Digitális igehirdetés – 2020. április 26. vasárnap

Digitális igehirdetés - 2020. április 26. vasárnap - Gyöngyösön és szórványaiban

- készítette és közreadja: Kenyeressy Károly lelkipásztor -

PÁL APOSTOL „MIATYÁNK"-JA

Alapige: Efézus 3,14-21 „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt..."

Pál imádságát a „páli miatyánk"-nak is nevezik. Ennek az imádságnak három része van: megszólítás, kérés, dicsőítés. Ezekről szeretnék most szólni.

I. A megszólításban kifejeződik a kapcsolatunk Istennel. Mi már úgy hozzászoktunk Isten Atya nevéhez, mintha a leg-magátólértetődőbb dolog lenne, hogy mi Istent „mi Atyánk"-nak nevezhetjük. Nem természettől fogva Atyánk, hanem az új születés erejénél fogva: „előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint..." (Efézus 1,5) Nem egyszerű megszólítás az „Atya" megszólítás, hanem csak a Szentlélek munkája által lehetséges: „nem a szolgaság lelkét kaptátok... hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: »Abbá, Atyám!« Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk." (Róma 8,15-16) Ezáltal a kiáltás által visszatalálunk Istenhez abból a messzeségből, amelybe beleszülettünk. Pál apostol úgy imádkozik, hogy imádságában Isten lelki atyasága fejeződik ki, nem is pusztán egyénileg, hanem széleskörű közösségileg: „az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség... adja meg nektek" - Isten gyermekeinek gyülekezetét nem földi értelmű vérségi kapcsolat, hanem Jézus Krisztus (áldozati) vére tartja össze. Ő biztosítja kapcsolatunkat Istennel és egymással, mint közös családba tartozók.

II. A kérésben megerősödésért könyörög az apostol. Sokat foglalkozunk a külső emberrel. Ezt gyarapítjuk, erősítjük, kozmetikázzuk egészen az elmúlásig. Ha valaki Istentől új születést kap, az belül kapja ezt, új kezdetként. A testhez teljesen hozzákötődő, Szentlélek nélküli emberhez képest új teremtés indul meg benne. Gyülekezetünk drága idős tanítónénije fáradhatatlanul idézi sok évtizeddel előtt kapott boldog lelki pecsétjét: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2 Korinthus 5,17) A belső ember a Szentlélek ereje előtt nyitja meg magát (A Szentlélek a „másik Pártfogó", aki Jézushoz úgy hasonló, hogy „ugyanabból a fajtából való" - az „allosz" görög szó ezt fejezi ki - János 14,16). A belső ember megtalálja a maga célját és rendeltetését. Végbemegy a folyamat, amit Ezékiel próféta olyan titokzatosan ábrázol: „Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek." (11,19-20) A belső embernek a Szentlélek által olyan mértékben kell növekednie erőben, hogy győzelmesen tevékenykedhessen a bűn elleni harcban. A Szentlélek feltárja és magyarázza Jézus Krisztust, hogy benne növekedjünk, az Ő erejében („dünamisz") erősödjünk. Ezért a folyamatért könyörög az apostol, aki ezt a kérését térden állva mondja el: mint ahogy Dániel, Ezsdrás, István vértanú vagy maga Jézus Krisztus, aki a Gecsemáné-kertben könyörgött így (Lukács 22,41). Ez a térdeplés kivételes komolyságot fejez ki. Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Pál magukkal az efézusiakkal együtt imádkozik így: „miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott" (20,36). Jézus ereje, mindent megváltoztató hatalma hit által lakozik a szívünkben: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk." (János 14,23) A Szentlélek ereje által a hívő Isten szeretetében gyökerezik és „terebélyesedik". Megismeri, hogy Krisztus szeretete elég széles ahhoz, hogy körülvegye az egész emberiséget, elég hosszú ahhoz, hogy az örökkévalóságig tartson, elég mély ahhoz, hogy elérje a legmélyebbre süllyedt bűnöst is, és elég magas ahhoz, hogy felemelje őt (és bármelyik hitbe kapaszkodót) a mennybe.

