„Dávid zsoltára” – olvashattuk az elmúlt hetekben többször is a napi igében. „Zarándokének” – olykor ez állt helyette. Néha pedig csak ennyi: „Dávidé”. Bibliaolvasó Kalauzunk ugyanis 2026. június 11. és július 27. között a 107. zsoltártól a 150. zsoltárig vezet minket végig A Zsoltárok könyvén, az ezekre a napokra rendelt ószövetségi fejezeteken. Szépen belesimul ez a választás Az imádság éve tematikájába, hiszen ezek a versek voltaképpen imádságok, eredetileg Dávidéi, most pedig azokéi, akik élnek velük – akár a napi igét követve, akár más úton eljutva hozzájuk. Így válhat az igeolvasás is imádsággá, ha találunk olyan kapcsolódási pontokat a zsoltárokkal, amelyek rezonálnak lelki életünkkel.

Sokunk persze nem először találkozik ezekkel az igeszakaszokkal, mégis minden újraolvasás egyúttal újabb lehetőség az imádságra, az istenkapcsolat továbbmélyítésére. Ez a több, mint egy hónapon át tartó időszak, amíg a Bibliaolvasó Kalauz vezérfonalát követve eljutunk a 150. zsoltárig, akár egy hosszú imafolyamként is értelmezhető, egy intenzív, állandó jelenlétként, amelyet érdemes arra használni, hogy újszerűen közelítsünk ezekhez a szövegekhez. Én legalábbis ezen az úton próbáltam végigjárni – jelen sorok írásakor még tart is ez az út –, és igyekeztem magamnak összeírni eddigi megéléseimet. Az alábbiakban megosztom a hét legfontosabbnak gondoltat, hogy ne maradjanak „véka alá” rejtve:
 

1. Megtalálni a fókuszt
A zsoltárok tartalma csapongó – nagyon sok minden kifakad fohászkodás közben a szerzőből – és ebben is hasonlítanak saját imáinkra. Van ugyan egy központi témájuk, amely meghatározza az alap hangvételüket, mégis rengeteg elem lett ezekre felfűzve. Amikor saját szavakkal imádkozunk, ez nem gond, hiszen Isten is és mi is tudjuk, mit miért mondunk, mások imáinál azonban óhatatlanul is értelmezni próbálunk, és amikor értelmezünk, már nem a lelkünkkel kapcsolódunk, hanem színtiszta rációval. Ami engem illet, zsoltárok imádkozásánál arra kell figyelnem, hogy ne a korábban tanult történelmi és teológiai kontextust idézzem fel magamban az olvasottak kapcsán, hanem találjak egy érzelmi fókuszt, amely megkönnyíti a lelki kapcsolódást. Minden zsoltárhoz egyet-egyet.

2. Énekeskönyves asszociációk
Zsoltárolvasás közben óhatatlanul is felidéződnek bennünk énekeskönyveink megzenésített zsoltáradaptációi, összevetjük egymással a kétféle szöveget vagy a bibliai szöveg mellé is halljuk lelki fülünkkel a dallamot. Ilyenkor egyrészt felszínre törhetnek az énekekkel kapcsolatos emlékeink, ami segíti az érzelmi bekapcsolódást, másrészt a zsoltárolvasást beemeli a templomi liturgia terébe. Lehet, hogy emellett a leírt szövegről picit el is viheti a fókuszt, mégis ad egy olyan többletet, amely megkönnyíti az Isten jelenlétében időzést, mert olyan keretezést ad, amely kiemel a szavak láncolatából.

3. Az ember sötét oldala
Néha megdöbbentett a zsoltáríró bosszúvágya, dühe és mindazon csapások, amelyeket ellenségeire kér Istentől. Még úgy is, hogy egyrészt ismerem Dávid üldöztetésének hátterét, másrészt nem először olvasom ezeket a sorokat. Valahogy felhorgad bennem a farizeus ítélkezés, megveregettem a saját vállamat, hogy mennyivel keresztyénibben állok hozzá a nekem ártóknak, mint a zsoltáríró, azután megpróbálom felmenteni őt is, hogy hát ez még az ószövetségi világnézet, amit képvisel, végül ráébredek, hogy tulajdonképpen teljesen feleslegesen (és hibásan) moralizálok. Az imádság akkor őszinte, ha az ember megmutatkozik benne a maga teljességében, akár a sötét oldalával is. Ezzel Dávid (és/vagy a többi zsoltárszerző) nem negatív példát állít elénk, hanem pozitívat: az őszinteségét.



