlenné válni, ezért meg kell változtatni a fejlődés irányát. Egynapi pekingi városnézés annyi terhelést jelent a tüdő számára, mintha elszívnánk két doboz cigarettát. Egy nap eltöltése a szabad levegőn Pekingben hónapokban mérhető élettartam-csökkenést jelent. Magyarország klímateljesítménye valóban kevéssé számít  abban, hogy merre fordul a világ, mégis fontos a szerepünk, hiszen van huszonkét ország, amelyeknek köszönhetően 2015-ben megállt a széndioxid-kibocsátás növekedése a világban. Tizenhat ország pedig miközben növeli gazdaságát, csökkenti a klímára gyakorolt hatását. Kicsik és nagyok együtt hatottunk a világra.

Sokan bagatellizálják a felmelegedés kérdését azzal, hogy legfeljebb majd tovább lesz nyitva a napernyő vagy veszünk légkondicionálót.

Ezen a tanulási pályán sokan átmegyünk. Putyin elnök két évvel ezelőtt azt mondta, hogy ha emelkedik a hőmérséklet, legfeljebb kevesebb szőrmekabátot vesznek majd Oroszországban. Aztán elkezdett olvadni a tundra, az örök fagy birodalma, ahol az egész infrastruktúrát a jégre építették. Egy méter mélyen a földfelszín alatt megolvadt a jég, az utak meggörbültek, a házak összeomlottak, a hidak megrogytak. Az orosz vezetés eljutott arra a felismerésre, hogy az egyik legkomolyabb biztonsági kihívás a klímaváltozás.

A globális képet tekintve nem az a probléma, hogy melegebbé válik a hőérzetünk nyáron. A Föld egészen kicsi átlaghőmérséklet-növekedése elég ahhoz, hogy megbomoljon az egyensúly. A viharok gyakorisága és pusztító ereje már mutatja a változást. A 340 km/órás széllökéseket a jelenlegi infrastruktúránk nem bírja el. Megváltozott a Föld hidrológiai háztartása. Magyarország időjárása is a szélsőségek irányába tart. Növekszenek az extrém száraz időszakok, és amikor csapadékot kapunk, rövid idő alatt olyan sok eső esik, amit az utóbbi száz évben épített létesítményeink nem tudnak kezelni. Újra kell gondolni a vízügyi infrastruktúrát. A globális felmelegedéssel a sarkoknál gyorsul a jégolvadás. A jég beleolvad a tengerbe, így a vízszint megemelkedik.

Milyen következményekkel jár a vízszint emelkedése?

A legóvatosabb becslés korábban úgy szólt, hogy a század végére 90 centiméterrel emelkedik a tengerek vízszintje, de bebizonyosodott, hogy ez elérheti a másfél-két métert is, ha nem változtatunk. 750-800 millió ember lakhelye kerül víz alá.

A gazdaságra vetítve ez azt jelenti, hogy a világ GDP-jének 15 százalékát adó erőforrások víz alatt lesznek, hatalmas területek tűnnek el. Megismerkedhet a világ egy új fogalommal is: sómenekült.

Ez mit jelent?

A mezőgazdasági termeléshez édesvízre van szükség. Ha a termőföldbe beszivárog a sós víz, a növényi kultúra megbetegszik, elpusztul, vagy nagyon drágán sótalaníthatják a vizet.

Hova megy majd ez a rengeteg ember, ha megszűnik az élőhelye?

Ön jövő időt említett, de ezt hadd tegyem át jelen időbe! A klímaváltozás, a vízhiány és a tömeges elvándorlás nem jövő idő, hanem már elkezdődött. Az ENSZ adatai szerint az Afrikától Közép-Ázsiáig terjedő félholdban ötvenmillió ember kényszerülhet elhagyni lakhelyét, ha nem tudjuk megállítani a termőföldek pusztulását. Mindez kiélezi a gazdasági és társadalmi problémákat is, politikai értelemben szinte mindenütt lángol a vidék ezeken a területeken. Ezek a társadalmak akkora terhelést kapnak, amit nem képesek kezelni. Az említett ötvenmillió emberből tizenkétmillió most is úton van. Jelentős részük még a környező országokban vándorol, egy részük pedig már itt áll Röszkénél. Az Európába érkezőket nem klímamenekültként szokták aposztrofálni, és ők maguk is csak azt érzékelik: azért kellett elhagyni falujukat, mert polgárháború tört ki vagy nem tudják tovább folytatni az őseik által megkezdett mezőgazdasági termelést. De a kiváltó okok között ott van a klímaváltozás.

A szíriai válságot is ide lehet sorolni?

