„Legalább két tétel az egyháztörténeti szigorlaton”

A tanulmányi utakról szokta ezt mondani Bölcsföldi András, a budapesti református teológia spirituálisa – nem véletlenül. Egyszerű körülmények között folyó, kalandos utazásokon a nagy elődök nyomdokaiba léphetnek a résztvevők néhány napra, megfigyelve életük színtereit.
A program sztenderdként is olvasható: városnézés, kirándulás, templomlátogatás, de mindez úgy hozza közel a régmúlt történelmét, hogy megelevenedik a tananyag. A tempóhoz kellett is, hogy a zarándokzsoltárok adják a közös áhítatokon a lelki táplálékot.
 

Egy áhítat az út feléről – elhangzott a Thun-i tó partján fekvő Gut Rallingenben, a Christusträger Brudershaft házban.

„Zarándokének. Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár. Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod. Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat. Áldjon meg téged a Sionról az Úr, hogy láthasd Jeruzsálem jólétét egész életeden át, és megláthasd unokáidat is! Békesség legyen Izráelben!” (128. zsoltár)



Egy hete indultunk – és a zarándokénekek kísérik az utunkat. A zsidóság zarándoklata Jeruzsálembe, az ünnepre történt, és ezek az énekek készítették őket az Úr elé. Volt idő gondolkodniuk az úton.

Ők Kédár sátrai közül, a békesség gyűlölői köréből (120. Zsoltár) indultak, útközben a hegyekre nézve Isten segítsége (121) és az Úrban bízók megingathatatlansága (125) jutott eszükbe. Imádkoztak, hogy Isten mentse meg őket a hazug nyelvtől (120), dicsérték Istent az áldásaiért (124), és kérték is ezt az áldást (125, 126).

Hogyan telt mögötted lévő időszak? Mit csináltál az elmúlt évben, az elmúlt időszakban? Kik vesznek körül? Milyen beszélgetésekre emlékezel? Mi ad otthonérzetet? Hogyan élsz valójában?

A zsoltáros összegzése, rádöbbenése: aki az Urat féli, áldott. Olyan, mintha a zsoltárban egy az egyben a bűneset utáni átok megfordítását látnánk: „fáradsággal eszed kenyeredet és a föld tövist és bogáncsot terem” (1Móz 3) helyett úgy összegez: „kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod”. A kapcsolatok megromlásának átka (a férjed hiányzik, uralkodik rajtad) helyén a családi élet szépsége jelenik meg. Mi a titka ennek az áldást hordozó életnek? Az első vers feltárja: Aki féli az Urat és az Ő útjain jár.

Isten népeként mi már tudjuk, hogy Jézus átkot magába gyűjtő munkája kellett ahhoz, hogy elérhetővé tegye Isten áldásait. Az Ő kiváltsága volt a kivétel nélküli áldott munkálkodás, és a shalom-állapotú kapcsolatok. De amikor Jézus az Isten-fiúság státuszát nekünk adja, hozzájuttat bennünket is mindehhez Lelke által: már most, és egykoron teljességgel. Áldjon meg téged az Úr – Jézusért!

A zsoltár parafrázisa: Mi értelme az Urat félni?

Az igazi élet titka, hogy Istennel jársz. Ha Őt választod, annak lesz gyümölcse, a tetteidnek lesz értelme, nem hiába teszed bele magad. Az otthonod lehet olyan hely, ahova jó megérkezni. A kapcsolataid nemcsak működhetnek, hanem életet adhatnak. A családod és akikkel körül veszed magad, áldássá válhatnak egymás számára. Isten nem ígérte, hogy könnyű lesz, de áldása elkísér téged, és rajtad keresztül másokat. Jó látni, hogy amit ma hitből építesz, annak holnap is lesz hatása.
(Mikola Borbála)

Énekeltek, igét hallgattak templomokban, Kálvin strasbourgi szolgálati helyén és parkokban vagy városi forgatag közepén egyaránt. Hallhattak helyi nevezetességekről és nem maradhatott el a közösség formáló erők egyike sem a társasjátéktól a fociig.



