Megjelent a Biblia neked

Az elmúlt hétvégén mutatták be először a nagyközönségnek az újonnan megjelent Biblia neked című kiadványt az ifjúsági missziót Kárpát-medence-szerte segítő Ifjúságépítők ifivezető-képzőjén. Valamennyi résztvevő kapott egy példányt a Biblia neked című kiadványból, amelyet kezdeményezésükre a Harmat és a Kálvin Kiadó adott ki magyar nyelven is, méghozzá a Magyar Bibliatársulat által gondozott 2014-es revideált új fordítású Szentírás szövegét véve alapul.

A közérthetőség fontos szempont volt ennél a bibliakiadásnál, ahogy a fiatalok számára vonzó külalak is: a fekete borító helyett színes, interaktív elemekkel is gazdagított kiadványt egy az Egyesült Királyságban 1000 fiatal körében végzett kutatás alapján tervezték meg. Vizsgálták a bibliaolvasási szokásaikat, és azt is, milyen kérdések foglalkoztatják a 14 éven felülieket.
„Alapos előkészítő munka előzte meg ezt a bibliakiadást, és ez az első laptól az utolsóig látszik” – mondta érdeklődésünkre Horváth Evelin református lelkész, a Biblia neked fordítója. „A kiadvány célja Isten Igéjét közel hozni a fiatalokhoz, és segíteni őket a Szentírás értő olvasásában, miközben megismerik Istent és valódi választ kaphatnak az élet nagy kérdéseire.”

Magyaráz és inspirál
Ahogy az a MEÖT nemrégiben lezárult kutatásából kiderült, a gyülekezetbe járó 15 és 29 év közötti válaszadó fiatalok 62 százaléka olvassa rendszeresen a Bibliát, egynegyedük naponta, de 10 százalékuk is legalább egyszer egy héten. „A lelkészi szolgálatomban úgy tapasztalom, hogy leginkább az tartja vissza az embereket a Biblia olvasásától, hogy az nehezen érthető. A fiatalok olvasnak Bibliát, de őket is meg kell tanítani arra, hogyan tegyék, hiszen a Szentírás nem olyan, mint egy regény, amelyet elég csak kézbe venni és az elejétől a végéig elolvasni.

A Biblia neked már az első oldalakon tisztázza, mi egyáltalán a Biblia, hogyan keletkezett, milyen műfajú szövegek gyűjteménye, és azt is segít megérteni, hogy a különböző korokban, más-más történelmi szituációban és eltérő szerzők által írt könyvekből hogyan rajzolódik ki Isten emberi történelmen átívelő munkája, a megváltás nagy története. A kiadvány elején található áttekintő idővonal is ezt a célt szolgálja, és az egyes könyvek elején található idővonalak is erre utalnak vissza, segítve a történetek időbeni elhelyezését.”

A Biblia Neked épp ezért nemcsak fiataloknak szól, hanem bárkinek, aki szeretné megismerni a Szentírást most először vagy az eddigieknél elmélyültebben. „Minden könyv elején találunk egy bevezetőt arról, hogy mit érdemes tudnunk az adott könyvről, az eredeti címzettjeiről vagy a tartalmáról. Emellett olvashatunk egy-egy rövid bekezdést arról is, hogy miért érdemes elolvasni az adott könyvet. A szövegrészek mellett több száz interaktív feladat és megértést segítő kiegészítő információ segíti az elmélyülést, de szabad felületek állnak rendelkezésre a margón az íráshoz, rajzoláshoz is. Izgalmas és motiváló lapról lapra haladni, különösen a fiatal korosztály számára. Eközben olyan fogalmakat ismerhet meg az olvasó, mint az, hogy mit jelent a szövetség, a bűn vagy az áldozatkultusz. A hangsúlyosabb témákhoz 3-4 perces videók is tartoznak, amelyeket QR-kódokkal jelöltek a biblia lapjain. Ezek okoseszközzel leolvasva a biblia-neked.hu honlapra irányítják az olvasót, ahol megtalálhatók ezek a felvételek.”

A magyar olvasókra adaptálva
A honlapot és a videót a Fiatalok Krisztusért Alapítvány alkotta meg, ahogy az eredeti angol kiadásnak is ernyőszervezetük, a Youth for Christ volt az együttműködő partnere. A magyar csapat azonban az eredeti angol videók feliratozása helyett újak készítése mellett döntött. „A 21. századi fiatalok kultúrától függetlenül sok mindenben hasonlítanak, de a magyar kultúra, a hazai közeg mégiscsak más, és ez a kiadvány elsősorban a Kárpát-medencében élő fiatalokat szeretné megszólítani” – mondta Horváth Evelin. A honlapon a videók mellett egyéb bibliatanulmányozást segítő anyagok is találhatók. A lelkész szerint a Biblia neked hittanórán és ificsoportokban is haszonnal forgatható, a diákok együtt preparálhatják, jelölgethetik a szöveget akár a honlapról letölthető, nyomtatható piktogramok felhasználásával is. „Megbeszélhetjük, hogy az otthonában mindenki elolvassa ugyanazt a fejezetet, és a legközelebbi találkozáskor a fiatalok megoszthatják egymással például az ahhoz kapcsolódó művüket vagy azt, hogy mit éltek meg, amikor az adott fejezet üzenetéről gondolkodtak. A Biblia nekedben az a kuriózum, hogy dolgoztat, és jól dolgoztat. Konfirmációra kitűnő ajándék.”

A Biblia neked megvásárolható a Harmat és a Kálvin Kiadó honlapján, valamint a budapesti Bibliás könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 3).

Képek: Horváth Evelin, Ifjúságépítők