Nyitni bezárkózás helyett

Hogyan tölthetik be missziói elhívásukat a gyülekezetek a koronavírus-járvány idején? Erre keresi a választ a felekezetközi Kovász közösség református lelkészek részvételével meghirdetett pénteki online konferenciáján.

A vírushelyzet számos szükséget hozott magával, vagy éppen még élesebben rávilágított a már meglévő hiányok betöltetlenségére a gyülekezetek közvetlen környezetében. Hogyan tölthetik be missziói elhívásukat a gyülekezetek a koronavírus-járvány idején, és hogyan válhatnak hosszabb távon mélyebb társadalmi megújulás motorjává? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a felekezetközi Kovász Közösség, amely Misszió és társadalmi felelősségvállalás a koronavírus-válságban címmel hirdetett meg panelbeszélgetést november 27-én, pénteken délután 3 órai kezdettel. A kérdéseket feltáró meghívott vendégek: Bolba Márta evangélikus lelkész; Dani Eszter református lelkipásztor; Keleti Gábor, a Golgota Ellátó nappali melegedő vezetője; Kodácsy Tamás református ökoteológus, Sturovics Andrea, a Zöld Oroszlánok zsidó teremtésvédelmi csoport vezetője, valamint Thoma László református lelkész. A panelbeszélgetés 3-tól fél 5-ig zajlik, amelyet a Facebookon élőben lehet nyomon követni, majd egy félórás szekcióban az érdeklődők feltehetik kérdéseiket a gyülekezet- és intézményvezetőknek. A panelbeszélgetés moderátora Eperjesi Tamás jogász, vidékfejlesztő és szupervizor, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodája felzárkózási csoportjának vezetője lesz.

„Az életünkkel teszünk tanúságot”
„Pénteki konferenciánkon közösen gondolkodhatunk arról, hogyan szólítsuk meg gyülekezeteinknek azt a 20-40 százalékát, akik nyáron nem jöttek vissza a templomainkba. Az a külső izoláltság, amit a koronavírus előidéz, rímel a belső izoláltságra, ami jellemez minket. Arra keressük a választ, hogyan lehet az elszigetelt létből kilépni” – mondta érdeklődésünkre Tarcsay Tibor, a Kovász közösségszervezője. Szerinte sok olyan lehetősége lenne a hívő közösségeknek a misszióra, amelyekre nem is gondolnak, ezért jó, ha elindul a párbeszéd köztük, és bátorítólag hatnak egymásra. „A válság önmagában véve kihívás – az eklézsia, azaz a gyülekezet szó szerint ezt jelenti görögül.”

A Kovász Közösség helyi és össztársadalmi kérdésekben egyaránt együttgondolkodásra, összefogásra és aktivitásra buzdítaná a keresztény gyülekezeti tagokat, hogy a hirdetett evangélium mellett annak megélésével is bemutassák Krisztust a világban, a felelősségvállalás és az irgalom cselekedeteivel demonstrálva Isten országát. „A gyülekezetek ezt a fajta társadalmi felelősségvállalást sok esetben kiszervezik, és intézményeken keresztül végzik. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a missziós parancs – menjetek és tegyetek tanítványokká minden népet – arra vonatkozik, hogy saját életünkön keresztül vonjuk Krisztus követésébe az embereket. Nem mellesleg magát a közösséget is az kovácsolja egybe, ha a saját ügyén dolgozik, és a tagjai eközben jobban megismerik egymást. A saját ügyek azonban valódi változásokra kell hogy irányuljanak. Nem ragadhatunk meg annál, milyen filmet válasszunk a filmklubra, vagy annál, hogy milyen konzervet adjunk a szegényeknek. Azt érdemes megragadnunk, mi az, ami igazán zavar minket, ami igazán megmozgat, mert ez jelöli ki az irányt. A közös fejlődés, önmagunk meghaladása pedig a gyülekezeti közösségen belül is mélyebb kötődést alakíthat ki.”

Tarcsay Tibor úgy véli: a hiteles élet és tevékenység ellenállhatatlan erőt jelenthet, ami a közösséget is vonzóvá teszi azok számára, akik szintén érzékelik a helyi vagy össztársadalmi problémákat. „A saját példánkkal nem csak az összefogásban járhatunk élen, hiszen azon keresztül emberek Krisztusra találhatnak. Amikor az ember a hitbeli meggyőződéséből dolgozik, azt szükségszerűen belső transzformáció előzi meg. Az életünkkel teszünk tehát tanúságot.”

