Digitális igehirdetés – 2022. augusztus 14. vasárnap

Istentisztelet, 2022. augusztus 14. vasárnap
8.30 Vécs, 10 óra Gyöngyös, 16.30 Vámosgyörk, 18 óra Visonta

A KERESZTRŐL SZÓLÓ BESZÉD

Textus: 1 Korinthus 1,18-25

Mikor Klodvig, a frankok királya legelőször hallotta Jézus szenvedésének történetét, naiv felháborodásában így kiáltott fel: „Csak ott lehettem volna katonáimmal, ilyen szégyen nem maradt volna megbosszulás nélkül.” Azonban nem mindenkit érint meg ilyen mélyen a keresztről szóló beszéd (mint Klodvigot, aki 496 karácsonyán megkeresztelkedett).
I. Pál apostol a korinthusiakhoz írott első levele első nagy szakaszának középponti üzenetében nem elismeri, hogy a keresztről szóló beszéd „bolondság” (azaz szó szerint „hiábavalóság”), hanem a csúfolódó ellenfelek véleményeként idézi ezt a minősítést. Miért mondják, hogy „bolondság” a keresztről szóló beszéd? Hasonlóképpen kérdezték Jézustól is: „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” (Lukács 13,23) Tehát a mennyiség kérdését a kérdezők helyezték a középpontba. Nem tudjuk, hogy az emberek mennyi része tartozik közéjük, de jónéhányan elutasítják a keresztről szóló beszédet. A helyettesítés - „egy mindenki helyett” - elvét évezredekkel ezelőtti vallásos gondolatnak tartják, ezért úgy gondolkodnak: „engem nem érint, nincs rá szükségem, engem nem is érdekel”. Jézus Krisztus önkéntességét, alázatát, ön-megüresítését, bűntelenségét nem becsülik, hiszen – gondolják - más vallásokban is vannak meghaló és feltámadó istenségek. Az egész szégyen-halál értelmetlen, ellene mond minden józan megfontolásnak. Sokan felháborodnak a megfeszítés eseményén. Ezt kérdezik: „Hogyan tud rajtam egy olyan valaki segíteni, aki ártatlan létére tiltakozás nélkül hagyta, hogy keresztre feszítsék?” „A zsidók jelt kívánnak, a görögök bölcsességet keresnek” (22. vers). „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útjaitok nem az én útjaim – így szól az ÚR.” (Ézsaiás 55,8) Valaki egyszer megvallotta, hogy mennyi lelki küzdelmet folytatott a keresztről való beszéd ellen. Először sehogy sem értette. Azután bosszantotta, ahányszor csak hallotta vagy hallott róla. Később untatta a téma. Nagy kérdéseken töprengve viszont néha megvigasztalta, s ekkor ez a gondolata támadt: „Ha mindaz igaz, hogy Jézus Krisztus így feszíttetett meg, így halt meg, így temettetett el, és így szállt a poklokra, akkor én elveszett ember vagyok, ha továbbra sem hiszek benne.” Nagy küzdelem indult meg benne, emberi értelme viaskodott az Isten gondolataival, míg végre megadta magát. Így találta meg lelke békességét. Az emberek másik része kételkedik, nemegyszer ironikus gúnnyal. Mohamed például a Koránban (4. szúra „A nők” 157-158) ezt írja: „és (mivel) azt mondták: »Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét« - holott (valójában) nem ölték meg őt és nem feszítették keresztre, hanem (valaki más) tétetett nekik (Jézushoz) hasonlóvá (és azt ölték meg) … bizonyosan nem ölték meg őt, ellenkezőleg, Allah magához emelte őt.” Az ezotéria azt tanítja, hogy Júdás halt meg helyette a kereszten („A világ titkai” 2021. július). Egy német professzor (J. Fried) elmélete szerint csak kómába esett. Egy magyar celeb férfi meg azt hangoztatja, hogy „Jézus jó színész volt”. A kételkedés és ironikus gúny tehát akár káromlásba is áthajlik. „Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg” – tanítja Pál apostol a korinthusiaknak, idézett igeszakaszunk után, a levél folytatásában (1 Korinthus 2,7-8). Vannak olyanok is az emberek között, akik felháborodva vádaskodnak: az inkvizícióban és a vallásháborúkban elpusztult tömegek halála miatti felelősséggel vádolva a kereszt tanítását. Vádul hangoztatják azt, hogy a felekezetek vég nélkül vitatkoznak egymással, hogy elfajult az ellenszenv közöttük, és ennek mind a kereszt kizárólagosságának tanítása az oka. „Tandem vicisti Galileae” („Mégis győztél, galileai!”) – idézhetjük ezekre a vádakra válaszolva Julianus császár utolsó szavait.