Kálvin puritanizmusa és Schweitzer Jézus-képe
Szemük előtt volt Kálvin puritán szolgálói környezete, a strasbourgi kápolna tagadhatatlanul letisztult egyszerűsége, szemben azokkal a templomokkal, ahol előtte és azt követően jártak.
Elkezdhették keresni a választ: hogyan fért meg Zwingli maga magas műveltsége, zeneszeretete, és az, ahogyan kerülte a zenei sokszínűséget? Hol a határa a díszítettségnek, és mi az az egyszerűség, ami már nem tükrözi az Isten tiszteléséhez méltó fennköltséget?
Albert Schweitzer életének bizonysága hogy fért össze azzal, ahogy csupán prófétaként tisztelte Jézust, mégis őt hitelesen követve élt, megtestesítve a legkisebbek felé való szolgálatot?
Fel kellett tenniük a kérdést: hol vagyunk ebben mi? Annak a megtapasztalásában, hogy több mint 500 év szolgálata fonódik össze, és ugyanott dicsőítik az Urat és hirdetik az Ő Igéjét, ahol azt elődeik tették, felzendítve azokat a zsoltárdallamokat, amelyeket nekik köszönhetnek.
Vajon elkerülhetik-e a mai teológusok a tévedést vagy az anomáliát?



Állomások – itt és most a hitben is
Kálvin életének jelentős helyszíneit járták Laubentől Strasbourgon át, amely egykor befogadta a menekülő reformátort, ahol napvilágot látott az Institutio első kiadása.
Látták a mesés Kaysersberget, igét hallgattak Colmar nyüzsgő központjában, a bázeli katedrális szépségében, majd egy teljes napot töltöttek Genfben: Szent Péter katedrális, a Reformációs Emlékmúzeum és a Reformátorok fala.
Mindezzel találkoztak, de a valódi történet bennük íródott, miközben a társaság megtanulta hordozni az éhség, a fáradtság, kimerültség, nyűgösség közösségre rótt terheit – Genf után Merlingen felé folytatva az utat, meglátogatva Lausanne-t és Bernt. Közelebb jöhetett az ötezer ember megvendégelése, a 72 tanítvány kiküldése a tapasztalatokon keresztül.

A Thuni-tó partján fekvő Gut Rallingenben töltött néhány napot a testvéri közösség tette felejthetetlenné. Vendéglátóik nem csak az asztalukhoz ültették őket, hanem bevonták a teológusokat közösségi életükbe is. Ámulatba ejtő volt az igényes egyszerűség és a rend ereje.



Letaglózó és magával ragadó szépség
A svájci életérzéssel kristálytiszta, heves sodrású folyókba ugrálva is lehetett találkozni, bár valakinek az ugrás szemlélése is elég volt. Amiben ugró és szemlélő is egy lehetett: Isten teremtett világa lenyűgöző szépségű. Végül Luzern és Zürich, Sankt Gallen és Schaffhausen érintésével kanyarodott hazafelé a teológuskülönítmény.

A helvét reformáció otthonát a maga összetettségében ismerhették meg. A sokféle beszélt nyelv, a városok utcáin lobogó színes zászlók, az egekbe nyúló hegyek, a folyók és tavak türkiz tisztasága, a mediterrán hangulatú tájak, az óvárosok macskaköves utcái és a modern városi környezet egyszerre beszéltek valamiről.

Mi a hit öröksége a sokrétű tapasztalatban? A teológusok találkozása a valósággal – egy tágabb lelki, szellemi örökség valóságával, a kis magyar teológus társadalom valóságával és önnön korlátaik valóságával.
Az emlékezés, a jelen szemlélése és a jövőre tekintés, Krisztus egyházához hasonlóan körforgásban: öröktől fogva volt, van és lesz. Ennek lehettek részesei, belépve a sorba és készítve az utat a soron következőknek.

Az út végső (gyógyító) tanulsága, hogy van láthatatlan egyház, túl a láthatón, amit az Isten kegyelme tart meg, ajándékként hívva közösségbe egymással és önnönmagával.


A két hangot egybeszerkesztette: Parti Judit
Képek: zarándokok