Új honlap az emlékévre

Új honlappal is készülnek a reformátusok a protestáns világ nagy ünnepére, a reformáció 500 éves évfordulójára. A reformacio.ma oldalon érdekes interjúkat, riportokat, kvízeket, és folyamatosan frissülő információkat találnak a látogatók a 2017-es emlékévhez kapcsolódóan.

A Kárpát-medence református egyházainak közös jubileumi honlapját kettős céllal indították el augusztus 22-én – mondta Fodor Zsófia, a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálatának vezetője a Parókia portálnak. A honlap bemutatja protestáns szempontból az elmúlt fél évezred legfontosabb állomásait, helyszíneit és kiemelkedő alakjait.

– Szeretnénk folyamatos tájékoztatást adni minden érdeklődőnek azokról a programokról, amelyek a jubileumhoz kapcsolódnak. Jövőre nemcsak a reformáció 500 éves évfordulóját ünnepeljük, hiszen 450 éves lesz a debreceni zsinat, ahol elfogadták a magyar reformátusok hitvallását, a II. Helvét Hitvallást. A honlap minden fontos információt tartalmaz majd az ünnepről, de nemcsak programokat ajánlunk, hanem szeretnénk tanítani és szórakoztatni is. A honlapon böngészhető időkerék főként edukációs célt szolgál: itt olvashatnak a reformáció nemzetközi és magyar vonatkozásairól. Kihasználtuk az internet adta lehetőségeket: hiperlinkekkel segítjük a tájékozódást, így az olvasó tovább tud szörfölni az őt érdeklő információk között. A játékos kvízzel pedig azt tesztelhetik látogatóink, hogy mennyit tudnak a reformátusságról – tette hozzá Fodor Zsófia.

A reformacio.ma honlapon folyamatosan tájékozódhatnak a reformátusok jubileumi programjairól, gyülekezeti eseményekről, találkozókról, sőt az ökumenikus és állami programokról is.  A weboldal öt szekcióra tagolódik. Az aktuális rovatban hírek, gondolatébresztő írások, képes-szöveges beszámolók találhatók. A cikkek ajánló dobozaira kattintva felugró ablakban böngészhetők a rovatok. Az eseménynaptárban időpont, helyszín és téma alapján is szűrhetők a tartalmak. Az időkeréken „forogva” az elmúlt öt évszázad református szempontból jelentős eseményeit és személyiségeit mutatják be.

Az oldalt folyamatosan frissítik, így bárki elküldheti az emlékévvel összefüggő információit a honlapra. Az oldal szerkesztői kérik, hogy a reformacio.ma@reformatus.hu  e-mail címre juttassák el híreiket.

A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves évfordulóját, a magyar reformátusok pedig a II. Helvét Hitvallás elfogadásának 450 éves évfordulóját is.
– Hitvallásra akkor van szükség, ha az egyház elbizonytalanodik, kihívások előtt áll. A hitvallás visszavezet a forráshoz, amiből táplálkozni és tápláltatni kell. A Második Helvét Hitvallás visszavezet a Szentíráshoz, nem teszi azt fölöslegessé – fogalmazta meg a hitvallás létrejöttének lényegét Buzogány Dezső professzor. A hitvallás új fordítása készítőjének gondolatait a reformacio.ma oldalon ismerhetik meg bővebben.

Luther Márton wittenbergi várkapura kiszögezett 95 tétele az Európa legjobbjai által megfogalmazott feltevések, vitatételek voltak – mondta a Parókia portálnak adott korábbi interjúban Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Luther olyan hangot ütött meg, amely érvényes ma is. Tételei abban mindenképpen maradandóak, hogy egyetemleges evangéliumi hangot szólaltat meg. Stílusosan mondhatjuk tehát: fején találta a szöget, amikor kiszögezte a vitatételeket – fogalmazott a püspök.

A reformacio.ma honlapot itt böngészhetik tovább.

Fekete Zsuzsa