Év végi filmajánló

Határaink meghúzása és átlépése, reményvesztettség, elzártság, kitartás és csüggedés. Lelki-szellemi mélységek és magasságok, a régi élet elmúlása és az új kezdete. Filmek, amelyek közvetve és közvetlenül is érintik ezeket a témákat.

Karácsony után, két ünnep között az új évkezdetre készülünk otthonainkban. Összeállításunkba olyan filmeket válogattunk, amelyek bár nem keresztyén alkotások, de releváns, a mindennapokat és személyes hitünket is érintő kérdéseket feszegetnek. A filmek online, ingyenesen elérhetők, a címekre kattintva bárki megnézheti ezeket.

A bakancslista (2007)

„Mutasd meg, Uram, hogy szeretsz minket, és adj nekünk szabadulást! Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok.” (Zsoltárok 85, 9-10)

Edward Cole, a nagyképű, lekezelő milliárdos „saját döntésének áldozata lesz”, amikor kiköti, hogy az általa fenntartott kórház kórtermeiben legalább két beteget kell elhelyezni. Bár idős és magának való, nem gondol arra, hogy ő maga is ápolásra szorulhat. A házsártos öregúr végül a nála jóval szegényebb, színes bőrű, egyszerű életet élő, szerethető, a doktorok által látványosan mellőzött Carter Chambers-szel kerül egy kórterembe. Mindketten gyógyíthatatlan kórban szenvednek, ezért bakancslistát írnak, majd elhatározzák, hogy életük végéig meg is valósítják mindazt, ami a listán szerepel. Edward Cole vagyonából utaznak el a gízai piramisoktól kezdve a kínai nagy falon át az indiai Tádzs Mahalig, próbálják ki az ejtőernyős ugrást, az autóversenyzést – mindezt nyolcvanéves korban, a halál árnyékában, derűsen.

A sziporkázó poénokkal tűzdelt dráma mély és egyetemes kérdésekre keresi a választ: meddig várhatunk a változtatásokkal kapcsolataink, életmódunk és szemléletünk terén, mit nevezhetünk valódi értéknek, mit jelent a múlt lezárása, és van-e életkori határa az új élet elkezdésének. A két színészlegenda, Jack Nicholson és Morgan Freeman által játszott karakterek látszólag nem összeillő párt alkotnak, akik között mégis néhány hónap alatt rendkívül mély barátság alakul ki, és megváltoztatják egymás életét. Kiderül számukra, hogy csak a másik embert gazdagító élet lehet teljes értékű, boldog, áldásokban gazdag.

Joy (2015)

„Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál, aki nem ismeri el, hogy figyelmeztetésre szorul.” (Prédikátor 4, 13)

Joy Mangano (Jennifer Lawrence) olasz bevándorlók gyermeke, aki már kislányként pontosan tudta, hogy fontos, az egész társadalomra hatást gyakorló találmányok kreatív és termékeny feltalálója lesz. Gyerekkori álmát szülei válása és az általuk mutatott rossz minták, beidegződések, és a lelkén ejtett sebek miatt teljesen elnyomja magában, felnőttként olyan munkát vállal, amelyben nem tud kiteljesedni. Egymaga hordozza környezetének lelki terheit, ő oldja meg mások problémáit, miközben önmagát szürke, fásult, értéktelen nőnek tartja, aki nem érdemli meg, hogy a saját életét élje. Egy alkalommal, amikor összetört borosüveg szilánkjait kell feltakarítania és emiatt keze véres lesz, új, forradalmi mosófej ötlete fogan meg fejében, olyan mosófejé, amely könnyen tisztítható, egyszerű, és kialakítása révén elkerülhetők a hasonló balesetek. Találmánya végül az egyik legnézettebb amerikai televíziócsatornához jut el, de az igazi sikerekért még hatalmas küzdelmeket kell vállalnia.

A Joy mint klasszikus amerikai sikertörténet nem csak arról szól, hogy a kitartó, állhatatos és szorgalmas élet mindig meghozza gyümölcsét. A főszereplő folyamatosan küzd azzal a belső gyermekkel, aki megértésre, elfogadásra, érzelmi biztonságra vágyik, és aki átlagon felüli kreativitással és termékenységgel bír. Joy Mangano kudarcokkal teli élete során meghallja ezt a gyermeket, megtanulja képviselni a határait és végül addig küzd, ameddig el nem éri életcélját. Humorral, fordulatokkal, veszteségekkel teli film, amely a többszörös újrakezdés lehetőségeit és esélyeit vizsgálja.

