A sárkányokat nem lehet kilúgozni

Nincs más dolgunk, csak mesélni? – Kádár Annamária pszichológussal szorongásról, élettörténetről, küzdelmekről és kontrollvesztettségről Dobos Zita beszélgetett.

Ez olyan hely, ahol szívesen dolgoznék – ez volt Kádár Annamária első gondolata, amikor belépett a Kollégium udvarára, még tavaly tavasszal. „Megérkezettséget éreztem, ezért amikor a későbbiekben megkerestek, hogy oktassak pszichológiát a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, a döntés érzelmi szinten már akkor megszületett bennem, mielőtt még kognitív szinten átgondoltam volna.” Az ismert pszichológus számára fontos, hogy akivel munkaviszonyt létesít, ugyanazt az értéket képviselje, ezért tartja szerencsés találkozásnak, hogy református egyetem oktatója.

Kádár Annamária Marosvásárhelyen született. Tanítóképzőben érettségizett, majd 1999-ben a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán szerezte pszichológusi oklevelét. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a Kognitív Fejlődés program keretében végezte doktori tanulmányait, amellyel párhuzamosan a Budapest Műszaki Egyetemen szerezte meg munka- és szervezetpszichológusi szakképesítését. Családterápia, valamint relaxáció és szimbólumterápia irányzatokban képezte magát tovább. Dolgozott iskolapszichológusként, valamint egyetemi adjunktusként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén tanít, az Óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatói közé 2019 januárjától lépett. Pszichológia és A differenciált fejlesztés pedagógiája és pszichológiája tárgyakat tanítja.

Pszichológushallgatóként tizenhét évvel ezelőtt a mesékből írta a szakdolgozatát, kisiskolások által írt meséket vizsgált, ezerkétszázharminchét gyerek által írt mesét olvasott és elemzett. Ez a munka sorfordító volt az életében. „A fantázia és realitás kölcsönviszonya annyira érdekesen jelent meg ezekben az írásokban, hogy sokszor potyogtak a könnyeim a nevetéstől: ez a Maggi tyúkhúslevest főző királylány és a pattanásos királyfi világa” – emlékszik vissza a kezdetekre. A doktori disszertációjában az írásbeli kommunikációs készség alakulásával foglalkozott közel kétezer kisiskolás által írt mesében. A mese pszichológiája mellett az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztési lehetőségei álltak érdeklődése középpontjában.

Kádár Annamária úgy gondolja, hogy az a szülő és pedagógus, aki a mese varázsával, csodájával ajándékozza meg a gyermeket, aki lélekben egy kicsit szintén megőrzi gyermeki világlátását, mágikus gondolkodásának maradványait, sokkal könnyebben boldogul problémahelyzetekben, jobban képes feldolgozni a veszteségeket, a kudarcokat.

Amikor iskolapszichológusként gyerekekkel és tréningeken felnőttekkel az érzelmi intelligencia fejlesztésén dolgozott, egyre tisztábban körvonalazódott számára, hogy az érzelmi biztonság megalapozása gyermekkorban történik, és bár nem lehetetlen, de nagyon hosszú folyamat eredménye a korai negatív minták átírása. „A mese az ősbizalom élményét erősíti meg, azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapérzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni” – vallja a szakember.

Ráragasztották: a mesepszichológus
A mesékkel való első találkozása gyermekkorára tehető, amikor édesanyja az ágyára ült és mesélt neki. „Amikor néztem a falvédőn a folyóból ivó szarvasokat és hallgattam édesanyám meséit, akkor indult el bennem először a belső képalkotás” – emlékszik vissza. Itt kezdődött az, hogy a 2012-ben megjelent legnagyobb példányszámban elkelt ismeretterjesztő könyv volt Magyarországon a Mesepszichológia című műve, amelyben az első tíz érzelmiintelligencia-fejlesztő mese megjelent, 2013-ban pedig az olvasók szavazatai alapján elnyerte az Aranykönyv-díjat. A könyv azóta már több egyetemen kötelező tananyag. 2014-ben megjelent folytatása Mesepszichológia 2. címmel, amely ugyancsak nagy közönségsikert aratott, és újabb tíz mesével gazdagította az olvasókat. 2016-ban pedig Lilla és Tündérbogyó címmel napvilágot látott a mesék gyűjteménye, tíz vadonatúj történettel kiegészülve.

