Tegye fel a kezét, aki szeret lakógyűlésre járni! Valamiért azt gondolom, kevesen engedték el most a kávésbögre fülét. A fiatal biomérnök azonban olyan lelkesen kezdte el látogatni szűk pátriájának összejöveteleit, hogy mára egyre többen csatlakoztak hozzá a társasházból, ahol él és igyekeznek közösen tenni a közös ügyeikért. Anna a ház kertjéért felel, ezen keresztül is formálja a lakóközösség gondolkodását, akik eddig annyira nem is használták a kertet.
Ennek a társasháznak a kertjében találkozunk, ami mostanra klímabaráttá lett.

„A nagyimmal is nagyon-nagyon sokat kertészkedtem, és közel van hozzám a természet a munkám miatt is, de biztosan a lelkes naivitásom is szerepet játszott abban, hogy örömmel vetettem bele magam a lakógyűlések miliőjébe is, szeretek hatással lenni a környezetemre” – meséli Anna. „Azért ez a kert még nem álmaim kertje, kísérletezem is benne, és az első évben jobbára hagytam, hogy élje a saját életét. Figyeltem, hogy mi bukkan elő a kertben, milyenek a fény-árnyék viszonyok, milyen a talaj, milyen élőlények jelennek meg itt a szomszéd macskákon kívül. Adtam teret annak, hogy elsőnek a kert mutassa meg magát nekem, hogy utána hatékonyabban formálhassam. Alakítgattam ki virágágyásokat, igyekszem mindent felhasználni a kertben. Tehát nem szoktam bezsákolni a falevelet és elvinni, a lemetszett faágakat is itt, a kertben használom.”

A levelek bezsákolása állandó konfliktus-forrás is lehetne pedig. Komoly hívei vannak….

Szelley-Bereczki Anna: Tavaly a társasházzal beneveztem a Klímabarát kert pályázatra. Azzal, hogy nyertünk, plusz alátámasztást kapott a szakértelmem. (Nevet.) Szóval nem azért nem viszem el a falevelet, mert lusta vagyok, hanem azért, mert ez jó a kertnek.

Észrevettem a méhecskehotelt, de mi kell pontosan ahhoz, hogy klímabarát legyen a kert?

Fontos, hogy a kertünknek legyenek olyan pontjai, amelyek a körülöttünk élő élőlényeket is szolgálják, nem csak bennünket. Ez a rovarhotel nagyon egyszerű dolgokból épül fel, mint toboz, fakéreg, lényegében sok kis üregre van benne szükség, amelyben a rovarok elbújhatnak. Ez a méheknek és a beporzóknak is pompás. Fontos, hogy napos helyen legyen, amennyire lehetséges. Bár a mi kertünk is inkább hűvös, árnyékos, ezzel együtt megoldottam, ahogy az itatót is. Ez nem bonyolult: egy virágalátét kövekkel, de ez már nagyon sokat jelent a madaraknak is. Jó, ha nem csak mesterséges madáretető van a kertben, hanem vannak olyan cserjék, amelyek termését le tudják csipegetni ősszel, télen. Ilyen a borostyán például, ami sokaknak mumus, de a madaraknak viszonylag jó téli menü.

Nálunk nem gyep van, hanem zöld felület, ami annyit jelent, hogy többé-kevésbé hagyom, hogy nőjön minden, bár szeretnék pluszban például fehérherét, százszorszépet felülvetni, hogy kicsit egységesebb legyen. Ahol foltos, elég végiggereblyézni a talajt és a meglévők közé szórni a kívánt magot. Aztán öntözni és békén hagyni vagy húsz napon keresztül. Jó, ha minél többfajta virág, növény van egy kertben.

A biodiverzitás a kedvenc szavad?

Az egyik mindenképpen. (Nevet.) Fontos, hogy ne legyen szabad földfelület, hanem mindenhol mulcsozunk, takarjuk a talajt a virágágyásokban is. A növényeket is úgy szeretem összeválogatni, hogy kora tavasztól késő őszig mindig legyen valami, ami virágzik a kertben – ez fontos a rovarok, beporzók szempontjából is.

