Az egyházban élni és szolgálni nem csak lelkipásztorként lehet – ez volt a mottója a Colloquium Iuvenum második nyílt budapesti alkalmának, amelyre április 25-én került sor a Ráday Házban „Az én egyházam is” címmel. A református fiatalok számára egyszerre fórumként és közösségi alkalomként szolgáló rendezvénysorozat vendégei ezúttal Jakus Ágnes újságíró, a Parókia portál főszerkesztője, valamint Császár Péter püspöki titkár, a Budapest-Fasori Gyülekezet pótpresbitere voltak. Beszélgetésüket Benedek Ildikó, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának teológushallgatója moderálta. Hallgatóságukkal közösen arra kerestek válaszokat, hogy a laikus keresztyén fiataloknak hol van a helyük az egyházban és az egyházon kívül, ezek milyen szolgálati lehetőségekkel és felelősséggel járnak, és mindez milyen hatással lehetnek egyházunkra.

Bár mindkét vendég gyerekkora óta természetes módon kapcsolódik egyházunkhoz, annak idején egyikük sem gondolta volna, hogy végül munkahelyre is az egyházban fognak találni – derült ki személyes útjukból. Jakus Ágnes szerint pályaválasztásnál érdemes arra építenünk, ami az erősségünk, és olyasmit választani, amivel időnk nagy részét szívesen töltjük. Császár Péter pályaválasztásánál az is szempont volt, hogy olyan területen szolgálhasson, ahol kevés a keresztyén és mégis szükség van Isten igéjére. Ezért tanult politikatudományt és dolgozott közigazgatási területen. Jelenleg püspöki titkárként nemcsak ezekre támaszkodhat, de a gyülekezeti szolgálatainak tapasztalataira is.



Helyünkre lelni a szolgálatban
Hol és hogyan találhatnak rá a fiatalok a helyükre? – adódott mindezek után a kérdés. Császár Péter szerint fiatalságunk egyik kulcseleme, hogy még erős bennünk a kreativitás és alkotás iránti vágy, ezért feladatainktól függetlenül minden területen arra törekszünk, hogy a munkánkhoz valami többletet is hozzá tudjunk tenni az elvártakon túl. Ennek ellenére elengedhetetlen, hogy rendelkezzünk monotonitástűréssel. E kettősség feloldásában segíthet, ha motivál minket, hogy tehetünk valamit munkahelyi közösségünkért, például számon tartjuk egymásról, ki hogy van éppen. Ez igaz a gyülekezetekre is: a presbiterek és más laikus szolgálók sokat tehetnek azért, hogy közösségükön belül minden korosztály meg legyen szólítva. Motivációinknak tehát kulcsszerep juthat helyünk megtalálásában.

Jakus Ágnes egy laikus igehirdetőt idézve arra emlékeztetett, hogy az egyház élő kövekből épül. Tudatában kell lennünk annak, hogy egyedi adottságaink vannak. Van, amikor azzal szolgálunk, ha elvégezzük azt a feladatot, amit senki sem szeretne. De hosszú távon nem foglalkozhatunk azzal, amit bárki meg tudna csinálni – annak rovására, amit csak mi tudunk. Bár mindent a tőlünk telhető legjobb színvonalon érdemes végezni, ugyanakkor fontos hitben járni, nem szoríthatjuk ki az előre megírt terveinkből Isten mindenkori vezetését és munkáját, amire érzékenynek kell maradnunk. A fiatalok felelőssége, hogy bevigyék az egyházba azt, ami által az egyház vonzó lesz az ő kortársaik számára is. Nem elég továbbörökíteni azok stílusát, akikre felnézünk és akiket tisztelünk, hanem azt kellene eltanulni tőlük, hogyan legyünk a legjobb önmagunk.

A kereszténység nem végcél, hanem az emberré válás útja, ezért, ha azt keressük, hol a helyünk, akkor elsősorban az Istennel való kapcsolatban találhatjuk meg azt, másodsorban pedig a gyülekezethez, szakmai közegekhez, akár mozgalmakhoz való kapcsolódás felelősségteljes, jó értelemben véve öntudatos felvállalásában.  „Minden fiatalt arra biztatnék, hogy kísérletezzen, vegyen részt műhelymunkákban” – javasolta Ági. „Istennél szabad hibázni, szabad kísérletezni, szabad bizonyos dolgokat később megérteni. A határokat sokszor akkor fedezzük fel, ha már túlléptük azokat. De ha nem merészkedünk el az általunk ismert határokig, akkor nem tudunk fejlődni.”



Önmagunk kipróbálására a gyülekezeti szolgálatokban és más területeken végzett önkéntesség során is lehetőség van. Péter szerint ilyenkor nemcsak másoknak adunk, hanem rengeteget kaphatunk is a szolgálat lelki vetületének köszönhetően. Sokféle impulzussal lehetünk gazdagabbak mások által, ahogyan ők is általunk. Ehhez a hiteles jelenlétünk elengedhetetlen. Ági pedig a példaadás fontosságát emelte ki: a fiatalok könnyebben nyílnak meg az életkorban hozzájuk közelebb álló szolgálóknak, de példaképek lehetnek számunkra azok a nem lelkészi szolgálók is, akiken látják, hogyan élnek, küzdenek meg a hitükért és találnak kapaszkodókat a gyülekezetben.

