Egyedülálló koncepció alapján újultak meg a Gyulai Pál utcai Gyülekezet földszinti gyülekezeti terei. Az átépítés és a lakberendezés túlmutatott az esztétikai és praktikus szempontokon: a cél egy lelki otthon létrehozása volt a gyülekezet küldetésének és lelki útjának kiábrázolásával. Az újonnan kialakított terek minden színe, formája, eleme központi teológiai üzenetet hordoz. A helyiségek egyszerre törekednek az otthonosság érzetének felkeltésére és a 21. századi ember szívének megszólítására, kialakításuk egyfajta „kortárs református” lakberendezési stílust képvisel. A koncepció hátteréről a két ötletgazdával, Tikász Ábel vezető lelkipásztorral és feleségével, Tikászné Berki Júliával beszélgettünk.



„Régen sok helyen olyan bútorokat adományoztak a gyülekezeteknek, amelyekre már nem volt szükség otthon, és ez a minőség rovására ment. Az Ószövetség azonban arra tanít, hogy a legtökéletesebbet, legértékesebbet áldozzuk Istennek, ne a hibásból, a feleslegből adjunk” – fogalmazott Tikász Ábel. „Arra gondoltunk, hogy miért ne lehetnének gyülekezeti tereink igényesebbek, szebbek, hogy ezzel is megtiszteljük Istent? Miért ne lehetnénk úgy reformátusok, hogy magas minőséget képviselünk tartalomban és formában egyaránt: tereinkkel, dicsőítésünkkel, igehirdetéseinkkel és mindazzal, ami megadatott? Ez kihat a misszióra is, hiszen egy jobb minőséggel jobban át tudnánk hatni a környezetünket.”

Felesége, Berki Júlia református vallástanárként végzett és pszichológiát is tanult, de kisgyermekkora óta érdekli a lakberendezés. Elvégezte Sophie Paterson brit lakberendező online akadémiáját, és az ott tanultak indították arra, hogy új szemmel nézzen a felújítandó gyülekezeti terekre. „Úgy lehetünk megközelíthetőek a külvilág számára, ha merünk reformátusok lenni a szó eredeti értelmében, kilépve a megszokásokból, de tisztelve és megtartva a valódi, időtálló értéket. Ehhez meg kell fogalmazni, hogy milyen a 21. századi reformátusság, amely érdemben meg tud szólalni a mai kultúrában is” – fejtette ki Júlia, hozzátéve: ezek a gondolatok vezették őket a felújítás koncepciójának a kidolgozásakor.



Tematikus terek
Ha valaki belép a megújult gyülekezeti ingatlanba, elsőként az előszobában találja magát, amely két nagy ablakának köszönhetően kívülről is belátható, innen pedig mindegyik szobába be lehet pillantani. Így, ha valaki csak benéz ide, rögtön kap egy képet arról, mi fogadja odabent. „Nem akarunk semmit sem elfedni, sőt, azt szeretnénk, ha minden látható lenne” – magyarázta Júlia. Ábel hozzátette: a nem keresztyéneknek fontos a transzparencia az egyházban, és az előszoba erre is reflektál.

A lelkigondozás, az imaközösség és a bensőséges csoportalkalmak tere a Forrás szoba. A falon Constant Montald Az Inspiráció forrása című képe látható a megtisztulás és a forráshoz kapcsolódás jegyében. Színei harmonizálnak két antik szekrényével, amelyeket Zsindelyné Tüdős Klára ajándékozott a gyülekezetnek. A mohazöld székek és az oldalfali beugró vízesésszerű tapétája a forrás érzetét keltik. Mindebben Isten gyógyító és élő vizét láthatjuk: megmossa sebeinket és vizében arcunk tükröződik. Az elszáradt gallyaktól a forrásvízig tartó lelki út az Őhozzá való visszatalálásunk útja – fejtette ki a házaspár.



A nappali a közösség megélésének a tere. A kör alakú elrendezés, a kerek bútorok és a színek madárfészket idéznek, a lámpaburák is madártollakra emlékeztetnek, a falon látható vándormadaras tapéta pedig a gyülekezet lényegét fejezi ki: van egy láthatatlan út, amin együtt vonulunk Isten felé. A madár mint szimbólum a gyülekezeti tagokat vezérlő Szentlélekre is utal. Ebben a „fészekben” együtt gyűjthetnek erőt a közös úton haladók.