II. Kiknek „bolondság” a keresztről szóló beszéd? Pál apostol levelében nem vitatkozik az ellenkező vagy ellenséges vélekedésekkel és nézetekkel, mindössze annyit jegyez meg, hogy a keresztről való beszéd - Isten helyettesítő áldozatának hírül adása - csak azok számára bolondság, akik elvesznek. Akik már a földi létükben elveszettek, de elveszett állapotuk majd haláluk után lesz nyilvánvalóvá. Soha mélyebben nem érzi majd senki Jézus Krisztus kereszthalálának nélkülözhetetlen voltát, mint saját halálának órájában! Akkor majd nem segít sem a pénz hatalma, sem a technika fejlettsége, sem a tudomány vívmányai. Egy haldokló gyároshoz négy orvos érkezett. Az első háziorvos barátja volt, akivel szívesen kártyáztak és iddogáltak együtt. „Adok neked egy injekciót, és majd meglátod, hogy nemsokára talpra állsz” – mondta a haldoklónak a vizsgálat után. A gyáros felesége aggódva kérdezte férjét: „Mondott neked valamit?” „Igen” – intett a halálos beteg, és sírni kezdett. „Milyen hazug!” – köhögte fájdalmasan. A második orvos egy kórházi professzor volt, aki kétségbeesett kérdéseire ezt a választ adta: „Ha pontosan akarja tudni, itt emberi segítség ki van zárva. Rendezze el minél gyorsabban ügyeit, mert nemsokára teljes öntudatlanságba kerül, amiből többé nem ébred fel.” Amikor a kórházi professzor elment, a gyáros azt mondta feleségének: „Ne sírj! Végrendeletet csináltam, üzleti ügyeimet rendbe tettem. És mégis félek a haláltól. Félek, hogy utána következik egy másik élet – igazságos ítélet Isten trónusa előtt. Istennel nincs rendezve a dolgom. Hívd hát gyülekezetünk lelkészét!” Harmadjára tehát az ismert gyülekezeti lelkész, a modern tudós érkezett. Leült a beteg ágya mellé, és elkezdett érdekes tapasztalatairól beszélni. A haldokló azonban félbeszakította: „Nincs már sok időm. Mondja meg, kérem, kertelés nélkül, van-e tudományos bizonyíték arra, hogy a halállal mindennek vége?” „Bizonyíték erre nincs. Az ember tetteiben és műveiben él tovább. Érje be annyival, amit idáig átélt és tett!” „De hisz éppen ez az! Tetteim vádolnak, hogy bűnös vagyok, és elvesztem!” „Kérjen injekciót orvosától, attól majd elmúlik a félelme” – távozott vállvonogatva „a lélek orvosa”. A haldokló félelme percről percre nőtt. Felesége már régen gondolkozott valamin, nem türtőztette magát tovább, hanem felajánlotta, mintha most jutott volna eszébe: „Hívjuk el azt a másik lelkészt, akit a lányunk ismer. Épp itt jár a városunkban.” „Azt a kegyes rajongót? De jöjjön, ha tud még ilyen későn.” Negyedikként az evangélista ült tehát a haldokló ágya mellé és megfogta annak kezét. A szenvedő gyáros mélyen felsóhajtott. Megrendítő őszinteséggel feltárta egész önző életét. A hallottakra egyszer-egyszer felesége is összerezzent. Mikor a haldokló végül kimerülten visszahanyatlott párnájára, az igehirdető komolyan és nyugodtan így szólt: „Ön tehát kétség nélkül elveszett.” „Elvesztem, igen, ezt mondja a lelkiismeretem is” – kiáltott a gyáros tanácstalanul. Az evangélista akkor így folytatta: „Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Ha elismeri, hogy nem tud semmit jóvá tenni, akkor megérett az Isten kegyelmére.” A haldokló csukott szemmel hallgatta ahogy az utolsó „orvos” az Úr Jézus Krisztus szenvedéséről és helyettes haláláról beszél, aki azokért halt meg, akik bűneikben hozzá kiáltanak. „Ő bűnhődött meg azért, hogy mi békességre jussunk.” A szobában csend lett. A lelkész imája után a haldokló ezt suttogta: „Uram, Jézus, könyörülj rajtam! Hiszem, hogy megtisztítasz bűneimből. Emlékezzél