Áldozathozatal és felelősség
A szolgálat során nemcsak azt kell elvégeznünk, amit szeretünk csinálni vagy amihez értünk, hanem sokszor azt, amire éppen szükség van. Jézus cselekvő szeretetre hív minket – emlékeztetett Ági. „Sokszor, amikor valami elvégzendő feladatot vagy javításra váró hibát látunk, panaszkodunk bár, de elkerüljük, hogy az a mi felelősségünk legyen. Pedig Isten nagyra becsülheti azokat, akik képesek másokért áldozatokat hozni egy hiány vagy szükséglet meglátásakor. Krisztusi szempont, hogy az árat nem másokkal fizettetem meg, hanem nekem kell megfizetni, és ez olykor akár a szenvedés útja is lehet.”

Érdemes kilépnünk komfortzónánkból, és olykor fizikai munkát is végeznünk – tette hozzá Péter. Tapasztalatai alapján a kétkezi munka az egyéni lelki fejlődéshez és a közösségépítéshez is hozzájárulhat, és a közösen végzett feladatok arra is jók lehetnek, hogy saját határainkon túl egymás személyiségét, motivációit és a munkához való hozzáállását is jobban megismerjük. „Sokféle motiváció vezethet minket arra, hogy önkénteskedjünk vagy szolgáljunk, de ahhoz, hogy ne teljes kifáradás vagy kiégés legyen a vége, Krisztustól kell kérnünk azt a szolgálatot, amit nekünk kell elvégeznünk” – fogalmazott.



A felelősséget firtató kérdésekre válaszul a püspöki titkár kifejtette: hatalmas felelősség, ha arra kapunk elhívást, hogy mások lelki életének is részesei legyünk, ennek a felelősségnek a viseléséhez viszont nem lelkésznek, hanem Krisztus-követőnek kell lenni. Ági szerint elsődleges felelősséget azért viselünk, hogy ápoljuk az Istennel való kapcsolatot. Kifejtette: nagyon félremehet az életünk azon, ha a szolgálatunk csupán önmegváltási kísérlet. „Ha elsőként nem abba a történetbe helyezem bele az életemet, abba az értelmezési keretbe, hogy megváltásra szoruló ember vagyok és a Megváltó nem én vagyok, hanem az Úr Jézus Krisztus, és nem töltekezem ebből időről időre, akkor szolgálatunk olvasattól függően pótcselekvéssé vagy karrierépítéssé válhat” – figyelmeztetett.

„Szoktuk mondani, hogy használj, Uram, legyek az eszközöd! De Isten legnagyobb munkája magának az embernek a helyreállítása” – folytatta Ági, kiemelve, hogy Istennek nem béresei vannak, hanem gyermekei. „Az egyház sem tökéletes, és az egyház is missziós terület. Istennek van türelme évezredeken keresztül építeni az egyházát, és valószínűleg azért, mert a szabad választás biztosításával akarja, hogy visszaforduljon hozzá a szívünk. Véget érhetett volna a történelem Krisztus halálával és feltámadásával, és Krisztus meghalhatott volna a bűneset utáni második napon is. Nem lett volna szükség ilyen hosszú folyamatra, ha Istennek nem lenne fontos, hogy mi szabadon kapcsolódjunk hozzá.”

Keresztyén szolgálat a világban
Egyre több olyan kezdeményezés születik gyülekezeti kereteken belül vagy egyéni kezdeményezésekre, amelyek a felismert társadalmi problémákra kívánnak megoldásokat keresni, a férfiak között végzett szolgálatoktól kezdve a házassággondozás, az oktatás, a társadalmi felzárkóztatás kihívásain keresztül az egészségügyig, és amelyek nemcsak hívő szolgálókat tudnak megnyerni maguknak. Ezek mind olyan szolgálati területek, ahol hit és cselekvőképesség együtt jelenhet meg, ezért a fiataloknak az ezekbe való becsatlakozást is érdemes megfontolni – hangzott el a beszélgetés során. Ági ennek kapcsán kiemelte: ahhoz, hogy észrevegyük a hiányokat a világban, a változást magunkon kell elkezdenünk, de ehhez szükséges megvizsgálnunk azt is, hogy ránk, keresztyénekre vajon mennyire hat a korszellem.



Péter arra hívta fel a figyelmeztetett, hogy ha a keresztyének csak hiányokra és hibákra mutatnak rá, de nem cselekszenek, vagy elsősorban magukra koncentrálnak és nem képesek adni, akkor hiányozni fog belőlük a krisztusi tűz jelenléte. „A lángoló, a Szentlélekkel betöltött, hívogató és hiteles kereszténység ott kezdődik, hogy akkor is lépünk, amikor az kényelmetlen, nehéz és terhes számunkra” – fogalmazott. Szerinte minden társadalmi problémára válaszul született kezdeményezésünknek akkor lesz igazán értelme, ha van mögötte igei alap, és ehhez a későbbiek során is ragaszkodunk. „Nagyon sok olyan kezdeményezést láttunk, amely a kulturális kereszténységből indult ki, és a megtartó igei alap híján elvesztette kezdeti lendületét és tisztaságát.”

„Az igazság egy személy, és mi is személyek vagyunk, nem csak szerepeinkben és tevékenységeinkben létezünk. A jó ügyekért harcolva sokszor megfeledkezünk erről, és ezzel együtt a kapcsolatainkról” – fogalmazott Ági. „Pál arra emlékeztet minket a Szeretethimnuszban, hogy bármit teszünk is, nem ér semmit akkor, ha nem szeretettel, szeretetből tesszük. Ebből sok egyéb mellett az is következik számunkra, hogy a Krisztussal való kapcsolat a kiindulópontja és éltető forrása minden szolgálatunknak, akár egyházi kereteken belül végezzük azt, akár azokon kívül.”


A Colloquium Iuvenum következő alkalmairól a Károli Egyetemi Lelkészség Facebook-oldalán szerezhetnek információkat az érdeklődők.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás