A belső megújulásra építenek

„…ha újra meggondolom”
„Érdemes az Örökkévaló világosságában újragondolni, ami mögöttünk van, és amiben éppen most vagyunk” – kezdte ünnepi igehirdetését Somogyi Péter egyházkerületi főjegyző a kosdi református templomban szeptember 19-én, vasárnap. A lelkipásztor Jeremiás siralmai 3. részének: 19-26. versei alapján hirdette Isten Igéjét, amely mint mondta, gyógyulásunkra van és megtart a kísértések idején.

„Számtalan oka lehet, hogy miért kerülünk olyan helyzetbe, amelyben elcsügged a lelkünk. A Lélek mindenkit a maga nyomorúságával szembesít. Az igazi kérdés az, hogy van-e kiút ebből. A próféta hitvallása szerint igen. Jeremiás az Úrra nézett, aki megszabadít, és rajta keresztül nézett aztán népére és önmagára is. Mindig ez a kiút a nyomorúságból.” Isten szeretete és irgalma ma sem fogyott el, hangsúlyozta az igehirdető, majd arra kérte a kosdi reformátusokat, hogy ők is forduljanak az Úrhoz, és várjanak csendben az Ő szabadítására.

A magvető felelőssége
Koncz Hunor Attilát a kosdi református gyülekezet előző lelkésze, Schmidt Ferenc nyugdíjba vonulása után hívta meg a kosdi református gyülekezet presbitériuma több mint két évvel ezelőtt. Miután a gyülekezet egyhangúlag megválasztotta, a fiatal lelkész 2019 júniusában megkezdte lelkipásztori szolgálatát a kosdi református gyülekezetben, beiktatására azonban a koronavírus-járvány miatt csak most került sor.

Koncz Hunor Attilát Nyilas Zoltán András északpesti református esperes iktatta be, átnyújtva neki a gyülekezet kulcsát és pecsétjét. Ezután a palástos lelkészek és egyházi személyek igei áldása következett.

Fónagy Miklós nyugalmazott esperes, egykori kosdi lelkipásztor köszöntőjében azt mondta: nincs nagyobb legitimációja a lelkipásztori szolgálatnak, mint az, ha az új lelkész jövetelét imameghallgatásként fogadja a gyülekezet, és itt ez történt. Szólt az őrállók felelősségéről is: arról, hogy a lelkipásztor felel a gyülekezete tagjaiért, és Isten rajta is számon kéri a közösség hogylétét. A lelkipásztori szolgálatot a magvető példázatán keresztül körvonalazta: „a magvető felelőssége nem az, hogy milyen a föld, hiszen az adottság; hanem az, hogy legyen csíraképes mag, amit a földbe vet, mert abból lesz termés” – fogalmazott.

„Forgassátok a talentumaitokat!”
Harmathy András szentendrei lelkipásztor, Koncz Hunor Attila korábbi principálisa a talentumok példázatára emlékeztetett köszöntésében. Mint mondta, aki hiánytalanul megőrzi tehetségét, minden veszélytől megóvva önmagát és a rá bízott kincset, az valójában elpazarolja azt. Aki viszont meri haszonnal forgatni, amit kapott, vállalva a sérülés kockázatát is, az komolyan veszi megbízatását, és a számadáskor gazdája öröme lesz a jutalma. A lelkész ezután a kosdi gyülekezethez fordult arra kérve őket, hogy vigyázzanak lelkipásztorukra és családjára, ugyanakkor ne a biztonságra törekvés legyen a legfőbb számukra. „Ne a kincseiteket őrizzétek, elzárva, érintetlenül megtartva magatokat, ne olyan istenismeretre tegyetek szert, ne olyan teológiára, amely mindenre tud válaszolni, de semmit nem mozdít meg! Merjetek élni, de ne a magatok életét építgessétek, hanem az Istentől kapott tehetség szerint tegyétek, amivel az Úr megbíz benneteket!”

Élő kövekből építkeznek
Kovács Kálmán, a kosdi református gyülekezet gondnoka köszöntőjében hálát adott azért, hogy annyi hányattatás után ismét egyhangúlag megválasztott lelkipásztora lett a közösségnek.