A konyha egy térben található a nappalival, ez a közösségi alkalmak kapcsán praktikus elrendezés. A konyhához a lelkész szerint leginkább a misszió párosítható: Jézus is sokszor asztalközösségben beszélgetett tanítványaival. Az asztal tizenkét személyesre nyitható.



A régi szobaajtókat meghagyták mint a palotanegyedi lakások szerves elemeit, de fel lettek újítva, hogy több fényt engedjenek át. Ezek a főfalakon helyezkednek el, arrébb se lehetett őket tenni, emiatt a Magvető szoba és a Dicsőítő terem közötti fal hullámszerűen görbe lett.

A Magvető szoba a nagyobb csoportos foglalkozások, tanítások helye. Az aratás és vetés motívumai uralják, egyik falán Vincent van Gogh Az aratás öröme című képe látható, alatta pedig Zsindelyné Tüdős Klára étkezőbútora. A falakat kalászok képei díszítik. „Ez a szoba az utolsó nehéz pillanatokban készült el, sokat imádkoztam érte” – vallotta Júlia. „A 126. zsoltár akkor azzal bátorított, hogy a vetés nehézsége mindig összefügg az aratás örömével, mert akik könnyezve vetnek, ujjongva aratnak majd. Így az ezüstkönnyek és az arany búzaszemek mind a függönyben, mind a szőnyegben megjelennek. Itt az embereket igével tápláljuk, és ha megnőnek, mint a búzakalász, a termésükből másoknak is jut.”



A legnagyobb helyiség a Dicsőítő terem. A gyülekezeti élet végcélja Isten dicsőítése, ezt a tematikát erősítik a glória alakú lámpák és a színek. A falat egy dicsőítő ének idézete és a keresztút képei díszítik, illetve az üres sírt jelképező kőpolcok. A teremhez tartozik még Bágya András zeneszerző, volt gyülekezeti tag egykori zongorája is.



A fürdőszobában az olajfa színei dominálnak, ami arra emlékeztet, hogy az Úr megkeni a fejünket olajjal, méltóságot ad testünknek és ennek a szeretetnek a tükrében kell látnunk magunkat. A vizesblokkok kapcsán gondoltak a mozgássérültekre és a kisbabás szülőkre is.

Koncepció és kontextus
Ábel szerencsés helyzetben kezdhette meg vezető lelkészi szolgálatát, hiszen a frissen megválasztott presbitérium nyitni szeretett volna a fiatalabb generációk és a környezetük felé. Ez új dinamikákat indított el. Először közösen újították fel a beosztott lelkészi lakást, hogy kiadhassák. Ebből az építkezésből nagyon sokat tanultak. „Később azt is ki mertük mondani, hogy a gyülekezeti tereink nem illeszkednek ahhoz a belvárosi kontextushoz, amiben vagyunk. Így indult el erről a közös gondolkodás. A presbitérium nagyon lelkes volt, és annak ellenére mert belevágni az újabb felújításba, hogy az egyházmegyei támogatás mellett a gyülekezetnek is komoly anyagi áldozatokat kellett hozni érte” – mesélte a lelkész.



„Sok, egyházon kívülről érkező egyetemistán látom, hogy nehezen kapcsolódik református hagyományainkhoz. Idegen neki az áldás, békességgel köszönés, a templompad, a vaskos énekeskönyv a régi énekekkel, a népi hímzéses terítők, a hosszú fekete lelkészi palást. Számunkra ezek fontos értékek, de a kortárs kultúrától elütnek” – magyarázta Júlia. „Ezért töprengtünk azon, hogyan tudnánk úgy hűek maradni magyar református örökségünkhöz, hogy az archaikusság ne legyen akadálya a nyitásnak mások felé.”

Ábel hozzátette: folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket. A reformátorok sikere is ebben rejlett. „A fiatalok olyan spiritualitást keresnek, amelynek erős a gyökere, mégis nagyon mai.” Számára például szemfelnyitó volt, amikor a kalocsai múzeumban megtudta, hogy torz a kalocsai népművészetről alkotott képünk. „A kalocsai népművészet húszévente megváltozott, mindig jött egy új generáció és teljesen más formákat, színeket használt. Amikor mi népművészeti mintákat teszünk ki, voltaképpen egy konkrét generáció népművészetét abszolutizáljuk. Miért ne fejezhetnénk ki a kalocsaiakhoz hasonlóan a mi generációnkra jellemző módon azt, ahogyan megtapasztaljuk Istent?”



