Anne-Marie. AMK. Professzor. Tanár. Teológus. Nővér. Testvér. Barát. Felettes. Kolléga. Mentor. S még folytathatnám a sort. Olyan nehéz szavakkal, mondatokkal megfogalmazni, ki is volt Anne-Marie. Az elmúlt csaknem tizenöt évben annyi minden kapcsolt minket össze! Az egész történet a budapesti Gazdagréti Református Gyülekezetben kezdődött, ahol mindketten aktív tagok voltunk. Még nem ismertem, de a mindig óriási mosolyát nem lehetett nem észrevenni. Aztán valaki bemutatott minket egymásnak, s ő, amit oly sokszor tett: ismeretlenként otthonába hívott egy beszélgetésre és egy kávéra. Aztán nagyon sok hasonló alkalom következett: a templomi istentisztelet után folytattuk a vasárnapot ebéddel, kávéval, imádsággal, beszélgetéssel, álmodozással, tervezéssel.

Mert Anne-Marie óriási mosolyánál az álmai és a tervei voltak még nagyobbak. Sosem állt meg, mindig a következő célra, tennivalóra, megvalósítandó álomra fókuszált. S így lehettem én is szereplője közös álmoknak, missziónak, tanulásnak és tanításnak. Ott voltam, amikor munkája Magyarországról a horvátországi Eszékre vitte. Ebben a csodás, történelmi kisvárosban (horvátul Osijek) több mint ötven éve, még az előző rendszerben alapították az Evangéliumi Teológiai Szemináriumot (Evangelical Theological Seminary, ETS), amelynek alapítója, s egészen a közelmúltig vezetője volt Peter Kuzmic professzor. Peter és Anne-Marie szíve égett a misszióért, Isten szeretetének megosztásáért ebben a hányatott régióban, a volt Jugoszlávia területén, valamint az összes többi volt szocialista országban, Kelet-Közép-Európában. Isten “bolondjai’’ ők, akik pozitív hozzáállásukkal magukkal ragadtak másokat, inspiráltak, s lehetetlen dolgokra vettek rá minket. Anne-Marie így mozdított ki minket, magyarokat, a múltba révedő, pesszimista, nem előremutató gondolkodásmódból. Számára nem volt lehetetlen: ha volt egy gondolat, az vitte előre, szerzett hozzá társakat, támogatást, és igyekezett megteremteni a szükséges feltételeket.

Eszék számomra is különleges hellyé vált. Legelőször egy CEEAMS Konferencia szervezőjeként látogattam oda. A CEEAMS (Central and Eastern European Association for Mission Studies, magyarul: Kelet-Közép Európai Missziológiai Tanulmányok Egyesülete) alapító tagja és vezetői testületének tagja volt Anne-Marie. A konferencia immár több mint tíz éve azért jött létre, s évente kerül megrendezésre, hogy a misszióval, missziológiával foglalkozó lelkészek, kutatók, professzorok megoszthassák egymással, hogy éppen miben vannak. De mi is Kelet-Közép-Európa? Földrajzilag minden, ami nem Nyugat-Európa. Történelmileg azok az országok tartoznak ide, melyek a második világháború után a szovjet blokkhoz tartoztak. Ez a közös múlt hoz minket össze: olyannyira, hogy bár sosem jártam a Baltikumban vagy a poszt-szovjet utódállamokban, a találkozás egy kazahsztáni vagy lett résztvevővel furcsa mód mégis magyarázatok nélküli megértést szül. Anne-Marie ennek a régiónak lett a szíve, lelke. Miközben huszonévesen afrikai misszióba készült Hollandiából, egy ifjúsági tábor Magyarországra hozta. Épp abban az évben, amelyben születtem. Aztán mire általános iskolába kerültem, kiküldetésbe küldték a még rendszerváltás előtt álló Magyarországra. Olyan időszakban érkezett, tanult meg tökéletesen magyarul, s kutatta a magyar protestáns külmisszió történetét, ami most már történelem – számunkra is, akik ezt megéltük, átéltük. Olyan szemüvegen keresztül tanulmányozhatott minket, ami keveseknek adatik meg: a nyugat-európai, holland szemüvegén túl egy amolyan magyar és kelet-európai szemüveget is felvett. Sőt: nála nem volt különbség román, szlovák, magyar vagy éppen kirgiz emberek, kollégák, professzorok vagy éppen diákok között. Természetességgel utazott a régió országaiba, a kisebb-nagyobb városokba, falusi gyülekezetekbe, vagy éppen roma közösségekbe. S mindenhová vitte magával az óriási mosolyát, az álmait, a misszió általa képviselt, személyes és természetes valóságát.

