Világosságban való megnyugvás

Udvardi Erzsébetnek a képei belső elhívását közvetítik számunkra, amelynek gyökere hitéből ered – hangzott el a Bibliamúzeum és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény új időszaki kiállításának megnyitóján.

„A világosság a sötétségben fénylik” (János evangéliuma 1. fejezet 5. vers) címmel nyílt meg a Ráday Gyűjtemény Bibliamúzeuma és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény új időszaki kiállítása Udvardi Erzsébet Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar festő képeiből 2021. november 24-én. Udvardi Erzsébetnek, az ismeretlen ismerős, a közös út, a közös cél, a közös reménység, az elfogadás és a megérkezés kivételes érzékenységű festőjének legutóbb halálának évében, 2013-ban volt kiállítása a Bibliamúzeumban. A műalkotások ez alkalommal is Badacsonytomajból, az Udvardi-képtárból érkeznek, és 2022. január 22-ig ingyenesen megtekinthetőek keddtől péntekig 10-18 óra között, szombaton 10-14 óra között a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermeiben.



„Már tavaly, a járvány első hullámai után az volt az érzésünk, hogy jó lenne az életünket beárnyékoló sötét tónusok mellett a világosságról is beszélni. Ezért esett a választásunk Udvardi Erzsébet utolsó korszakának alkotásaira, amelyek meghatározója a fény. A művésznő idős korában egyre inkább a hitében megélt isteni fényt akarta kifejezni, anyaghasználatában is erre törekszik. Valaki, aki életében először látta kiállítását, mesélte, hogy ámultan nézte, hogy ragyogtak a képei. Egyszer csak a teremőr megszólalt: bocsánat, zárunk, leoltotta a villanyt és minden sötétbe borult. Ez a látogató meglepetten vette észre, hogy Udvardi Erzsébet képei a kapott fénnyel élnek igazán. Adventben is az az üzenetük, hogy csak akkor tudunk világítani, ha egy rajtunk kívül álló fény ránk vetül, és mi továbbtükrözzük azt” – fogalmazott pár héttel ezelőtt Timár Gabriella Ulla lelkész, a Biblamúzeum vezetője, amikor a kiállításról kérdeztük.



A csütörtöki kiállításmegnyitón a múzeumvezető köszöntője után Bán Boróka művészettörténész, a Bibliamúzeum munkatársa mondott ünnepi megnyitó beszédet. Ebben felidézte rendszeres gyermekkori családi utazásai emlékét, amelyek során a Badacsony volt az egyik célállomásuk. „A hegy körvonala jellegzetes ismertetője a Balaton-felvidéknek, ahogy a tanúhegyek sorából kiemelkedik. Aki ott él, vagy visszajáró vendég pontosan ismeri e karakteres hegyek körvonalát. Felidéztem magamban ezt az emléket akkor is, amikor Badacsonytomajon az Udvardi-Képtárban a műveket válogattuk a mostani kiállításhoz. Ezért is esett a választásaim közé a Téli hegy című alkotása.”



Udvardi Erzsébet öt évvel a főiskola befejezését követően Bernáth Aurél tanítványaként egy kirándulásnak köszönhetően látogatást tett Kisörsön. Ez az élmény olyan meghatározó volt számára, hogy mielőbbi lehetőséget keresett a maradásra, így végül 1958-ban telepedett le Badacsonytomajon. „Az új környezet lassan képeinek ihletője lett, ami technikai fejlődéssel és egyéni megoldások keresésével párosult. Igyekezett tudásának és szorgalmas munkájának köszönhetően a maga festészetét kialakítani és rátalálni arra a festői eszközre, amivel a fényt a legjobban meg tudja örökíteni. Hiszen e fizikai jelenség a Balaton környékének egyik legjellegzetesebb látványa, a ragyogás és tükröződés játéka. Ez tette egyedivé képeinek ábrázolását, ami az arany és ezüstszínekkel vált még kifejezőbbé.”