„A könyveim miatt nagyon sok helyre hívtak előadást tarani, és a bemutatás közben következetesen mesepszichológusnak szólítottak. Rám ragasztották ezt a megnevezést, és végül is az is vagyok, mert egész életem során nem tettem mást, mint hogy történeteket hallgattam és meséltem” – vallja.

Életmeséink
A családtörténeteket védőhálónak hívja, amelyek a nehézségek esetén megtartanak és felemelnek. Minél többet tud a gyermek a családjáról, annál erősebb a belső kontroll érzése vagy a meggyőződése, hogy önmaga irányítja az életét, és minél magasabb önbecsüléssel rendelkezik, annál alacsonyabb a szorongásszintje. A történetek átkeretezése által megerősödik, hogy nem kell mindenben tökéletesnek lenni, lehet a gyengeségből erőt kovácsolni. A minták bennünk élnek, és ha ismerjük, akkor szükség esetén felül is tudjuk írni őket.

Kádár Annamária szerint a személyes beállítódásunk alapján ítéljük meg a történeteinket. Vannak olyan életmesék, amelyekből rengeteget lehet tanulni és csak utólag értjük meg az események alakulását. „Szülői felelősség, hogy az életünk eseményeit hogyan tudom integrálni, hogyan tudom a negatív történeteket mesélhetővé tenni. Nemcsak a régi családi történeteket kell tudni mesélni, hanem az itt és most történeteit is.”

Saját élettörténeteiről azt mondta: családi emlékei, a közös étkezések, az együttlétek, a szokások a legmeghatározóbbak számára. „Bizonyosságom van arról, hogy bármi történjen is az életemben, nekem a családban mindig helyem van”.

Két mondatot idéz vissza, amely meghatározó volt az életében. „Szorongó és izgulós voltam, és egyszer édesapám azt mondta: mielőtt legyártasz magadban ilyen vagy olyan forgatókönyvet, először próbáld meg. A másik meghatározó pozitív mondatot a férjemtől hallottam: ha nem lesznek gyerekeink, mi akkor is jól vagyunk együtt.”

Az tud szívből nevetni, aki szívből sírni is tud
Életének „nagyon kemény utazása” volt az a tíz év, amikor azért küzdöttek férjével, hogy gyermekük szülessen. Amikor ennek az időszaknak a történetét meséli (azóta már két örökbe fogadott kislány édesanyja – szerk.), öröm és boldogság hallatszik a hangján. Ez nem volt mindig így – emlékszik vissza. „A gyerekvállalással úgy voltam, hogy nekem ez jár, aztán amikor megéltem, hogy nem lehet gyermekünk, akkor jöttek a kérdések, hogy miért pont nekem nem, miért pont velünk történik ez. Aztán rájöttem, hogy sokkal szebbet és jobbat kaptam, mint amit eleve elvárhattam volna. Olykor nem kell tudnunk a dolgok miértjét. Hagyjuk, hogy láthatatlan erő vezessen, hogy a kontrollt ki tudjuk engedni a kezünkből. Megélni a kontrollvesztettséget azt jelenti, hogy rá merem bízni magam arra az erőre, amit az imádságban mondunk: legyen meg a Te akaratod.

A legmélyebb félelmeinkkel szembe kell néznünk, a sárkányokkal való küzdelmet nem lehet kilúgozni, időnként kudarcot kell vallani. A mesék vége jó, de a történetben mindig találkozunk küzdelmekkel. Én nem hiszek a hurráoptimizmusban, hogy minden csak szépen alakul, mert ez irracionális elvárás. Az tud szívből nevetni, aki szívből tud sírni is. Én vagyok a saját történetem teremtője, rajtam múlik, hogyan értelmezek helyzeteket, és hogyan keretezem át ezeket az élettörténeteket.”

Dobos Zita
Fotó: Bura László