Életre kelt

Tábor, közösség, lelki hét és képzés – ez mind egyszerre a Sófár Református Dicsőítő Iskola, amelynek idén Kiskunfélegyháza ad otthont augusztus első hetében. A jelentkezéseket július 15-ig fogadják a szervezők.

Vajon amit, a mai ember magához vesz, az az életre vagy a halálra táplálja? Életre kelti a halott testet, lelket vagy tovább rombolja a már egyébként is megrángatott életeket? 

Az idei Sófár Református Dicsőítő Iskolában olyan Forráshoz hívjuk a résztvevőket, amely valódi életre kelt, megújít, áldást ad, megelégít és boldoggá tesz. Mindez szembemegy azzal, ahogyan a mai társadalmunk, korosztálytól függetlenül él, ezért szeretnénk felmutatni azt az alternatívát, amely egyedül valóságos és egyedül valóban megelégítő: a Jézussal való mély kapcsolatot és közös életet, az Atya akaratából, a Szentlélek által. Ez az a Forrás, amely életre kelt.

Az idei tábor szervezését hatalmas lelkesedéssel, nagy erőbedobással és egy egészen új szervezőcsapattal kezdtük meg már a tavalyi év őszén. Ez a lendület pedig amellett, hogy még jobban felerősítette bennünk a vágyat, hogy együtt élhessük át a megszokott Sófáros hangulatot és légkört, a megújulás irányába is vezet bennünket. 

A lélekemelő közösség mellett lehetőséget és segítséget szeretnénk nyújtani mindenkinek a zenei és technikai fejlődésre is, és nagyon fontos célunk, hogy lelkileg is növekedjünk, tanuljunk a dicsőítésről. Hisszük, hogy a dicsőítés nem korlátozódik egy-egy hangszerre vagy művészeti ágra, hanem életünk minden percét átszőheti, hogy valóban szüntelenül Isten dicséretét zenghesse a szívünk! 

Kapcsolódó cikkünk:
A szabadulás énekei
A dicsőítésvezetők szolgálata, hogy egyéni és közösségi szinten is vezessenek Isten imádatában. Isten jelenlétében időzni ugyanis valami, amit tanulni lehet.


 

Idén nyáron augusztus 1-7. között immár 14. alkalommal gyűlhetünk össze Isten dicséretére. A tábornak ezúttal a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (MEZGÉ) ad helyet. A dicsőítő iskola fő motívuma idén a forrás. A Forrás mint metafora azt a helyet jelképezi, amelyhez kapcsolódva betöltetik a szomjúságunk, ahol életet nyerhetünk. Az esti igehirdetésekben olyan alapvető dolgokról lesz szó, mint az Istenhez tartozás, a Krisztus-követés, a közösségi lét, a szolgálat – vagyis keresztyén életünk alapvetéseiről, amelyekben szükséges megújulnunk. Mindebben az evangélium életformáló erejét, a Krisztusban való megújulás lehetőségét keressük. Idehirdetőnk Kertész Dániel református lelkész lesz.

Miért gyere el?
A Sófár Református Dicsőítő Iskola…

… nem csak egy tábor. Bár valóban nyáron rendezzük meg, ottalvós rendszerben vehetünk részt rajta és más keresztény nyári hetekhez hasonlóan csoportbeszélgetések, áhítatok és közösségi programok is alkotják a nap egy részét. Ám ami itt történik, túlmutat egy nyári héten. Ez nem olyan, mint egy tábori szerelem, itt életre szóló kapcsolatok, élmények és benyomások érnek mindannyiunkat. Mindaz, ami ezen a héten történik, arra készít fel, hogy visszatérve a gyülekezeteink valóságába, vigyünk magunkkal a tűzből, a tudásból, a fejlődni akarásból. Erőt kapunk az új utakhoz és bátorságot a változtatásra.

… nem csak egy közösség. Van egy bizonyos „sófáros” életérzés, amit sokan megéltünk már az alkalmaink során, azonban ez a közösség csak egy-egy nyári hétre vagy egy-két napos konferenciára szól. Nem hív ki a gyülekezetből, nem választ el attól, amiben a hétköznapokban megéljük a hitünket, sem elméletileg, sem fizikailag, sem lelkileg. Egy közösséget formálunk és ezért teszünk is, mert van egy közös célunk: vágyunk a fejlődésre, a jobbításra, a növekedésre egyénenként és gyülekezeteinkben is, és látjuk, hogy ezt együtt, egymástól tanulva sokkal könnyebben tehetjük meg. Mindig szem előtt tartjuk, hogy valami nagyobbnak a részei vagyunk, egy olyan testnek, amelynek Krisztus a feje.

…nem csak egy lelki hét. Forrás, amely életre kelt (lásd: Efézusiakhoz írt levél 2. rész, 2. vers): megeleveníti lelkiéletünket, megöntözi megfáradt lelkünket, új erőt ad, ha már megfáradtunk. Élettelenül, holtan, kiszáradtan nem lehet Isten dicsőíteni, ezért az reménységünk, hogy Isten odalép hozzánk és Lelkével átmos és megelevenít. Ebben segítenek nekünk a tábor ideje alatt a kiscsoportos beszélgetések, reggeli áhítatok, esti igehirdetések, dicsőítések és az imaszolgálat. Isten Lelke ott lesz velünk, és ettől lesz ez egy lelki hét.

…nem csak egy képzés. Hisszük, hogy Istent dicsőíti mindaz, ami a tőlünk telhető legjobb. Ez egyénenként eltér, de a fejlődés lehetősége mindig előttünk van. Ezért szervezünk iskolát, ahol tanórákon, egyéni konzultációkon, közös műhelymunkákon veszünk részt, és gyakorlunk és gyakorlunk és gyakorlunk. A kurzusokon egy-egy hangszeres tudásba kaphatunk olyan gyakorlati betekintést, amely a kellő ráfordított idővel az év közben hatalmas fejlődést eredményezhet, és így is gazdagíthatjuk gyülekezeteink dicsőítő csapatait, a műhelyeken pedig egy-egy művészeti ág lehetőségeit fejthetjük fel, keresve azt, hogyan is válhat az dicsőítéssé a gyülekezetünkben.

A Sófár Református Dicsőítő Iskola mindez egyszerre. Nem is akar más lenni, mint ami: egy olyan hét, ahol lelkileg és szellemileg is fejlődhetünk, hogy visszatérve a Magyar Református Egyház gyülekezeteibe, Isten dicséretét és imádatát megerősíthessük dicsőítő szolgálatunkkal!

Kurzusok és műhelyek
A dicsőítő iskola résztvevői idén ének, népi ének, gitár, zongora, improvizáció, dob, kezdő basszusgitár és népi hegedű kurzusokon vehetnek részt, vagy jelentkezhetnek a mozgás- és tánc, a dráma, a gyülekezeti technika, az irodalmi, a képzőművészeti, a nemezelő és a bibliodráma-műhelyekbe.

A kurzusok és műhelyek részletes leírása itt olvasható.
A dicsőítő iskoláról bővebb információk a Sófár honlapján találhatók. 
Regisztrálni ezen a felületen lehet legkésőbb július 15., péntek éjfélig az előleg befizetésével. Itt olvashatnak a GyerekSófár részleteiről is.

A Sófár szervezőcsapata