Digitális pedagógia a Lónyayban

A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban tartott szakmai konferenciát a Református Pedagógiai Intézet „A digitális osztály indításának célkitűzései, tapasztalatai és bemutatók” címmel.

Az első év tanulságai
A gimnázium digitális tantestülete megfogalmazta a 2018/19-es tanévben indított digitális osztályban kitűzött célokat, illetve beszámolt a tanév tapasztalatairól. Felvezetésként dr. Pompor Zoltán, a Református Tananyagfejlesztő Csoport vezetője tájékoztatta a résztvevőket munkacsoportja eddig elért eredményeiről, távlati céljairól.

A konferenciára mintegy húsz kolléga érkezett az ország számos református oktatási intézményéből, hogy meghallgassák a beszámolókat. Az előadások mellett (Célkitűzések és Tapasztalatok) két tanórán a vendégek a gyakorlatban is láthatták, mit is jelent a digitális pedagógia a Lónyayban.

A kísérleti jelleggel okostanteremben elhelyezett osztály minden tanulója saját laptoppal rendelkezik, amit az órán is használ, bár a könyvek, füzetek, jegyzetelés is része a napi rutinnak. Kiemelten fontos eleme az új módszernek a tevékenyítve tanítás, ami a hagyományos frontális módszer helyett a csoportmunkára, önálló tananyag-feldolgozásra és a projektmunkára helyezi a hangsúlyt. Igazi innováció ez a református köznevelésben, ami kihívást jelent tanárnak, diáknak és intézménynek egyaránt.

Tanulságokkal teljes programnak bizonyult a konferencia minden résztvevőnek, reméljük, hogy a jövőben is sok hasonló követheti majd, támogatva a közös munkát és az intézmények közötti szakmai együttműködést.

Érdeklődni, tapasztalatokat megosztani a konczolkiss.erzsebet@lonyayrefi.hu e-mail címen, Könczöl-Kiss Erzsébet program felelősnél lehet.

 

Könczöl-Kiss Erzsébet
angol-latin szakos középiskolai tanár