Az oltás véd az új variáns ellen is

Az eddigieknél jobban terjedő Delta-variáns megtalálja az oltatlanokat, ezért fontos lenne a maszkviselés és a találkozások számának csökkentése – javasolja Prohászka Zoltán immunológus, az MTA doktora, református presbiter, aki azt is elmagyarázta nekünk, mi haszna van a harmadik oltásnak. 

A szakembert a koronavírus-járvány negyedik hullámának felívelő szakaszában kérdezzük. 

Miért van több fertőzött napjainkban, mint tavaly ilyenkor, ha már a lakosság többsége felvette az oltást?

Az előző év hasonló időszakát meghatározó vírushoz képest megváltozott a jelenleg terjedő vírustörzs. Egy járvány során, ahogy a vírus szaporodik (szakszóval replikálódik) és átíródik az örökítőanyaga, változatok, hibák lépnek fel. Ha a változatok hatására a vírus tulajdonságai javulnak, akkor az a vírusvariáns kezd el terjedni, amely az adott körülmények között jobban tud szaporodni. Ez természetes folyamat, lényegében a szemünk előtt zajló evolúció. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatára görög betűkkel jelöljük ezeket az újabb variánsokat. A napjainkban domináns Delta-variáns Indiában alakult ki, tavasszal ott emiatt növekedtek robbanásszerűen az esetszámok. Ez a vírus nagyon gyorsan szaporodik, olyan mértékű a fertőzőképessége, hogy azt még a mostani átoltottság vagy a korábbi fertőzésből megmaradt immunválasz is csak részben tudja ellensúlyozni. A Delta által okozott súlyos megbetegedés ellen védettséget jelentenek oltások, de ez a variáns a védett gazdaszervezetben is tud helyileg szaporodni, ezért az esetlegesen tünetmentes vírushordozó személy is fertőzőképes lehet. A fokozott fertőzőképesség a gyakorlatban azt jelentheti, hogy egyetlen nem oltott ember hat-nyolc másiknak adhatja át átlagosan az új variánst. Ez a szám a járvány elején a korábbi vírusvariánsok és szigorú intézkedések idején még csak kettő körül volt, amikor fölment három-négyre, akkor volt nagy a baj. Most a Delta-vírustörzs dominál Magyarországon is, ez okozza a jelentős átoltottság ellenére is növekvő esetszámokat.

Miért nem elegendő két oltás nagyszámú felvétele ahhoz, hogy megállítsa az újabb vírusvariáns terjedését?

Az a nagy kérdés, hogy mit tekintünk immunválasznak, és mit várunk egy oltástól. Az oltások forgalomba hozatalakor és az engedélyeztetésekor végzett tanulmányokban is az szerepel, hogy az oltás a súlyos betegségtől és a halálozástól véd. Azt nem vizsgálták azok a tanulmányok, hogy ezek az oltások meg fognak-e védeni bárkit attól, hogy tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel megfertőződjön az oltások után, és így továbbadja a fertőzést. Ha arra gondolunk, hogy mi történik egy influenzaszezonban, akkor az influenzaoltással élők között is számtalanszor halljuk, hogy beadattam az oltást, mégis megbetegedtem. Azt nagyon ritkán hallottuk eddig is, hogy beadattam az oltást és súlyos betegségem alakult ki. Ez az analógia érvényes a koronavírusra is. A koronavírus elleni védőoltás a lélegeztetőgépre kerüléstől és a halálozástól véd. Nem százszázalékos a védettség, de jelentősen csökken a valószínűsége, hogy az oltottaknál súlyos lefolyású legyen a megbetegedés.

Kevésbé fertőző az a vírushordozó, aki már be van oltva?

Nem feltétlen. Az oltottak ugyanúgy megfertőződhetnek, azonban tünetmentesek vagy enyhe tüneteik alakulnak csak ki. Tavasszal azt gondoltuk, ha valaki elveszítette a szaglását, belázasodott vagy fájt az izomzata, akkor volt koronavírus-betegsége. Ha csak a torka fájt, kapart és köhögött volna, akkor nem gondoltunk volna erre. Most – főleg az egészséges fiataloknál és a gyerekeknél, valamint a jó immunválasszal rendelkező oltottaknál – a közönséges nátha tünetei jelentkeznek koronavírus-fertőzés esetén, vagyis torokkaparás, orrdugulás, orrfolyás. Szaglásvesztés, izomfájdalom és láz nélkül zajlik a betegség. Ez a csalóka. Ezért mindenkinek saját felelőssége van a járványügyi intézkedésekben. Ha kapar a torka, feltétlen, mindenhol vegye fel a maszkot, ne menjen tömegbe, közösségbe. Ha csorog az orra, és megteheti, ne menjen be a munkahelyére vagy az iskolába. Lehet, hogy allergiás, most volt egy adenovírus-járvány is, és mindjárt jön az időszaki influenzajárvány is, ami minden évben előfordul, de ezeknek a járványoknak „a hátán utazik a koronavírus”.

Sokan biztonságban érzik magukat amiatt, hogy legalább az egyik, de inkább mindkét oltásukat megkapták. Szükséges lenne védekezni az oltáson kívül más eszközökkel is annak ellenére, hogy ez jelenleg nem kötelező?

Ez igencsak releváns kérdés, melyet az dönt el, hogy jelen van-e a vírus közösségi terjedése. Az interjú megjelenése idején is jelen van már, a napi esetszámok ezerfelé közelítenek, a kórházban kezelt többszázas betegszám mellett pedig halálozás is minden nap előfordul. Reális veszély tehát, hogy a vírussal találkozzunk. A Delta-variáns az iskolában is jelen van a pedagógusok és a diákok körében is. Sajnos Magyarországon nem ismertek a részletes hivatalos számok, de nem hivatalos forrásokból lehet tudni, hogy a kórházban kezelt súlyos betegek körében az oltottak aránya valóban alacsonyabb, bár nem nulla. A jelenlegi megbetegedések súlyos formája tehát főleg az oltatlanokat éri, de mivel van közösségi terjedés is, a fertőzés egyszerre veszélyezteti az oltottakat és az oltatlanokat. Ezért a sokkal jobban terjedő Delta-variáns nagy valószínűséggel megtalálja az oltatlanokat, ami miatt fontos lenne a maszkviselés és a találkozások számának lehetőség szerinti csökkentése.

Az oltottak tünetmentesen fertőzhetnek, ezért nem értik még mindig sokan, hogy miért fontos az oltás felvétele. Ezek szerint azért, mert nem mindegy, milyen súlyos a betegség lefolyása, ha megfertőződünk, és az sem, hogy fertőzőkké válunk-e mások számára.

Az oltásnak két fő haszna van, az egyik a társadalmi, a másik az egyéni haszon. A társadalmi hasznot tavasszal megtanultuk: a járványt meg lehetett állítani egészen addig, ameddig fel nem ütötte a fejét egy szaporodóképesebb variáns. Az egyéni hasznot pedig most kezdik megtapasztalni azok, akik éltek a két oltással. Ha eddig mondjuk tíz-tizenöt százalék volt az esélye, hogy súlyos betegség alakuljon ki egy be nem oltott szervezetében, akkor most, a két oltás után kb. négy százalék vagy annál is kevesebb. Ez természetesen életkortól, kísérőbetegségektől és más egyéni adottságoktól is függ. Az oltatlanok viszont ott maradtak, ahol mindenki volt a járvány elején, de még rosszabb helyzetben is vannak, mert egy szaporodóképesebb vírus fenyegeti őket. Valószínű, hogy most jobban megtalálja a járvány az oltatlanokat, mint tavasszal. Azért is, mert jelenleg nem kötelező a maszkhasználat és nincsenek egyéb korlátozások.

A kétszeres átoltottság krónikus betegség(ek)ben szenvedő emberek esetében is véd a súlyos megbetegedéstől?

Igen, egyértelmű, hogy véd. Ezt a járványügyi adatokból mindenki megítélheti, mert krónikus betegségben a felnőtt lakosság durván fele szenved, ideértve a dohányzás miatt kialakuló krónikus légúti betegséget, a magas vérnyomást és a cukorbetegséget is. Ha az ő esetükben nem lenne elég a védelem, akkor nem állt volna meg a járvány tavasszal. A krónikus betegséggel vagy immunbetegséggel élőknek, továbbá az immunológiai hatású gyógyszereket szedőknek alapbetegségükre való tekintettel különösen fontos az oltás felvétele.

Sokan még mindig tartanak az oltástól, valószínűleg azért, mert nem értették meg a mechanizmusát, vagyis azt, hogy nem élő vírust juttatnak az ember szervezetébe. Hallanak viszont rövid ideig tartó, de heves immunválaszokról, vagy akár ritka, de súlyos mellékhatásokról. Úgy gondolják, hogy a betegséget nem biztos, hogy elkapják, ha viszont felveszik az oltást, akkor az biztosan reakciót vált ki a szervezetükből, ami minimum kellemetlen, és még az is lehet, hogy nem veszélytelen.

Az első kritika, amit az oltás ellen megfogalmaztak, hogy ilyen gyorsan, mint ahogy ezeket kifejlesztették és engedélyeztették, nem lehet biztonságos oltást készíteni. Ez egyértelműen cáfolható. Az oltás biztonságos, és ezt onnan tudjuk, hogy idén világszerte százmilliós nagyságrendben adták be ezeket. Azokban az országokban, ahol jól működő egészségügyi informatikai rendszer van (beleértve természetesen hazánkat is), a gyártók vagy az engedélyező hatóság számára kiderült volna, ha lett volna súlyos, új mellékhatás. Ilyen nem, vagy csupán igen kis mértékben derült ki. A forgalomba hozatal előtt elvégzett vizsgálatok által leírt mellékhatások természetesen léteznek, olyanok, mint a bőrpír, az oltás helyén érzett fájdalom vagy a hidegrázás. Az orvosi ellátást igénylő mellékhatások súlyosak ugyan, de a kialakulásuk esélye valóban nagyon-nagyon alacsony, egy a százezerhez vagy akár egy az egymillióhoz. Tegyük mérlegre ezt a súlyos betegség kialakulásának esélyével, ami viszont egy a százhoz vagy egy a tízhez! Hol van a kettő egymáshoz képest?