Nem állítom, hogy Szíria felrobbanásának az oka egyedül a  klímaválság, de jelen van a kiváltó okok között, hiszen 2009 előtt Szíriában három igen száraz év követte egymást, ami a NASA adatai szerint az utóbbi kilencszáz év legszárazabb három esztendeje volt. Az ország jelentős részében tönkrement a mezőgazdaság, a vidék eltartó képessége csökkent. Kevesebb mint három év alatt másfél millió ember zúdult be a szíriai nagyvárosokba, ahol egyébként is feszültségek voltak. A következmény a szíriai polgárháború.

Visszatérve a víz kérdéséhez: a Föld egységes hidrológiai rendszert képez. Hogyan vigyázhatunk a vízre? Négymilliárd ember évente egy hónapig szenved a vízhiánytól.

Vegyük észre a kihívás nagyságát!  Az édesvíz mennyisége nagyjából állandó, viszont az emberiség lélekszáma exponenciálisan növekszik. Ma négyszer annyian élünk a világon, mint 1900-ban, és hatszor annyi vizet veszünk ki a természetből, mint korábban. Több mint harminc országban kritikusak az értékek, vagyis az egy főre jutó éves vízmennyiség ezer köbméter alá csökkent. Ezekben az országokban már nem lehet vízigényes iparosításban, valamint bizonyos növények termesztésében gondolkodni, ha azt akarják, hogy jusson ivóvíz a lakosságnak.

Mit lehet tenni?

Szerencsére a víz – ellentétben sok más erőforrással –  visszaforgatható. A kommunális és ipari célokra felhasznált víz többsége nem tűnik el, csak elszennyeződik. Meg kell találni a módját, hogy a használt vizet teljes mértékben megtisztítva visszaforgassuk, és újra felhasználhassuk.

Keressük ennek a módját? Magyarországon a WC-t is ivóvízzel öblítjük le.

Magyarországon egyelőre a bőség időszakát éljük, de az országok jelentős része már nincs ilyen jó helyzetben, mint mi. Áder János köztársasági elnök úr kezdeményezésére Magyarország összehívja a Budapesti Víz Világtalálkozót november végére. Ez a második ilyen találkozó lesz három éven belül. 2013-ban az Áder János által összehívott találkozó résztvevői megfogalmazták, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a világ vízgazdálkodását. A világ a mai napig is a Budapesten megfogalmazott vizes fenntartható fejlődési célt követi, sőt az ENSZ is elfogadta ezt. Az idei találkozó témája az lesz, hogyan tudjuk elérni a kitűzött célokat a különböző adottságú országokban 2030-ig. A kérdés jelentőségét érzékeltetve: ezen fog állni vagy bukni az emberiség átállása fenntartható fejlődésre. Az ENSZ főtitkára és a Világbank elnöke felkért tíz állam- és kormányfőt, hogy segítsék ezeket a célokat. Európát a magyar köztársasági elnök és a holland miniszterelnök képviseli körükben.

Amikor vízhiányról beszélünk, szeretünk Afrikára mutogatni, de ez már több kontinenst is érint. Láttam egy filmet Kaliforniáról, ahol nyáron korlátozzák a locsolást, sőt még a mosást is.

Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a természeti erőforrásokkal kapcsolatos problémák csak a szegény országokat sújtják. Kalifornia az utóbbi kilencszáz év legnagyobb szárazságát élte át, súlyos korlátozásokat vezettek be, megkezdték a mandulaültetvények kivágását, pedig Kaliforniából származik a világ mandulatermelésének nyolcvan százaléka.

Az állam városaiban tilos a kerteket locsolni. Az amerikai álom, amelynek része a családi ház, a zöld kert, a szép virágok a jelenlegi vízhasználattal nem működhet tovább.

Mikor érzünk ebből itthon is valamit a saját bőrünkön?

Tartok tőle, hogy ez már elkezdődött. Gondoljon a múlt nyárra, amikor öt hőségriadót rendeltek el, köztük egyet szeptemberben, amire korábban soha nem volt példa. Szintén tavaly Budapesten két villámárvíz volt, másfél óra alatt több mint egyhavi csapadékmennyiség esett. A változás miatt megjelentek a kórokozók a mezőgazdasági kultúrákban, szőlőtermelésben. Déli határainktól kétszáz kilométerre a tigriscsíkos szúnyogok önfenntartó populációi alakultak ki, amik a világ másik végén a Zika-vírust terjesztik. A kullancsok szaporodnak, fertőzöttségük a harminc évvel ezelőttihez képest az egymilliószorosára növekedett. Mindez összefüggésbe hozható a klímaváltozással.

A nagy kérdésem még mindig az, hogy minek a hatására változhatnak jó irányba a folyamatok? Gondolom, kell hozzá központi, politikai akarat és az, hogy az egyszerű emberek is megtegyék a maguk helyén, amit kell.

Minden változás fejben kezdődik. Először is meg kell értenünk, hogy új helyzetben vagyunk.

Megértettük?