„Egymásra talált gyülekezet és pásztora, akinek a vezetésével elkezdhettük az őseink által ránk hagyott javak méltó helyreállítását. Ám ahogy tiszteletes úrtól szoktuk hallani, a gyülekezet tartó kövei nem a falak, hanem az Istenhez tartozó lelkek, azok megerősítése pedig még nagyobb feladat.” Azt is hozzátette, hogy Koncz Hunor Attila már megkezdett szolgálata alatt erősítette a hitet és az egymás iránti szeretetet az egyházközség tagjaiban. A gondnok ezután átadta a gyülekezet ajándékát, többek között egy, a templomban is látható motívummal díszített, diófából készült bibliatartót.

A beiktatott lelkipásztort Kurdi Ferenc polgármester, valamint a várpalotai gyülekezet nevében Huszár Pál, a református zsinat nyugalmazott világi elnöke, korábbi dunántúli főgondnok is köszöntötte.

Békesség és lelki építkezés
Koncz Hunor Attila a köszöntésekre reagálva elmondta, a kosdi lelkipásztori szolgálat elvállalására a Haggeus próféta könyve 2. részének 9. verséből biztatta Isten Igéje: Nagyobb lesz ennek a későbbi templomnak a dicsősége, mint amilyen a korábbié volt – mondja a Seregek Ura –, és ezen a helyen békességet adok! – így szól a Seregek Ura. „Az önálló lelkészi szolgálat szabadságában mindig ott az a kísértés, hogy kinek a dicsőségét szolgálom, hogyan múlom felül elődeimet. De hála az égnek, folytatódik az Ige, és ez már nem a templomépítőkről, hanem az Úr dicsőségéről szól: azért nagyobb a helyreálló közösség vonzereje, mert ezen a helyen békesség lesz. Mi azért vagyunk itt, hogy az élő kövek megújuljanak, és lehessen csatlakozni is ehhez a lelki építkezéshez, régi kosdi gyülekezeti tagoknak és mostanában beköltöző családoknak egyaránt.”

„Amikor az itteniekkel találkoztam, igen romosak voltak az épületek, számomra mégis egyértelmű volt, hogy lelki kövekből kell építkezni” – mondta érdeklődésünkre a fiatal lelkész. „Sok megpróbáltatáson, konfliktuson van túl ez a közösség. Többen érezték a felelősséget a talpra állásért, és elkezdtek imádkozni. Azóta sokak kétkezi munkája benne van már a fizikai építkezésben is, megújult például a parókia és a régi iskolaépület a rektorlakással, ami egyházi szállásként is funkcionálhatna, nyertünk pályázatot templomfelújításra is. Az álom egy új gyülekezeti komplexum létrehozása lenne, de ehhez virágzó lelkiéletre van szükség. Mondtam is a presbitereknek, hogy jobban szeretnék nevetve vakolatot sepregetni velük, mint a felújított, de üres templomban találkozni. Akkor van rendben az egyház, ha beszélgetünk a szomszédainkkal, az építkezés a könnyebbik vége a dolognak. Belül is meg kell újulnunk.”

A mintegy 2400 lelket számláló Pest megyei településen 400 református él, a választói névjegyzékben 205-en szerepelnek. A lelkipásztor beszélt a lelki építkezésről szőtt terveikről is: ősszel elindul az ifjúsági és a bibliaóra, valamint a „Tanúim lesztek!” kurzus is a presbiterek számára. A kisgyermekes családok számára baba-mama kört tartanak, és szeretnék elindítani a gyermek-istentisztelet is. A gyerekek nyáron gyermektáborban és az egyházmegye ifjúsági táborában vehettek részt.

A gyülekezetté válás kérdéseiről a többgenerációs nagybörzsönyi gyülekezeti hétvégén esett szó. Koncz Hunor Attila kérdésünkre elmondta: a legnagyobb hűséggel szeretné végezni szolgálatát igehirdetőként is. „Elsősorban azt keresem, mit mond Isten az adott igeszakaszban. Ha megértjük, hogy adott helyzetben miért volt fontos az Ige, akkor az alkalmazás az ölünkbe hullik. Fontos, hogy tudjanak kapcsolódni az üzenethez az emberek, mégsem a közérthetőség a legfontosabb, hanem az Igéhez való hűség. Az Ige az, ami életre visz, méghozzá örök életre.”

Képek: Füle Tamás

Lelkészbeiktatás Kosdon