Ökumenikus imahét a járványban

A Krisztus-hívők egységéért szervezett imahetet idén is megtartják a keresztyén felekezetek aktuális járványügyi intézkedéseinek betartása mellett.

A hét országos nyitó istentiszteletét 2021. január 17-én, vasárnap 17 órakor tartják a budapesti Szent István Bazilikában, ahol Erdő Péter esztergom-budapesti érsek mond szentbeszédet, és Steinbach József dunántúli református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke hirdeti az igét. A helyi gyülekezetek ökumenikus istentiszteleteit a járványügyi szabályokat betartva, a MEÖT tagegyházainak érvényes rendelkezései szerint tarthatják meg.

„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” – olvashatjuk János evangéliumának 15. részében, amely az imahét központi igeszakasza. Ahogy erről Veres András római katolikus megyéspüspök és Steinbach József ír az imahét füzetének köszöntőjében, az evangéliumban megjelenő szőlőtőke maga Krisztus, a vesszők a keresztyén gyülekezetek, amelyek megbonthatatlan kapcsolatban állnak a Megváltóval. Jézus szavai csak a hívő közösségekben válhatnak életté, ahol kölcsönös kapcsolatban adhatunk és kaphatunk szeretetet és elfogadást, a szőlő mint jelkép erre utal.

Ma, a járványhelyzetben különösen időszerű közösségeink belső lelki megerősödése.
„Az egyház a történelme folyamán minden időben akkor veszített súlyából, amikor a vallási élet elerőtlenedett. Aktuális tehát a biztatás a lankadt kezek (a hit), a roskadt térdek (az imádság) megerősítésére. Így lehet a jézusi úton nemcsak járni, hanem célhoz érni is!”

Az imahét programját a franciaországi Grandchampban működő szerzetesi közösség állította össze, akik a  svájci református egyház berkein belül létrejött morges-i asszonyok csoport imagyakorlatait vették alapul. Ma ötvenen tartoznak ehhez a csoporthoz, különböző nemzedékekből, egyházi hagyományokból, országokból és földrészekről. Ezek a református asszonyok felismerték, hogy az evangélium mélyebb megértéséhez és megéléséhez elengedhetetlen a csend, Jézus maga is ezt kereste, amikor egyedül imádkozott.

Ez a csend az Atyával való találkozás és a krisztusi élet megvalósulásának áldott eszköze, korunk impulzusokban túltengő zajában erre a szent elcsendesedésre van szükségünk. A gyülekezeti tagok, miközben Krisztussal vannak, érettebbek lesznek a hitben, ez az isteni rend megismerésének és a keresztyén egység megélésének elengedhetetlen feltétele. Az idei imahét erre a csendre és elmélyülésre adhat lehetőséget.

A MEÖT egyes tagegyházainak különféle járványügyi javaslatait és rendelkezéseit az alábbi linkekre kattintva olvashatják:

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyarországi Baptista Egyház
Magyar Pünkösdi Egyház

További információ: meot.hu