A Kovász Közösségnek nem önmagáért való csoport megszervezése a célja, hanem a szemléletformálás. Nem az egyházzal párhuzamos közösséget hoznak létre, végképp nem konkurenciát, épp ellenkezőleg: az egyház missziójába kapcsolódnak bele tapasztalatok megosztásával, bátorítással, a rendelkezésre álló ez eszközök feltárásával. Ezeket azonban csak a megfogalmazott célokhoz lehet hozzárendelni. Ha valaki tagja a közösségnek, az ott szerzett tapasztalatait már saját közösségében hasznosíthatja és adhatja tovább. „A Kovász Közösséget a Civil Kollégium Alapítvány is segíti, amely közösségszervezéssel foglalkozik: civil szervezeteknek segítünk az önszervezésben és mi magunk is képzünk közösségszervezőket – én is itt dolgozom. Nem arról van szó, hogy be akarnánk nyomulni az egyházi térre, hanem arról, hogy valójában jómagam és több munkatársam is hívők vagyunk, akik ezt a munkát magunk is hitbeli meggyőződéssel végezzük. Sok civil szervezet munkatársa szintén hívő egyébként, ezt sokszor sem maguk a civilek, sem a keresztyének nem gondolnák. Mi valójában a hitalapú közösségszervezést tartjuk a legnagyobb társadalomformáló erőnek. Nyugaton van is hagyománya ennek, Magyarországon csak néhány előfutárról tudunk, például a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész alapította Gaudiopolisról vagy a katolikus alapítású Bokor Közösségről, akik a kommunizmus alatt küzdöttek azért, hogy ne csak fegyveres szolgálatot lehessen végezni a katonaság kötelékében, hanem polgári szolgálatot is lehessen vállalni. Ezeknek az ügyeknek lelkiségi alapja volt. Mi abban segítenénk, hogy gyülekezetek helyi szinten az általuk látott ügyekért tehessenek valamit, de akár országos jelentőségű kérdésekben is hálózatosan részt vállaljanak.” A felekezetközi Kovász Közösség hitbeli alapvetését annak teológiai munkacsoportja dolgozza ki. Az egyházról, a misszióról, a gyülekezetről szóló írásaik hamarosan elérhetők lesznek online felületeiken – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tudják maradéktalanul betölteni ezt a funkciót az egyházi intézmények, Tarcsay Tibor azt mondta: az egyházak a lemorzsolódás és a fogyatkozás ellenére még mindig hatalmas társadalmi erőt képviselnek épp az intézményeiken keresztül. „Ezt a társadalmi aktivitást és aktivizmust szeretnénk serkenteni. Ehhez azonban nem elegendő a felülről jövő szándék, hanem alsó szinteken szükséges megtalálni azokat az ügyeket és lehetőségeket, amelyek megmozgatnak embereket. A gyülekezetek önállóak, és saját erejükből képesek változást elérni a számukra fontos ügyekben – mi a célok megfogalmazásában és a lépések kidolgozásában tudunk segíteni nekik. Épp ezért azokkal, akikkel kapcsolatba kerülünk, nem pogácsázós konferenciaalkalmakon fogunk részt venni, hanem a gyakorlati munkán keresztül szeretnénk együttműködni – ez fogja életben tartani a közösséget is. Most különösen igaz, hogy az aratnivaló sok, a munkás kevés – mi új munkásokat szeretnénk megszólítani, részben azért is, hogy ne ugyanazok az emberek legyenek túlterheltek és morzsolódjanak le egy idő után.”