És akkor nézzük meg azt is, hogy mi az a két dolog, amit mérlegre tettünk!

Az egyik a koronavírus-betegség súlyos formája, ami ellen nagyon nehezen lehet védekezni. Nem csak azért, mert jelenleg nincs forgalomban igazolt koronavírus-ellenes szer, illetve csak gyenge hatásfokú orvosi eljárásokkal és eszközökkel lehet a betegség tüneti kezelését végezni, hanem azért is, mert járvány idején bedugul az egészségügyi rendszer. A mérleg másik serpenyőjében ehhez képest olyan mellékhatások vannak, mint a szívizomgyulladás, elsősorban fiatalok között, vagy a ritka trombózisos-tüdőembóliás szövődmény. Az orvosok idén leírták ezeknek a jellemzőit, irányelveket dolgoztak ki a kezelési protokolljukról, és elkezdték használni azokat a gyógyszereket, amelyek hasonló esetekben már beváltak. Ha valakit tehát véletlen mégis ilyen mellékhatás érne, arra ma már van eljárásrend és ellátási lehetőség. Az oltással járó veszély és a megbetegedéssel járó veszély tehát az én szememben nem azonos súlyú és kimenetelű.

Különös helyzetet teremt, hogy gyakran képzett orvosok is olyan véleményeket hangoztatnak a járvánnyal kapcsolatban a betegeiknek, amelyek elbizonytalaníthatják vagy rossz döntések felé terelgethetik a sok információ között eligazodni nem tudó, ám az orvos szaktekintélyében bízó embereket. Az miért van, hogy a szakemberek is gyakran mintha hiedelmek mentén alkotnának véleményt ebben a kérdésben?

Ez komplex dolog. Régen az ismeret áramlása lassú, normál mederben folyt. Szakkönyvek, konferenciák, beszélgetések során kiforrta magát a tudományos konszenzus egy-egy kérdésben. Naprakész tudással bírtak az orvosok, és a tudás írott vagy szóbeli referálása megszokott volt az ismeretek bővítésében – vagyis ha valami új dolog jött, az egyik orvos elmondta, leírta a másiknak. A félinformációk vagy a tévedések nem kerülhettek be ebbe a közegbe, mert nem volt csatornájuk, nem jutottak át a tudományos szűrőn. A tévhitek szószólói nem írtak tankönyveket, nem tartottak konferenciákat, nem volt egyesületük. Amióta az internet létezik és főleg amióta elterjedt, ez alapvetően megváltozott. Az információdömping feldolgozására alapvetően nem készült fel még a társadalom, beleértve az orvostársadalmat is. Nem telt még el elegendő idő, hogy megtanuljuk, hogyan, milyen elvek mentén szelektáljunk a ránk zúduló információkból, nem alakultak még ki a viszonyítási sarokpontok, amelyek korábban rendelkezésünkre álltak. Az egyszeri médiafogyasztó tudásszintje, nyitottsága és a „feje elárasztottsága” változott meg tíz év alatt. Kész tényként kezel olyan dolgokat az ember, amelyeket tíz évvel ezelőtt eszébe nem jutott volna, hogy elolvasson vagy elhiggyen. Miért van ez? Azért, amit úgy hívunk a tudományban, hogy centrális tendencia: mindenki a közép, az átlag felé húz. Ha az az átlagos, hogy az emberek félinformációkból vonnak le következtetéseket vagy információhiány mellett is véleményt alkotnak, akkor az „egyszeri” ember is ebbe tagozódik be. Ez érthető, alapgénjeinkben lévő viselkedési minta: nem szabad kilógni a sorból.

Az orvosoktól sem szabad, és nem is lehet mindent elvárni, amire mi magunk is képtelenek vagyunk. Ők sem mind és mindig tévedhetetlenek, és az orvostudományt különösen is érinti az állandó változások okozta kihívás. Ennek biológiai és módszertani alapjai is vannak, sajnos mindig, minden orvosi – és általában tudományos – ismeretet jellemez egy „időbélyegző” és egy bizonyossági szint. Ezt a változó bizonytalanságot önmagában kommunikálni is nagyon nehéz, és a változó tények és „igazságok” világában működni, a gyakorlatban dolgozni és tanácsot adni, nos, szinte lehetetlen. Ez az a különös helyzet, amikor nem szabad ítélkeznünk mások véleménye felett csak azért, mert a saját szemszögükből másként látják ugyanazt a „valóságot.”

A beszélgetés folytatását hamarosan olvashatják portálunkon.

Képek: Somorjai Balázs/ reformatus.hu