Ehhez azért nagyfokú tudatosság kell.

Az élethez és a hithez egyébként úgy általában nem árt. Nézd a holtfasövényt! A tavaszi metszés mellékterméke és kettős funkciót lát el. Jól takarja a kidőlt kerítést – ennél olcsóbb, természet- és sünibarátabb megoldást nem ismerek. (Nevet.) Ez esztétikai szempontból is jó megoldás, amellett, hogy élőhelyet biztosíthat a madaraknak, rovaroknak.

A komposztálást is megoldottad a társasház udvarán.

A komposztáló már itt volt, amikor ideköltöztünk, inkább azt vettem észre, hogy szép lassan mások is elkezdték használni a házból.

Virágokat ültettél a kertbe?

Egy árnyékos, vadvirágos rétet szeretnék létrehozni. Árnyékos magkeveréket használtam, itt, hátul lassan látszanak a kis növénykéim. Magyarországon őshonos fajokat vetettem, amelyek nem csak ellenállóbbak, hanem a hazai közeghez vannak szokva és támogatják a beporzókat és a hasznos rovarokat.

Utaltál rá, hogy a nagymamáddal való kapcsolatban gyökerezik a kertészkedéshez való viszonyod. Mi kellett ahhoz, hogy ez szárba is szökkenjen?

A családom egyébként mezőgazdasággal foglalkozik, de az én utam is kalandosabb volt. Kellett egy nagyon jó biológiatanár is a gimiben, aki elindított azon az úton, hogy merjek saját kutatásokat csinálni, projektmunkákba bekapcsolódni. Feltérképeztük Debrecen védett fáit például – ezt egy hetedikes gyerek is meg tudja csinálni, és engem nagyon lelkesített. Szuper volt, hogy nem csak a tankönyvet kellett bújni, hanem tapasztaltam, hogy egy nagypapának fontos, hogy az unokája is élvezhesse egy védett fa árnyékát. Aztán tudományos versenyeken is indultunk, nemzetközi versenyre is eljutottam érettségi előtt. Németországban mutattam be a kutatásomat egy szilíciumalapú készítményről , ami a kukorica termésbiztonságát támogatta.

Az első startupod is mezőgazdasági cég volt, ugye?

Apa folyamatosan tanítgatott mezőgazdasági témákban, de végül biomérnökként végeztem a BME-n. Egy agrárdigitalizációs megoldásokkal kapcsolatos verseny hozta az első startup ötletét, közben elkezdtem a mesterképzésemet egy amerikai egyetemen online.

Miért éppen Amerika?

Eredetileg Dániában szerettem volna mesterképzésre menni, erre tudatosan készültem is, csak nem fért össze a budapesti vállalkozói léttel a dániai nappali tagozat. Online lehetőségeket keresve bukkantam az amerikai egyetemre és a Crop Science-nek hívott mesterképzésre, ami engem igazán érdekelt. Nem volt min gondolkodnom.

Mi volt a fantáziád, mit fogsz „hazahozni Amerikából”?

Az biztosan bennem volt, hogyha külföldön tanulok, gyakorlatiasabb leszek. Kint bevett hagyománya van az online oktatásnak, és valóban gyakorlati tudásra tettem szert. Ebből született az új vállalkozásom is, ami nagyon leegyszerűsítve azt a típusú kerttervezést valósítja meg, ami nem csak az embernek jó.

Beleszerettem a gondolatba, hogy nem csak magunknak csináljuk a kertet, hanem a talajtól a beporzókon át végiggondoljuk az ökoszisztémát, azzal együtt, ahogy a kert visszahat ránk. 

Nagyrészt egyébként az éjszaka közepén fél 2 és fél 4 között hallgattam az óráimat, miközben csináltuk még a startupot. Nekem megfelelt, hogy a tanulás az alvási időmből vesz el. (Nevet.) Egy amerikai egyetemen sokkal több szünet van, mint a magyar oktatásban, így nem volt vészes. A záróvizsgámat személyesen csináltam és ott tudtam lenni a diplomaosztón, ami nagyon menő volt.