A peremhelyzetben lévők szolgálata
Hasonló indíttatással tekinti a közösségfejlesztést elengedhetetlennek Dani Eszter lelkész,  a református egyház missziói irodavezetője is. Megkérdezésünkre azt mondta: az, hogy a keresztyén közösség a gyülekezet határán túl az egész település számára szeretne áldássá lenni, része a Krisztustól kapott elhívásának. A Missziói Iroda által szervezett közösségfejlesztő gyülekezetimunkatárs-képzés erre a felelősségre hívja fel a figyelmet, és erre a szolgálatra szeretné a résztvevőket felkészíteni. „Elsősorban peremhelyzetben élő gyülekezetek lelkészeit hívjuk meg, hogy delegáljanak az Együtt-egymásért képzésre roma és nem roma gyülekezeti tagokat. Persze, az az ideális, ha a lelkész is velük tart, hogy értse, mit jelent a keresztény közösségfejlesztés, a felelősségvállalás a településért, és mindennek a partneri viszonyban való munkálása, a felelősség közös hordozása és a képessé tétel. A saját életükért és vágyaikért maguk a hátrányos helyzetű emberek is tehetnek, és nem csak a rajtuk kívül álló szervezetekre kell várniuk. Vagyis, az érintettekkel együtt térképezzük fel a közösség vágyait és szükségeit, és erre épül a fejlesztés, elsősorban abból kiindulva, amivel már rendelkeznek ezek az emberek. Így magukénak érzik a saját szolgálatukat, erőforrásaik mozgósítva lesznek, és közben a tehetetlenségérzet is oldódik. A gyülekezetek ilyen látással akár strukturális bűnökkel szembeni harcokban is részt vehetnek. Például tehetnek valamit az általánosító előítéletek és a rasszizmus ellen, aminek következtében a cigány emberek a településükön nem kapnak munkát. A keresztyének a megbékélés követeivé válhatnak, vagy akár odáig is elmehetnek, hogy inkluzívvá tehetik református iskoláikat a roma és nem roma gyerekek kölcsönös elfogadása érdekében, és tehetnek valamit azért, hogy a roma gyerekeket ne részesítsék eltérő bánásmódban az iskolában. Tehetnek a prostitúció ellen is, vagy felléphetnek akkor, amikor azt látják, hogy vacak, szintetikus drogok szedik fiatal áldozataikat, és bár erről a rendőrség is tud, mégsem tudja megelőzni az ilyen eseteket. Ha a gyülekezet vállalja az elhívását, az érintettekkel együtt tehet valamit azért, hogy mindez ne nyomorítsa meg az egész közösség életét, ami miatt a megítélésük még rosszabb lesz – vagyis megszakíthatják az ördögi kört.”

Dani Eszter két példát is említett, ami az Együtt-egymásért program eredményességét mutatja. „Lakatos Krisztián bodaszőlői református munkatársunk családi napot szervezett a településen, amit az első évben egyedül, hatalmas erőfeszítések árán valósított meg. A képzésen olyan ismeretekre tett szert, amelyek révén idén már önkéntescsapatot szervezett, összefogott a helyi lelkésszel, polgármesterrel és különböző szervezetekkel, és a rendezvény sokkal nagyobb hatással valósulhatott meg. Gyirgyó Dénes, az esztári gyülekezet cigánymissziós munkatársa pedig még a tavaszi karantén idején a feleségével otthonába gyűjtött alsó és felső tagozatos roma gyerekeket, akiket nap mint nap korrepetáltak, így azok a távoktatás ellenére javítottak az év végi jegyeiken, amiért a szülők is nagyon hálásak voltak. A munkájukat azóta a Magyar Református Szeretetszolgálat is segítette padokkal, asztalokkal, székekkel. A Református Cigánymisszió a karantén alatt szintén többféleképpen is segítette a rászorulókat, tabletekkel, élelmiszer- és gyógyszercsomagokkal, melyeket a képzésen részt vevő gyülekezeti munkatársak és lelkészek osztották szét a települések lakói között.”

Dani Eszter azért vesz részt a Kovász Közösség munkájában, mert hasonló szolgálatban állnak, és hasonló indíttatásból: keresztyénként keresik a társadalmi felelősségvállalás útjait. „A keresztyénség nem csak arról szól, hogy nekem személyesen üdvösségem van, és másokat hitre hívok, hogy nekik is személyesen üdvösségük legyen és majd örök életük, hanem Isten országáról. Ezt hozta el Jézus közénk, a helyreállítás benne és általa elkezdődött, és Ő az egyházát ebbe a szolgálatba hívja. Az a cél, hogy Jézus Krisztus uralma alatt élve Isten országa jelévé váljunk, aminek része az is, hogy konfrontálódjunk azokkal a strukturális bűnökkel, amelyek a társadalmunkban elfogadottak ugyan, de az Isten országában nem. Az egyház missziói elhívásába a környezettudatosságtól elkezdve a peremen levők közötti szolgálatig sok minden ugyanúgy beletartozik, mint az, hogy bibliaórákat tartunk és evangélizációkat rendezünk. Ebben hasonló az alap, amin állunk a Kovásszal, ennek az együttműködésnek a kidolgozása pedig még folyamatban van.”

Ha érdeklik az együttműködés lehetőségei, a Kovász Közösséggel Tarcsay Tiboron keresztül is felveheti a kapcsolatot a tarcsay.tibor@cka.hu e-mail címen.

 

Kapcsolódó cikkünk:
Közösségben felzárkózni
A vidékfejlesztés, a felzárkóztatás és a teremtésvédelem elválaszthatatlanok egymástól, és a hátránykompenzáció mellett a kapcsolati hálózatok megújulását is szolgálják. De hol kezdődik az egyház és a helyi közösségek felelőssége ebben? Eperjesi Tamással beszélgettünk.