III. Pál imádsága végén, mint ragyogó korona, ott van Isten dicsőítése és imádása. Akinek a szíve megújult, az magában tapasztalja meg Isten csodálatos erejének legnagyobb bizonyítékát. Halálosan beteg lelke csodálatosan meggyógyult, és most naponta Isten gyógyító erőiből él. Aki a legnagyobbat megtette, hogyne tenné meg a többit is? És ahogyan megmentette az én lelkemet, úgy másokat is életre vezethet. Imádságunk meghallgatásában is túlmegy azon, amit kérünk vagy elgondolunk. Isten bennünk munkálkodó ereje által - ami által fenntart és mindenen átsegít - fogalmat alkothatunk arról, hogy ennek a hatalomnak nincs határa. Mindent úgy tud és úgy akar irányítani az életünkben, hogy célhoz érjünk. - A világháborút követő karácsony előtti héten történt egy kis zöldségesüzletben. Egy fáradt kinézésű asszony ment be a zöldségesüzletbe és annyi élelmiszert kért, ami elegendő ahhoz, hogy gyermekeinek karácsonyi vacsorát készíthessen. A boltos megkérdezte tőle, hogy mennyit tud rá költeni. Az asszony ezt felelte: „Férjem meghalt a háborúban, semmit sem tudok fölajánlani, csak egy kis imádságot." A boltos nem nagyon volt szentimentális azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehet fönntartani imádságok alapján. Ezért így szólt: „Írja le egy papírra!" - aztán folytatta munkáját. Legnagyobb meglepetésére azonban az asszony a ruhája zsebéből elővett egy papírlapot és átadta a boltosnak, miközben ezt mondta: „Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál." A zöldséges átvette a papírt, mielőtt felocsúdott volna meglepetéséből, és aztán már sajnálta is, hogy ezt kérte. Mert mit tudna csinálni az imádsággal, és mit tudna rá válaszolni? Aztán egy ötlete támadt. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére rátette a papírlapot anélkül, hogy elolvasta volna, és így szólt: „Meglátjuk, mennyi élelmiszert ér az imádság?" Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált határozott lenni, de nem sikerült neki. Arca elvörösödött és dühös volt, meglátszott rajta a zavar. Végre így szólt: „Ez minden, amit a mérleg képes megmérni. Itt van egy zacskó! Tegye bele az árut, mert el vagyok foglalva." Az asszony mélyet sóhajtva, könnyek között kézbe vette a zacskót, és kezdte bepakolni az élelmet, közben ruhájának ujjával törölgette a szemét. A boltos nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, de az mégsem telt meg egészen. Ekkor odagurított neki egy nagy sajtot, szó nélkül. Amikor az asszony távozott, a boltos megvizsgálta a mérleget. Vakargatta a fejét és meglepetésében fölfedezte a titkot. A mérleg eltört! - „Aki pedig mindent megtehet, sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk..." Pál apostol itt saját tapasztalatból merít. Amikor Filippiben a börtönben ült, Silással együtt imádkozott. Talán még a börtönőrre is gondoltak, Jézus szavaira emlékezve: „Imádkozzatok azokért, akik bántanak és üldöznek titeket." (Máté 5,44) De hogy Isten még azon az éjjelen csodálatosan ki fogja hozni őket a börtönből, és hogy éppen azzal a kemény és irgalmatlan emberrel együtt fognak térdet hajtani Jézus Krisztus előtt, eszükbe sem jutott. Pedig így történt! Az Úr mindig bőségesebb módon cselekszik. Mindenre képes („dünamai"), minden isteni erő birtokában van! Isten dicsőségét az egész gyülekezet hirdeti, dicsőíti. Egyedül a gyülekezetben lakozik Isten tisztelete igazán! Itt csendül fel dicsőségesen Isten magasztalása. És nemcsak a gyülekezet kell, hogy dicsőítse Istent, hanem az egész világ! A legelső távirat, amit Morse a találmánya kipróbálásaként repített Washington és Baltimore között, ez volt: „Íme, mily nagy dolgot cselekedett velünk az Isten! / Idejében megmondják Jákóbnak, Izráelnek, hogy mit tesz az Isten." (4 Mózes 23,23) Harminc évvel később a feltaláló szobrát New Yorkban, a Central Parkban leplezték le. A 80 éves feltaláló ekkor küldte utolsó üzenetét a világnak. Akkor ezeket a sorokat kopogta le: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!" A várakozó tömeg Isten dicsőítésébe kezdett. Adja meg a világ Istennek újra a neki járó dicsőséget!

Ámen.