meg feleségemről és gyermekeimről. Megváltóm, tégy jóvá mindent!” Utolsó sóhajtással így aludt el az örök életre. Megalázó az, amikor kiderül rólunk, hogy bűnösök vagyunk. Elképedés támad a lelkünkben: „Ilyen nagy a baj? Ennyire veszedelmes helyzetbe jutottam? Ide jutottam én? Olyan sértés, olyan támadás ez az énünk ellen, hogy sokan megbotránkozva elfordulnak ebben a szembesülésben. Botránkoztató a keresztről szóló beszéd, mert kellemetlen belátni, hogy nincs több megoldás, hogy csakis ugyanazon módon lehet Isten kegyelmébe jutni, mint a legnagyobb gonosztevőnek, a latornak az utolsó órán: Krisztus halála érdemében bízva (Lukács 23,39-43)! Isten tőlem sem kíván többet vagy kevesebbet! Botránkoztató a keresztről való beszéd azért is, mert azt hirdeti, hogy Isten ugyanazt az árat fizette értem is, mint az általam legmegvetettebbnek tartott emberért. Hát valóban ennyire nem volna Isten szemében semmi különbség az egyik ember és a másik ember között? Valóban csak az emberi gőg kitalálása az a sokféle szintkülönbség, amit magunk között látunk? „Nincs igaz ember egy sem… nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem” (Róma 3,10-12). „A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti…” (1 Korinthus 2,14).
III. Miért Istennek hatalma mégis a keresztről szóló beszéd? Mert noha a Sátán rombolja az emberiséget, a személyes életünket, a társadalmakat és a teremtett világot, a végső szót mindig Isten mondja ki. Ez a végső szó hatalmasan és eltörölhetetlenül így hangzik: „Elvégeztetett!” (János 19,30) A keresztről szóló beszéd azért hatalom, mert a kárhozattól megmentő erő. Hatalma úgy hat, hogy beleszól az életünkbe, megváltoztatja utunk irányát, magához térít bennünket. „Térj vissza, elpártolt Izráel – így szól az Úr -, akkor nem haragszom rátok! Mert én hű vagyok – így szól az ÚR -, nem tart örökké haragom.” (Jeremiás 3,12) A keresztről szóló beszéd legyőzi bennünk a gonosz indulatokat, amelyek ellen hiába harcoltunk eddig. „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Galata 2,20). Jézus Krisztus kereszthalálára tekintve („rátekintenek arra, akit átszegeztek” – Zakariás 12,10) leesik rólunk a bűn terhe, ami előzőleg kibírhatatlan vádként nehezedett ránk. „Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!” (Mikeás 7,19) A keresztről való beszéd személyessé teszi: „halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” (Róma 4,25) Nem félünk többé a haláltól, amely a múltban áttörhetetlen, fenyegető sötétségként vett körül. A keresztről szóló beszéd elkezdi az örök életet bennünk. Mint amikor egy dohos levegőjű szobában huzat támad, és beömlik a tiszta levegő, az örök élet levegője. Egyszer egy haláltól félő ember kérte a lelkészt, hogy adjon neki vigasztalást. „Egyet azonban kikötök – mondta -, Jézusról ne beszéljen! Istenről beszélhet, őt gyerekkoromtól ismerem. A lelkész elkezdett neki beszélni Isten szeretetéről. Másnap beszélt neki Isten mindenhatóságáról. A beteg láthatóan kezdett megnyugodni. Harmadnap Isten szentségéről volt szó. A beteg nyugtalankodni kezdett. Negyedik nap a lelkész Isten igazságáról beszélt. A beteg ezt már nem bírta, ezért elküldte őt. Ötödik nap a lelkész már nem is jött. A hatodik napon hívatta a beteg. „Úgy érzem – mondta -, mintha máris a pokolban volnék!” Ekkor a lelkész elkezdett neki beszélni Isten kegyelméről, Jézus keresztjéről és helyettesítő, megváltó haláláról. A beteg már nem tiltakozott, hanem boldogan hallgatta a keresztről szóló beszédet, és megragadta ezt a kegyelmet és az örök életet.