Mindannyian döntési helyzetben vagyunk. Magánemberek, családok, közösségek, falvak, városok, vállalatok, kormányok. Mindennap hozunk olyan döntéseket – ha nem gondolunk is rá –, amelyek közvetve hatnak a Földünk további sorsára. Apró kérdések: mennyire vagyok takarékos a vízzel, az energiával? Hogyan közlekedek? Mit vásárolok? Ezek triviális dolgoknak tűnnek, de az egyszerű fogyasztási szokásaink negyven százalékban befolyásolják a klímavédelem sikerét vagy kudarcát. Nem mindegy, hogy olyan cseresznyét vásárolunk, amit a szomszéd faluban termeltek, vagy olyat emelünk le a polcról, amit innen nyolcezer kilométerre szedtek, mert ezzel megvásároljuk vele együtt a szállítási útvonalat és az összes károsanyag-kibocsátást. Azt is érdemes átgondolnunk, hogy egy adott fogyasztási cikk előállításához mennyi víz kell. Ha olyan helyről vásárolunk, ahol vízhiány van, ez rejtett vízexportot jelent, és áttételesen növeljük az ottani problémákat.

Ebbe egy átlagember nem gondol bele!

Most még nem! De ötven éve ki nézte, hogy mekkora a fogyasztása a porszívónak vagy rádiónak? Ma mindenki megnézi a háztartási gépei fogyasztását. Ötven éve még nem voltak olyan jelzések az árun, hogy környezetbarát vagy újrafelhasznált anyagól készül-e, megfelel-e az európai egészségügyi szabványnak. Ezeknek a jelzéseknek a jelentősége növekedni fog. Ma még nincs arra vonatkozó jelzés, hogy mekkora egy áru vízlábnyoma. Öt év múlva már találkozhatunk ilyen termékekkel.

Számos dolgot fogyasztunk, amire valójában nincs szükség, de divat. Nekem is van sok cipőm, ruhám. Civilizációnkban hogyan lehet ezt a fajta fogyasztást visszaszorítani, hiszen többet veszünk, mint amire valójában szükség van.

Hosszú fejlődési folyamat ez mindannyiunk számára. Nem a szegénységet és a nélkülözést kell választanunk, hanem a józan, racionális, ugyanakkor a jólétünket is biztosító fogyasztást. A jelenlegi gazdaság nem így működik, mert nem azt mérjük, hogy mennyire vagyunk elégedettek, hanem azt, hogy egységnyi idő alatt mennyi áru fordul meg a piacon. A minél komfortosabb élet iránti törekvés sokáig erősítette a gazdasági növekedést, de több területen elértünk a planétánk teljesítőképességének határához. Nyolc tényezőt vizsgálnak a bolygó teherviselési határai szempontjából, ebből 3-4 már kritikus szinten van, és nem lehet továbbmenni, ha nem akarjuk teljesen kibillenteni a Föld önfenntartó rendszerét. Nem az a cél, hogy ne legyen cipőnk, ruhánk vagy komfortérzetünk, hanem az, hogy mindezt úgy állítsuk elő, hogy a környezetet terhelő hatások a mainál sokkal kisebbek legyenek. Ez pedig fizikailag kivitelezhető.

A fenntartható fejlődés céljait teljesíteni kell, de a politikusok által hozott határozatok ellenére Lacika még bedobja a használt elemet a kukába, és Pista bácsi kiviszi a rossz akkumulátort az erdőbe.

Az államfők és kormányfők közös döntése, ha papíron marad, annyit ér, amit a papír nyom. Ha ebből nem származik cselekvés, nagy bajban leszünk. Az egyes országokon múlik, hogyan fordítják le cselekvésre, programokra, beruházásokra, technológiai fejlesztésre, oktatásra, közgondolkodásra a célokat. Társadalmunkban sok olyan intézmény található – egyházak, civil szervezetek, iskolák –, amelyek képesek erkölcsi tartalmakat is megfogalmazni. Nagyon komolyak a kihívások, de a megoldás a tudomány és technológia alkalmazása, valamint az erkölcsös hozzáállás. Válaszoljuk meg a kérdést, hogy mi az, amit meg akarunk tartani a gyermekeinknek, és hogyan képzeljük el a társadalmat, ahol csökkenek az elválasztó vonalak.

Fekete Zsuzsa

A tihanyi Közös gondolkodás a jövőnkről című konferenciával összefüggésben készült korábbi írásainkat az alábbi linkekre kattintva olvashatja. 

Ideák, esélyek, realitások - Orbán Balázs Migrációkutató Intézet főigazgató

Pénz, gazdaság, erkölcs - Baritz Laura közgazdász

A normalitás ketrece - Steinbach József püspök

Egy csónakban ülünk, süllyed - Fekete Zsuzsa - vélemény

Ígéret és nem ígérgetés - tudósítás a konferenciáról