Segítség a nyilvántartás útvesztőiben

Amikor egy gyülekezet tábort szervez, fenntartói járulékot szed, hivatalos adatokat rögzít, az adatokat szabályosan kell tárolni és könyvelni. Ebben nagy segítséget jelent az Ariadne nevű program, amelyet folyamatosan fejlesztenek kerületünk több száz gyülekezetének bevonásával.

Már 1990-ben felvetődött annak lehetősége, hogy a lelkészi hivatalok munkáját irodai programokkal segítsék a szövegszerkesztésen, az iktatáson át a nyilvántartásig és a pénzügyekig. Közel harminc évvel ezelőtt tartottak szoftverbemutatót a Püspöki Hivatal dísztermében, de ekkor még nem volt általánosan elfogadott számítógépes program a lelkészek számára – tudtuk meg Kardos Ábeltől. A püspöki titkárt az Ariadne program lehetőségeiről, bevezetéséről, fejlesztéséről és az ezeket segítő munkacsoport eredményeiről kérdeztük.

„A budai gyülekezet volt tagja, Szentgyörgyi Árpád érzékelte a lelkészek igényét az informatikai nyilvántartásra, ő ajánlotta egyházunknak a szoftvert. 2004-ben született meg a döntés, hogy az egyházkerület ajánlja a program használatát, az egyházközségek támogatást igényelhettek a megvásárlásra. Az azt követő években több gyülekezet élt a lehetőséggel, régebben egyénileg kaptak engedélyt a használatra, ma már kerületi jogosultságról beszélhetünk. Jelenleg több száz egyházközség használja a programot szerte az országban.”

Mint kiderült, a Dunamelléken 2017 januárja óta a szoftver minden gyülekezet számára kötelező. Szentgyörgyi Árpád több helyen is bemutatta, népszerűsítette a programot, ahogy régebben, úgy az elmúlt bő két évben is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a lelkészekkel. A program ma online összeköttetésben működik, ez nagyobb adatbiztonságot jelent, de olyan problémák is adódtak, mint a lassúság vagy a helyi igények szerinti programváltoztatások.

Kardos Ábel elmesélte, első gyülekezetében több presbiter is megijedt, hogy ellophatják a tagnyilvántartás adatait, ez 1993 körül történt, azóta sokat változtak az adattárolási szabályok. „Megnyugtattam őket, hogy a programhoz senki nem férhet hozzá, biztonságos helyen tároljuk az adatokat. Az Ariadne esetében is erről számolhatok be, az online változatnál már nagyobb körültekintéssel kell eljárni, hiszen 2019-ben egészen mást jelent az adattárolás, mint a ’90-es években. Az egyik májusi megbeszélésünkön került szóba az Ariadne gyorsításának lehetősége, a különféle adatvédelmi törvények értelmében a külföldi szervereket Magyarországra kell telepíteni, ez is fontos változást jelent.”

Az egyházi törvény szerint a presbitériumoknak minden évben össze kell állítaniuk a választói névjegyzéket, ebbe hivatalosan az kerülhet be, aki anyagilag támogatja egyházunk működését. Az Ariadne a befizetett összegek alapján automatikusan állítja össze a névjegyzéket, itt jelezték azt az igényt , hogy ezt az összeállítást korrigálni lehessen. A lelkészek számára fontos, hogy minél több mindent megtudjanak az adatokból, legyen szó keresztelésről, esküvőről, konfirmációról, de ugyanilyen fontos a befizetett egyházfenntartói járulék is.

A szoftver fejlesztésével foglalkozó munkacsoportban mind a nyolc egyházmegye képviselteti magát egy-egy delegálttal, a csoport közvetít a felhasználók és Szentgyörgyi Árpád között, összegyűjti és csoportosítja az igényeket.

„A közös cél, hogy az Ariadne átlátható, szakszerű, felhasználóbarát legyen. A munkacsoport a szoftvergazda számára segítséget ad abban, hogy a felhasználók problémáit, visszajelzéseit pontosan megfogalmazza, ez jelenleg a jogcímrendet érinti. Ez a jogcímrend lehetővé teszi az egységes költségvetés kitöltését, így a könyvelők könnyebben tudják elvégezni a különféle műveleteket. Jelenleg a változtatások tesztelése zajlik, a kerületben mintegy negyven egyházközség vesz ebben részt."

„A munkacsoport gyűjti a visszajelzéseket, és feldolgozza a szoftvertulajdonossal, szeretnénk módszeresen, ütemezetten és szervezetten segíteni. A terv szerint Szentgyörgyi Árpád július 31-ig beépíti a változtatásokat a programba, ha minden rendben lesz, a frissített szoftvert októberben bemutatjuk a felhasználók előtt. Jövő januártól lépnének érvénybe az Ariadne különféle változtatásai” – fogalmazott a püspöki titkár.

 

Képek: Püspöki Hivatal