IV. Komolyan kell venni a keresztről szóló beszédet. A keresztelőkor, mert Krisztus vére miértünk és gyermekeinkért hullott. „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.” (Galata 3,26-27) A házassági szövetségben, mert „Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek… megtisztítja lelkünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.” (Zsidók 9,14) „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Efézus 4,32) Házassági szövetségünk alapja Jézus Krisztus önfeláldozó szeretete, megtartatásának alapja pedig az Ő hűsége: „Megmutatom nekik a békesség és hűség kincseit” (Jeremiás 33,6). Úrvacsorai hitünkben és fogadalmainkban: „hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott” (1 Korinthus 5,7), és „az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérével való közösségünk-e?” (1 Korinthus 10,16). Komolyan kell vennünk a keresztről szóló beszédet a nyitott sír mellett. „Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.” (Jelenések 12,11) Komolyan kell vennünk a keresztről szóló beszédet mindenkor, hiszen „ezt mondja az Írás: »Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!«” (Zsidók 3,15)
Rómában, a világ fővárosában a római császár palotái ott pompáztak a Palatinus dombon. Volt ott egy különleges palotaépület is, ahol a császár testőrsége lakott. Abban az épületben képezték ki a császár gyermekeinek tanárait is. Ezt a Kr.u. 150-200 között használt épületet feltárták a régészek, és egy falfirkán megtalálták az egyik tanárnak, Alexamenosznak a nevét. A keresztyének akkor már az egész Római Birodalomban hirdették a Krisztus keresztjéről szóló beszédet. Alexamenosz is hallott a megváltás megmentő üzenetéről, szívébe és életébe fogadta az Üdvözítő és Király Jézus Krisztust. Társai gúnyolták és kinevették. Hogyan imádhat Alexamenosz olyan Istent, akit, mint valami elítélt gonosztevőt, keresztre feszítettek? Elfogadhatatlan volt számukra, hogy egy ilyen Istenben higgyenek. Alexamenosz azonban a megfeszített Krisztusban való hite által mély békére lelt, élete valódi megváltozását átélve. Barátai viszont idétlen szamárságnak tartották, hogy Alexamenosz egy megfeszített Istenben hisz. Ezért egy éles tárggyal keresztet karcoltak annak a szobának a falába, ahol Alexamenosz lakott és imádkozott. Annak az alaknak, aki karcolatukon a kereszten függött, szamárfeje volt. Ezzel akarták kigúnyolni társukat, és nyilvánvalóvá tenni, hogy valójában idétlen szamárság eszméjének esett áldozatul, amikor olyan Istent imád, aki nem tudta önmagát megmenteni a legszégyenteljesebb haláltól. Hogyan tudná hát egy ilyen gyenge Isten megmenteni az imádóit? A karikatúrába belerajzolták Alexamenoszt is, aki ezt a szamáristent imádja, és a tanítók görög nyelvén a karcolat alá írták: „Alexamenosz az Istenét imádja!” A Római Birodalom rég elbukott, Alexamenosz minden kortársa már rég halott. Káromló beszédeik és tetteik porrá és hamuvá lettek. Alexamenosz neve azonban örökre be van írva az élet könyvébe minden megváltottal együtt. A testi ember számára a keresztről szóló beszéd ma is bolondság és megbotránkozás, a lelki ember számára azonban Isten hatalmas és dicsőséges ereje, amely képes megszabadítani minden ellenség kezéből. „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (1 Korinthus 15,26) Ámen.