Saját szavak (2007)

„Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák.” (Jakab 3, 18)

Erin Gruwell (Hilary Swank), a fiatal, tettre kész, ambíciózus és nyitott tanárnő rasszizmustól súlyosan terhelt középiskola legkevésbé kezelhetőnek mondott osztályába kerül, ahol a faji ellentétek állandó, gyilkosságokkal kísért háborúskodást szítanak. A tapasztalatlan pedagógus a legnagyobb mélységek ellenére sem adja fel küzdelmét, mert szentül vallja, hogy az általa tanított kamaszok megváltozhatnak, új életet kezdhetnek, kibékülhetnek egymással. E szemléletével hamar ellenségeket szerez a tanári karban, és a megbékélést tovább nehezíti, hogy kisebb-nagyobb mellékállásokat is vállal, hogy finanszírozni tudja az új tankönyvek beszerzését. Látja, hogy osztályának tagjai nem átlagos terheket cipelnek, ezért arra bátorítja őket, hogy írják le élettörténetüket. A tanár-osztály ellentét lassan, nehezen, de feloldódik, az osztályterem mindenki legnagyobb döbbenetére a béke szigetévé válik. Erin Gruwell gyűjtést is szervez, mert osztályát Holocaust-központba tervezi vinni, ahol a diákok még az egyik, Magyarországról származó túlélővel is találkozhatnak. Erin azonban nem veszi észre, hogy magánéletét teljesen feláldozza hivatásáért.

A megtörtént esetet feldolgozó filmben minden szereplő komoly áldozatot hoz azért a változásért, amelyről csak feltételezi, hogy építően hat környezetére, családjára, kapcsolataira. A főszereplő olyan útra hívja diákjait, amelyen járva nem kerülhetik el a másikkal, önmagukkal való mély és alapos szembenézést, a tragédiák kimondását és az önmaguk ellen követett bűnök megbocsátását. Ezek a diákok sohasem gondolták volna, hogy mindig kaphatnak és adhatnak új esélyt az új, felelősségteljes, tombolásoktól, dühkitörésektől, háborúskodástól mentes életre.

Az elveszett jelentés (2003)

„Álmatlan vagyok és oly magányos, mint madár a háztetőn.”  Zsoltárok 102, 8.

A népszerű filmsztár, Bob Harris (Bill Murray) feleségét és fiait otthon hagyva a távoli Japán fővárosába utazik, hogy az egyik márkás whisky reklámforgatásán vegyen részt. A tokiói hotel liftjében pillantja meg Charlotte-ot (Scarlett Johansson), aki fényképész férjét kísérte el. A film a kedves, szép fiatalasszony és a középkori életválsággal küzdő, lezser, fásult férfi furcsa kapcsolatát mutatja be. Mindketten egyfajta karanténba kerülnek, annak ellenére, hogy bármikor elhagyhatják átmeneti szállásukat, szabadon élhetik át a szuper fejlett metropolisz kisebb-nagyobb örömeit. Érzelmileg azonban teljesen elszigetelődnek, és olyan élethelyzetbe kerülnek, amely könnyedén konzerválhatja a lelki bezártságot. Mindketten nehezen ismerik ki magukat a nyugati kultúrától teljesen idegen, groteszk jelenetekben gazdag távol-keleti országban, ahol a nyelvi különbözőség és az időeltolódás csak tetézi nehéz helyzetüket.

Az elveszett jelentés egyszerű, hétköznapi történetet mesél el, amelyben nincsenek izgalmas, váratlan fordulatok, nem hangzanak el súlyos állítások, a cselekmény nem szögez minket oda a képernyőhöz. Főszereplői azonban szerethetők, karaktereikkel könnyedén azonosulhatunk, és ez a mostani járványhelyzetben talán még könnyebb. Bob és Charlotte helyzete rávilágíthat arra a kérdésre, hogy meddig mehetünk el a bezártság elleni küzdelmünkben, számon lehet-e kérni minket, ha nem bírjuk a magányt, és kilépünk a megszokott működésünk kereteiből. A főszereplők, bár érzelmileg és testileg is közel kerülnek egymáshoz, nem hagyják el házastársukat, rádöbbennek, hogy az új nem feltétlenül jelenti a megoldást, még akkor sem, ha izgalmasabbnak, jobbnak, felszabadítóbbnak tűnik. Visszatérnek régi életükbe, amely a nehezebb utat jelenti számukra.