Debreceni lány vagy – a reformátusság mindig része volt az életednek?

Igen, bár a kamaszévekben kicsit felborult a fontossági sorrendem. Nem értettem a közösség lényegét. A koronavírus-járványban aztán nagyon megértettem. Budapestre visszatérve Vígh Eszteren keresztül, aki szintén debreceni, kezdtem el kapcsolódni a Bartók-negyed Református Közösséghez, most már nagyon aktívan értem is és élem is a gyülekezeti életet.

Mégis Amerikához kötődik, hogy összekapcsolódott a szakmai életed és a hited. Ez hogy történt? 

Az előző startupomból azért léptem ki, mert az alapítótársammal már nagyon nem voltunk egy hullámhosszon. Próbáltam Istent is behívni ebbe a folyamatba, a vívódásaimba, de nem nagyon akartam meghallani azt, hogy ő mit mond.

Miért nem?

Mert féltem tőle. Féltem kilépni, belátni azt, hogy tovább kell lépni, de eljött az a pont, amikor nem lehetett tovább húzni. Akkor fejeztem be a mesterképzést és Amerikában töltöttem egy hónapot. Ott rögtön kerestem gyülekezetet, aminek a tengerentúli sajátosságokkal együtt nagyon magával ragadó légköre volt. Egyik istentisztelet végén megszólított, ahogy az útkeresőkért, egyetemet befejezőkért imádkoztak. Engem akkor már foglalkoztatott a fenntartható kerttervezés, de más is, nem voltam túl magabiztos. Amikor imádkoztak értem, megszületett a bizonyosság, hogy ez nem puszta karrierépítés, hanem Isten elhívása és muszáj lesz rá hallgatni.

Az elhíváshoz sokszor inkább lelki dolgok társulnak, a pénzzel meg a tudatunkban nehezebben fér össze. Neked okozott ez belső konfliktust?

Az árazással mindig gondban vagyok, de nem feltétlenül az elhívás miatt. Küzdök azzal, hogy mennyit ér a munkám, amibe én is sokat fektettem. Isten munkára hívott el bennünket és ha ez természetes, akkor nekem is el kell tudnom fogadni mástól, hogy értékeli a munkámat.

Bekerültél a City to City városmissziós szervezet Hit és Munka  csoportjába lelkészek közé, egyetlen civilként. Ezt hogy éled meg?

Az segít, hogy a csapatban többen is vannak olyanok, akik bár lelkészek, de mellette van „nem lelki” munkájuk is, szóval ők is rálátnak a szekuláris munka világára. De van olykor félelmem, hogy elég hiteles vagyok-e, hiszen főként vállalkozói oldalról tudom képviselni a munka teológiáját. Vallom, hogy a munka az aktív dicsőítés egy formája. Ahogy a pihenés is.
Lényeges, hogy a másik munkájára is így tudjunk tekinteni: értéket teremt és Istentől van.

Hogyan gondolkodsz a sikerről?

A megrendelői visszajelzéseket például sikernek tekintem. Vendégként voltam egy podcastben, ahol a felvétel előtt valaki elmondta, hogy a hétvégén pont megszellőztette, megtrágyázta a gyepét, rendbe tette a sövényét… A podcast után, ahol arról beszéltem, hogy milyen a fenntartható kert, odalépett hozzám időpontot egyeztetni, hogy mikor tudnám megnézni a kertjét. Annak mindig nagyon örülök, amikor a tévhiteket, mítoszokat le tudjuk rombolni, és rá tudjuk döbbenteni az embereket arra, hogy lehet másképp is.

Mi a legnagyobb kertmítosz, amivel találkozol?

Nagyon sok van, de talán a legáltalánosabb, hogy sokan azt gondolják, a több virág, a biodiverzitás növelése több munkával jár és sokkal több pénzt kell rákölteni, holott épp az ellenkezője igaz. Nincs a gyepnél költségesebb és gondozásigényesebb növény a kertben. Több és jól összeválogatott virággal, évelő növénnyel hosszú távon a kert fenn fogja tartani saját magát.

Képek: Vargosz