Újratervezés a könyvpiacon

Minél sokrétűbb az egyházi szolgálat, annál sokszínűbb a könyvkiadás is. Galsi Árpáddal, a Kálvin Kiadó igazgatójával a járványidőszak könyvkiadásra gyakorolt hatásairól beszélgettünk.

 
Galsi Árpád református lelkésszel, a Kálvin Kiadó igazgatójával arról beszélgettünk, milyen hatással volt a kiadó elmúlt két évére a járványidőszak, és milyen következményekkel járhat az idei évre nézve.



Hogyan lehetne röviden összefoglalni a Kálvin Kiadó küldetését?
A Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadójának elsődleges feladata, hogy azokat a könyveket adja ki és tegye elérhetővé, amelyekre a legnagyobb szükség van egyházunk életéhez, szolgálatához, missziójához. Ezek közül természetesen maga a Biblia a legmeghatározóbb, hiszen Isten igéje áll egyházunk hitének és életének a középpontban. Ezért kiemelt szerephez jutnak azok a kiadványok is, amelyek közvetlenül vagy áttételesebben a Szentíráshoz kötődnek. De a Kálvin Kiadó kínálatában nagyon sok minden megtalálható: énekeskönyvek, hitvallások, hittankönyvek, tankönyvek, gyerekkönyvek, teológiai szakirodalom, hitébresztő és a hitben növekedést segítő könyvek, hiszen minél sokrétűbb az egyházi szolgálat, annál sokszínűbb a könyvkiadás is.

Hogyan élték meg az elmúlt két évben a COVID okozta járványhelyzetet a kiadónál?
Munkahelyként valószínűleg hasonlóan, mint minden más munkahely. Nálunk is az emberek egészségének megőrzése a legfontosabb – ez sok feladatot jelent ma is. Másokhoz hasonlóan mi is igyekeztünk átállni az otthonról dolgozásra, ahol csak lehetett. Ahol meg nem lehetett, ott átszerveztük a munkafolyamatokat. Nagyon jó volt látni, megtapasztalni, hogy sokan kérés nélkül is segítettek a problémák megoldásában, példát adva együttérzésből és odafigyelésből. Ez a sok-sok nehézség mellett is gazdagító élmény volt számunkra. Most is óvatossággal, odafigyeléssel, a személyes történetek szem előtt tartásával kell biztosítanunk a zökkenők minimalizálását a munkavégzés során. Sőt, az elhúzódó helyzet miatt nem elég átmeneti vagy ad hoc megoldásokat találni, hanem figyelnünk kell arra is, hogy ami a személyes jelenlét miatt háttérbe szorul, azt más módon megpróbáljuk kiegyenlíteni. A keresztyén hitnek és életnek a közösség fontos vonása, amit úgy látszik, hiába tudok, nekem is újra kell tanulni, és meg kell keresni a közösség megélésének új módjait a munkánk során is.



A könyvkiadói tevékenységet mennyiben befolyásolta a járvány?
Magát a könyvkiadást kevésbé, leszámítva a személyes egyeztetések nehézségeit, bizonytalanságait, vagy a fokozódó nyomdai nehézségeket. Az értékesítést még inkább. Volt időszak, amikor be kellett zárni a könyvesboltjainkat, és korlátozott feltételekkel lehet programokat tartani, például könyvbemutatót, könyvvásárt. Sokkal kevesebb gyülekezetbe tudunk személyesen ellátogatni, mint szeretnénk, és bár az online könyvbemutatóknak is megvannak a pozitív hozadékaik, például olyanok is kapcsolódhatnak, akik nem tudtak volna személyesen eljönni, ugyanakkor a személyesség ezekkel nem pótolható, és a könyv esetében az is sokat jelent, ha kézbe tudjuk őket venni. Ha lehetőség adódik a személyes jelenlétre, igyekszünk azt a legoptimálisabb körülmények között megvalósítani, mert megtapasztalhattuk, mennyire fontosak ezek az alkalmak.

Mekkora visszaesést eredményezett a könyvesboltok bezárása és a rendezvények elmaradása az értékesítésben?
Bár a kieső árbevétel hatással van a kiadó gazdálkodására, de nem fogy annyival kevesebb könyv, hogy kétségbe kelljen esnünk, amiért köszönetet is mondunk hűséges vásárlóinknak. A bevételkiesésnél nagyobb gond, hogy a potenciális olvasók nehezebben férnek hozzá fontos könyvekhez. Próbálunk alternatív útvonalakat kialakítani, igyekszünk erősíteni az online értékesítést, és arra törekszünk, hogy minél többféleképpen érjük el vásárlóinkat. Ez nem egyszerű, mert nem egy-két hónapnyi átmenetet kell így átvészelni. Egy kisebb keresztyén könyvesboltnak nincs annyi tartaléka, hogy akár évekig küzdjön az ebből fakadó bevételkiesésekkel. Olyan nem fordult elő, hogy valami csak a járványhelyzet miatt nem jelent volna meg. Inkább újratervezést, több feladatot és újabb kihívásokat, új gondolkodási területeket hozott a járvány.