A festőművész az első Tihanyban megrendezett gyűjteményes kiállítását követően így vélekedett az akkori legfrissebb műveiről: „A legújabb képeimet szeretem a legjobban, melyeken az arany és az ezüstfólia önálló szerepet kaptak. Hogy élénkebb hatást keltsenek ezáltal is. Úgy érzem, tovább folytatom az eddigieket.” Bán Boróka kiemelte, hogy Udvardi mindezek mögött személyes hitének megfogalmazási lehetőségét kereste, amihez az évek során emberileg és szakmailag is formálódott. „Belső elhívását képei közvetítik számunkra, amelynek gyökere hitéből ered. A bajai gyermekkor, majd a Kalocsai iskolanővérek líceumában eltöltött évei meghatározó hatással voltak egész életére és munkásságára. Az 1970-es évektől egyre inkább a bibliai témájú képek felé fordult. Ennek hatására alkotásai a Balaton-felvidék mellett az ország más tájain templomok, kápolnák falait, valamint oltárképeit díszítik.”

Mindezek tükrében érthető, hogy a mostani kiállításon szereplő művek egy részén a Badacsony és környékének világa látható. „Akvarell képeinek témája az öböl, vízpart és a domboldal, amelyekre a melegebb árnyalatú, lágy tónusú színek és kompozíció jellemző. Ezzel szemben a Rianás, a Fagy vagy a Jégvirágos ablak című festményein a Balaton jeges téli világának ezüstös csillogása tükröződik. A képek között az Udvardi-képtár műtermének angyala, a karácsonyi örömhír üzenetvivője is felragyog. Mindezek ölelésében a jászolban a megszületett betlehemi Messiás jelenik meg előttünk.”



Bán Boróka elmondta, hogy volt alkalma személyesen is találkozni Udvardi Erzsébettel az élete alkonyán. „Az emlékeimben egy idősödő, de nagy lelki békességben élő ember sugárzóan derűs tekintete maradt meg. Ez a visszatükröződés az adventben hozzánk érkező világosságban való megnyugvást adja vissza. Élete, hite és művészete ebben a harmóniában hiteles” – fogalmazott a művészettörténész, hozzátéve: a mostani kiállítás hosszú ideje váratott magára, de most, néhány nappal advent első vasárnapja előtt a művészet által adott ihletettség lehet segítségül a várakozásban a tárlat látogatójának.

A kiállítás nyitva tartása
„A világosság a sötétségben fénylik” (János 1,5) című kiállítás a november 24., szerdai megnyitótól kezdődően 2022. január 22-ig, keddtől péntekig 10-18 óra között, szombaton 10-14 óra között ingyenesen látogatható a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermeiben.
December 24. és 2022. január 3. között a tárlat zárva tart.



A kiállítás nyitvatartási idejében Udvardi Erzsébetről készült filmek tekinthetőek meg a vetítőben.

A kiállítás kísérőprogramjai:

Beszélgetés
december 4., szombat 11.00 óra (közreműködik: Timár Gabriella lelkész, múzeumvezető és Udvardi Anna, a gyűjtemény gondozója)

Szubjektív tárlatvezetés
2022. január 22., szombat 10.30 óra

Advent, nem csak gyermekeknek
2021. december 4., szombat 10 órától 14 óráig

Program:

  • budafoki gyermekkórus adventi koncertje
  • Timár Gabriella lelkész, múzeumvezető és Udvardi Anna, a gyűjtemény gondozója beszélget Udvardi Erzsébetről és a kiállított képekről.
  • Kézműves múzeumpedagógiai foglalkozás: megismerkedünk Udvardi Erzsébet képalkotásának egyedi technikájával. Ez alapján elkészítjük saját ékszereinket és Messiást váró aranykoronánkat.
  • A kiállításhoz összeállított érdekességek segítségével önállóan egészíthetjük ki ismereteinket Udvardi Erzsébet alkotásairól, munkásságáról.

A kiállítás helyszíne:

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 18. (bejárat az Erkel utca 15. felől)
Tel.: +36 (1) 218-7420

E-mail: info@ferencvaroskalauz.hu, bibliamuzeum@bibliamuzeum.com

További információ: www.bibliamuzeum.com és a múzeum Facebook-oldala.


Fotó: Füle Tamás

 

Udvardi Erzsébet-kiállítás Ferencvárosban