De vissza Eszékre! Mert közös történetünk itt bomlott ki. Ahogyan ott voltam az egyik első CEEAMS Konferencián, részt vehettem az Osijek Doctoral Colloquium (ODC – Eszéki Doktori Kollokvium) születésénél is. Anne-Marie marketing- és üzleti tanácsadóként vont be, arculatot terveztünk, holnapot építettünk, adatbázist aktualizáltunk, segítettem a jogi, pénzügyi, könyvelési háttér létrehozásában. Kollégaként, megbízott partnerként dolgoztam vele. S meg kell valljam, a munka nem mindig volt zökkenőmentes vele. Ő túl sokat akart egyszerre, én pedig egy-egy dolgot akartam rendesen végigvinni, lezárni, mielőtt egy újabb nagy feladatba fogunk. De mi is ez a doktori kollokvium? Ahogyan az éves konferenciáknál, itt is a régió meghatározó szakembereit gyűjtöttük egybe. Csak éppen azokat, akik teológiai témájú doktori kutatásukon dolgoztak. Így került a nyári eszéki programba Madagaszkáron szolgáló román misszionárius, üzbegisztáni protestáns lelkész, lettországi evangélikus lelkésznő vagy éppen ifjúsági misszióval foglalkozó magyar szakember. A sokszínű társaságot nemzetközileg elismert professzori gárda segítette: a mentorok nemcsak a régióból (Bulgária, Ukrajna, Ausztria, Románia) érkeztek, de volt vendég professzor az Egyesült Államokból, Dél-Afrikából is. S ennek a programnak a “szülőanyja” volt Anne-Marie, akit viccesen “mamarazzinak” neveztünk, mivel folyamatosan fotókon örökítette meg az együttléteket, az előadásokat vagy éppen a hivatalos program utáni lazulást. S hogy a saját történetem tovább szőjem: egy idő után azon kaptam magam, hogy már nemcsak a program hátterét segítettem, hanem annak aktív résztvevője lettem: a saját fejem is doktori tanulmányokra adtam! Az én utam eltérítésének első számú felelőse pedig nem volt más, mint Anne-Marie!

Anne-Marie kedvenc virága a napraforgó volt, ami napsütéses személyiségéhez nagyszerűen passzolt. Elmondása szerint ő folyamatosan magokat vetett: a régióban élő és munkálkodó diákok, lelkészek és misszionáriusok számára adta meg a kezdő lökést és inspirációt a tanítással, tudásának megosztásával. Majd azok a magok ha kikeltek és növekedésnek indultak, akkor gyülekezetek formálódtak, lelkészek és munkatársak továbbtanultak, s misszióba küldtek szolgálókat. Nekem ez a kép a magvető példázatára utal: Márk evangéliumának 4. részében a 8. vers mintha Anne-Marie munkájáról szólna: „A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is.”

S ha Hollandia és magvetés, rögtön Vincent van Gogh impresszionista képe jut eszembe: egy alakot látunk a képen, aki a lemenő nap sárgás fényében szórja a vetőmagot. Ilyen volt Anne-Marie, s ez a kép marad velem. Mert a magvetés folytatódik az ő távozása után is. Nagyon fura, de nem érzem, hogy ő nincs már velünk, mert a hatása annyira élő és érezhető. Ott van Eszéken, a kelet-európai régióban, a kollégákkal folytatott beszélgetésekben, a roma gyülekezetplántálásban. Nekem az ő halála nem sötét, hanem napfényes: itt hagyta nekünk a mosolyát, a napraforgó színét és a kikelt, szárba szökkenő magokat.

Köszönjük neked, Anne-Marie! Köszönjük a holland kiküldő missziós szervezetnek, amelynek még most is fontos, hogy kapcsolatban legyen velünk, kelet-európaiakkal. Köszönet minden kollégának, diáknak, professzornak és kutatónak, aki ezeket a magokat nevelgeti, öntözi, s újabb magokat teremnek! S legfőképpen köszönet illeti Istent, amiért ennyi áldást hozott egyik szolgálóján keresztül a földnek ezen szegletébe!

Mondanám, hogy „nyugodj békében, Anne-Marie”, de ő szerintem odaát sem nyugszik. Hanem mosolyog, magával ragad, énekel s tapsol, amikor látja, hogy továbbvisszük, amit ő elkezdett. Hála érte!

Anne-Marie Kool weboldala ide kattintva érhető el.

Képek: Oláh Krisztina, annemariekool.org