Az istenkapcsolat és a református identitás kiábrázolása mellett fontos szempont volt, hogy az új terek lelki otthonná legyenek. A klasszikus látványvilág, a földszínek, a lekerekített bútorok megnyugtató kisugárzást biztosítanak, a helyiségek pedig több párhuzamos csoportalkalom megtartását is lehetővé teszik. A kortárs, visszafogott környezetben sokkal jobban érvényesülnek a megtartott antik bútorok is, amelyek a gyülekezet történetéről tanúskodnak. A gyülekezet küldetésének egyes színterei pedig évek múlva is arra az újra és újra megválaszolandó kérdésre emlékeztetnek, hogyan állunk küldetésünkkel.

„Szeretnénk Isten nappalijába, jelenlétébe hívni mindenkit. Itt szabad neki bármit kimondani. Az ember az otthonában a legőszintébb, legsebezhetőbb, legfésületlenebb. Csoportjainkkal olyanok vagyunk, mint egy család: mindenkit szeretünk, de ki tudjuk mondani, hogy ez a szeretet van, hogy küzdés. Nem tökéletes hívőknek akarunk látszani, hanem egymáshoz kapcsolódni a magunk töröttségével és csodáival. Ez nagyon nagy erő” – fogalmazott Júlia.



Ábel szerint lelki otthon az, ahol az Isten jelenléte és az egymással való közösség együtt megvalósul, és ahol ennek során nem kell szerepeket játszani, hanem önmagunk lehetünk. „Az élmény, amikor valaki bejön és megkérdezi, hogy le kell-e venni a cipőt. Az érzés, hogy engem itt vártak, szeretnek, meghallgatnak. Beiktatásomon is a lelki otthon volt az egyik kulcsüzenet.” Hozzátette: a 90. zsoltár így kezdődik: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre.” Ezt szeretnék megélni egymás jelenlétében.

A megvalósítástól a megérkezésig
A megvalósításra nem fogadtak fel fővállalkozót, ők maguk tárgyaltak mindenkivel. Sikerült református statikust és építészt felkérniük, és a munkások jelentős része is keresztyén volt. A házaspár kiemelte: problémamegoldásnál az építésztől a munkásokig mindenki közösen és egyenrangú félként gondolkodott. A gyülekezeti tagok is rengeteget segítettek, főleg pakolásban, behordásban, összeszerelésben. Szabóné Tóth Éva főgondnok végezte az ügyintézést, és volt, hogy sok mást is neki kellett kézben tartania. Az ELTE GTK MEKDSZ-csoportja pedig a székek összerakásában segédkezett.



Sokat spóroltak azon, hogy utánajártak, mit hol lehet olcsón megvenni. A nappali lámpáiért Mosonmagyaróvárra utaztak, a konyhabútort pedig a budapesti ár harmadáért vették meg Vásárosnaményben. „Én hoztam a látványt és a lelkesültséget, Ábel a pénzügyi realitásokat” – mondta erről Júlia. „Amikor Isten átsegített a nehéz helyzeteken, megtapasztaltam, hogy ez az Ő projektje és nem a mi lakberendezési hóbortunk. Sokan imádkoztak értünk itthon és külföldön, és biztattak minket, hogy érdemes kitartanunk ezen az úton.”

Az átadó istentiszteletre a munkásokat is elhívták és mindegyiküknek köszönetet mondtak. A gyülekezet advent idején vehette birtokba az új tereket, ahol egyből tarthattak kézműves délutánt, mézeskalácssütést, majd pedig közös karácsonyi áhítatot, amelyen a karácsonyfa és a gyerekek ajándékai a családi karácsonyok hangulatát idézte. Azóta már a vasárnapi program részévé vált, hogy a közösség itt gyülekezik istentisztelet előtt egy órával és utána is ide térnek vissza. „Áldásként éltük meg az elmúlt másfél évet” – fogalmazott Ábel. „Ezt az áldást szeretnénk megosztani másokkal, erre hívunk mindenkit nyitott ajtókkal.”

Barna Bálint
Képek: Vargosz