Nehéz ilyenkor a pozitívumokra koncentrálni a negatívumok helyett?
A keresztyén ember minden helyzetben keresheti a lehetőséget is; azt, hogy milyen kiutakat tartogat számunkra Isten kegyelme, és ezekből milyen áldások fakadhatnak. Ez nem könnyű, de amikor válság van, amikor baj van, akkor is Isten felé kell törekednünk. Lehet, hogy kevesebbet jutok el olyan találkozókra, ahová szeretnék, de közelebb kerülhetek a családomhoz, és azokhoz, akiknek a közelében élek. A közös bezártság nemcsak kellemetlenség lehet, hanem lehetőség is arra, hogy együtt olvassuk a Bibliát, közösen imádkozzunk együtt, többet beszélgessünk, arról is, hogyan ismerhetjük fel Isten kegyelmét. Reméljük, hogy mindennek a felismerésében segíthetnek a könyveink is.

Mennyire sikerült alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez?
Az egyházi könyvkiadásnak, leginkább a gyülekezeteknek köszönhetően megvan az az ereje is, hogy megtaláljuk az alkalmazkodás módjait. Gondoljunk az új Református énekeskönyvre! Objektív szempontból, mivel a járványveszély miatt kevesebben mernek templomba járni, kevesebb a gyülekezeti, egyházi rendezvény, találkozás is, nem jó időpontban készült el az új énekeskönyv. Mégis hatalmas érdeklődést tapasztalunk az első pillanattól kezdve, rengeteg helyre eljutott már, nagyon sok gyülekezetben használatba vették. Látjuk és tapasztaljuk, hogy van igény a kiadványainkra, és ezért nagyon hálásak vagyunk a lelkipásztoroknak, iratterjesztőknek, de az egyéni vásárlóknak is, akik megkeresnek bennünket, érdeklődnek, és megveszik a könyveket.



Változtak-e a járvány alatt az olvasói szokások?
Ennyi idő alatt szerintem nem változnak meg az olvasói szokások kimutatható mértékben. A járvány miatt nem igazán keresnek jellemzően mást az olvasók, mint egyébként, de ez nem is meglepő, hiszen eleve olyan kiadványokkal foglalkozunk, amelyek most ugyanúgy fontosak, mint máskor, bibliák, imakönyvek, énekeskönyvek, gyerekkönyvek. Hogy érdekes példát hozzak: tavaly jelent meg az Imaséták. Példatár című könyvünk, egyszerűen azért, mert most készült el. Akár el is halaszthattuk volna a megjelenését, hiszen ez egy kifejezetten közösségi jellegű kiadvány, mégsem tettük, és nagyon sok helyre eljutott, nagyon sokan rátaláltak, és sok pozitív visszajelzést kaptunk róla.

Jelenleg milyen bizonytalanságok jelentik a kiadó számára legnagyobb kihívást?
Nehezebb előre tervezni. Ez az előkészületekre ugyanúgy vonatkozik, mint a gyártásra, nyomtatásra. A már említett új énekeskönyvünk kapcsán is komoly problémaegyüttessel kell megküzdeni, amely a nyersanyaghiány, valamint a gyártási és szállítási kapacitások korlátjai miatt alakult ki. Ezekre, most úgy néz ki, hosszabb távon is be kell rendezkednünk, hiszen egyre több helyről értesülünk arról, hogy nemcsak az euroárfolyam, hanem a papír ára is rendkívüli módon drágul, és ezekhez alkalmazkodnunk kell, nem elég csak rövid távú megoldásokat keresni. Emellett nagyon sok résztvevője van a könyvkiadási folyamatnak, és mindenkinél megvan a lehetősége annak, hogy valamiért kiesik a folyamatból, megbetegszik, karanténba kerül. Ha ezt nem kalkuláljuk bele a munkafolyamatba, például azzal, hogy mindenre ráhagyunk még több időt, akkor borulhat minden. Ehhez hasonló bizonytalanságokkal napi szinten találkozunk. De szerintem mindenki.



Mindezek fényében milyen tervekkel vágtak bele az idei évbe?
Nagyon sok kiadványunk van előkészületben, és még többet tervezünk. Természetesen továbbra is az új énekeskönyv élvez prioritást, mert sok gyülekezetbe még nem jutott el a már említett problémák miatt. Az előkészületben lévő könyveik közül a leghamarabb Siba Balázs könyve készülhet el, amely a Hétfőtől szombatig. Lelki rítusok és spiritualitás a mindennapokban címet viseli. Ezt sem a járvány miatt időzítettük mostanra, de talán a cím és az alcím világosan mutatja az aktualitását. Készülünk egy novellásgyűjteménnyel is a húsvéti ünnepkörre, Bölcsföldi András szerkesztésében, Húsvét közelében címmel. Ezek mellett a Református Tananyagtár soron következő kiadványai is hamarosan elkészülnek.

Gondolkodnak e-könyvek kiadásában?
Mindig foglalkozunk a kérdéssel, de mindig arra jutunk, hogy még nem szükséges erőforrásokat fordítanunk erre a területre. Volt egy gyors felívelése az elektronikus könyvek olvasásának és terjesztésének, de a folyamat megállt, talán még egy kicsit visszájára is fordult. Magyarországon nagyon szűk piaca van az e-könyveknek, ami a mi elsődleges egyházi olvasóközönségünket is figyelembe véve számunkra még kisebb arányt jelentene. Mindenesetre odafigyelünk olvasóink igényeire. A revideált új fordítású Bibliát például elkészítettük ingyenesen letölthető e-könyv formájában is, hiszen ha ezen az úton új olvasókhoz juthat el az evangélium, akkor nekünk is érdemes elindulni.


Barna Bálint
Képek: Hanula-Csordás Dóra, Hurta Hajnalka, Füle Tamás