4. Azonosulás egy-egy élethelyzettel
Bár Dávid életútja meglehetősen extrémnek számít a miénkhez képest, azok az érzések, amelyeket a zsoltárok megfogalmaznak, abszolút átélhetőek és akkor is könnyű velük azonosulni, ha a miénktől eltérő körülmények között fogalmazták meg őket. Lehet, hogy nekünk nem egy barlangban kell bujkálni az életünkre törők elől, ugyanakkor azok az érzelmi mélységek, amelyeket a zsoltár szavakba önt, egyetemesek, így ránk is érvényesek. Nekünk viszont személyessé kell tennünk őket, beleszőnünk mindazt, ami belőlünk fakad. A barlangos példánál maradva: meg kell találni a mi képletes vagy tényleges rejtőzködéseink és meneküléseink okát, azokat Isten elé vinni, és ebben részben vagy egészben a zsoltár szavaira (is) támaszkodhatunk. Kapcsolódjunk saját történetünkkel a Biblia Nagy Történetéhez!

5. Korábbi élmények felidéződése
Mivel sokszor énekeltük és esetleg olvastuk is ezeket a zsoltárokat, óhatatlanul is felidéződnek bennünk mindazok a megélések, amelyek ezekhez kapcsolódtak, legyenek azok jó vagy rossz emlékek. Bár nagy kísértés, hogy emiatt leragadjunk ezeknél a korábbi állapotoknál, inkább a továbblépés és fejlődés lehetőségét érdemes meglátnunk bennük. Talán az egyetlen kivétel a hála: minden korábbi ajándékért, áldásért érdemes újra és újra örülni és ismét köszönetet mondani az Úrnak. Ami azonban korábbi kérés, bűn, elakadás, dilemma vagy hasonló élmény volt, azokat most úgy vihetjük imáinkba, mint utunk egy korábbi, már magunk mögött hagyott szakaszát. Ha valami feldolgozatlan közülük, azt a zsoltár szavaival ismét megfogalmazhatjuk, Isten segítségét kérve.

6. Irigység és szégyen
Volt, hogy a korábban említett „farizeus ítélkezésnek” pont az ellenkezőjét ébresztették fel bennem a zsoltárok: lenyűgözött az a meghitt bizalmi kapcsolat, amely a zsoltárszerző és Isten között fennáll. Irigykedtem, hogy előbbi ennyire kendőzetlenül őszinte és egyenes tud lenni imáiban, és a zsoltárszövegek mennyisége és minősége is lenyűgözött. Szégyelltem, hogy az én imaéletem nem ilyen intenzív, vagy azt, hogy amikor én vagyok lelki mélységben, akkor a könyörgéseimmel egyidőben nem tudok hálaadást is zengeni, mint az üldözött Dávid. Az irigységgel és a szégyennel is vigyázni kell azonban, mert ahogyan motiváló erejük lehet, úgy el is távolíthatnak Istentől. Jobb, ha a pozitív példaadásokat keressük a zsoltárokban, és ezek közül arra törekszünk, amerre éppen elhívásunk van.

7. Jó vezetve lenni
A legelemibb megtapasztalás, amikor az ember a zsoltárokkal próbál imádkozni, hogy vezetve van. Méghozzá igen biztos kézzel, amely évezredek alatt nagyon sokak támasza volt. Többünk közös útja ez Isten színe elé, generációról generációra, amelyet a személyes istenélményen túl rengeteg testvéri bizonyságtétel is fel tud mutatni. Ez a kapcsolódás már önmagában is jó érzés, de ha megéljük mellette azt is, hogy ezen a módon vezetve lenni jó, az egy újabb fontos lépcsőfok a lelkiségünk fejlődésében. Én azért éreztem jónak, hogy vezetve vagyok, mert megadta annak az érzését, hogy a helyemen vagyok, hogy rábízhatom magam a vezetésre, mert jól és jó felé vezet.
 

A zsoltárok semmiképpen sem számítanak könnyed nyári olvasmánynak, még úgy sem, hogy a Bibliaolvasó Kalauz kapcsolódó magyarázatait is hozzájuk olvassuk. Ez azonban elsősorban a nehéz témák miatt van így, mert egyébként a gondolatmenet, a stílus, a hangnem és a tempó kifejezetten olvasóbarát. A Zsoltárok könyve az Ószövetség legolvasmányosabb részei közé tartozik. Mégis, a fentiek tükrében azt ajánlom, ne olvasmányként tekintsünk rá, hanem imádságaink vezérfonalaként, mert akkor is képesek újabb megéléseket, imatapasztalatokat adni, ha már korábban többször olvastuk, imádkoztuk őket. Csak engedjük, hogy a zsoltárok tartalma ne csak „Dávidé” legyen, hanem a sajátunkká is válhasson. Legyünk mi is zarándokok a zsoltárok útján!


Barna Bálint
Kép: Wikipedia