A felkészülés helye

A dunamelléki lelkészképzés helyszínét és a hozzá tartozó diákotthont is magába foglaló Ráday Háznak nemcsak a falai újultak meg, de a közösségi élet is új lendületet vehet benne: az együttlakásnak és a teológiai évek ideális eltöltésének is új irányt szabtak.

 

Három és fél évvel a tragikus tűzeset után ismét megnyitotta kapuit az újjáépült Ráday Felsőoktatási Diákotthon, és a budapesti református teológia is visszaköltözhetett az azzal szomszédos, felújított épületszárnyba a Ráday utca 28. szám alá. A tanári kar és a diákok is fellélegezhettek: ezzel véget ért az az átmeneti időszak, amíg különvált a képzési helyszín és a diákoknak otthont adó kollégiumok élete – ha nem épp otthonról ingáztak a hallgatók. Az, hogy ismét egy épületben élnek és tanulnak a hitéleti szakos egyetemisták, újra összekovácsolhatja a számos krízist megélt közösséget. A Dunamelléki Református Egyházkerület fenntartásában működő diákotthonban a teológusok számára kötelező a bentlakás, míg a vallástanárjelöltek választhatnak, hogy bent laknak vagy bejárnak az órákra. A kilencvenhat kollégistából ahogy korábban, úgy most sem mindenki a Hittudományi Kar hallgatója, huszonöten a Károli egyetem másik karán, vagy másik egyetemen tanulnak. Újdonság, hogy ettől az évtől házaspárok is bent lakhatnak a kollégiumban, és egy akadálymentes szobát is kialakítottak.

Az új épületben az együttélés legfontosabb pilléreit újra lefektették – számolt be érdeklődésünkre Szabóné László Lilla református lelkész, teológiai oktató, a Ráday Felsőoktatási Diákotthon új vezetője.

„A diákotthon először is Krisztus-központú, hiszen egyfajta tanítványi kapcsolatban élnek és tanulnak az itt lakók, Krisztusra és egymásra figyelve. Másrészt diákközpontú, támogató közeget szeretnénk teremteni, hiszen ismerjük és tiszteljük azokat a korosztályi adottságokat, szükségleteket és kihívásokat, amelyekkel ide érkeznek a hallgatók – ezekben az években függetlenednek otthonról, itt tanulják meg az önellátást, a hétköznapi élet minden olyan sajátosságát, amelyet az egyetemi kurzusok nem érintenek. Harmadrészt, egyházközpontú szemléletben élünk itt együtt. A teológusévek nem csupán az Isten-ismeret elmélyítéséről szólnak, hiszen a teológia és majd a gyülekezeti szolgálat is az egyházhoz kapcsolódik, a református felekezet és a dunamelléki egyházkerület szellemiségén, vízióján, tradícióján és új hajtásain tájékozódunk. Ezt a párbeszédet élénkítheti, hogy a Püspöki Hivatal, a teológia és a diákotthon egy épületben kapott helyet.”

Az együttélés számos területén megújulást hozhat a kollégium megújult nevelési koncepciója – magyarázta. Újdonság, hogy szilenciumi rendet vezettek be: reggelente egy félórás idősávban a diákotthon területén csendet tartanak. Ha valakinek van igénye, egyéni csendességét a szintén újonnan kialakított kápolnában közösségben, vezetett módon is gyakorolhatja. „Az egyéni csendesség nem kötelező, de ha valaki nem éli, akkor sem veheti el ezt a lehetőséget a másiktól. A vizsgaidőszakokban pedig ugyanúgy fontos, hogy bizonyos terekben tartsuk a csendet.” Újdonság az is, hogy a diákotthon minden emeletén létesültek tanulószobák, és szorgalmazzák tanulópárok szerveződését is.

Szabóné László Lilla elmondta: életviteli tanácsadással is segítik majd a kollégistákat, a témák között van a hatékony idő- és pénzbeosztás, a gazdaságos főzés és vásárlás, valamint a környezetkímélő takarítás is. Ezekről a kéthetente összehívott otthonórákon esik majd szó, ahol a különböző területeken járatos meghívott vendégek mutatnak be a mindennapokban nélkülözhetetlen módszereket, amelyeket a fiatalok már nem feltétlenül hoznak magukkal otthonról. A diákotthon vezetője szerint már ez is ízelítőt ad a lelkészi pályára készülőknek abból, hogy az egyházban élőktől sokat tanulhatnak: van, amihez mások jobban értenek.

Szeretnék kialakítani a segítségkérés kultúráját is a diákotthon falain belül – hangsúlyozta. „Szeretnénk olyan közösség lenni, akik egyrészt figyelünk egymásra, másrészt pedig megkeressük a módját annak, hogy ha valaki valamiben elakadt, megfelelő segítséget kapjon. Reméljük, hogy egy idő után természetessé válik, hogy egyikünk sem tökéletes.”

Arra azonban törekedni fognak, hogy a diákok minden területen fejlődjenek egyetemi éveik során. Felnőtt embereknek tekintik őket, akik megválaszthatták, az épület melyik részén szeretnének lakni, és most először a szinteket is koedukálttá tették. „Korábban ebben a diákotthonban volt egy fiúszint, egy lányszint és egy vegyes szint. Miután leégett az épület, a diákok kikerültek más kollégiumokba, ahol már nem különültek el nemek szerint az egyes szintek, akár még a szobák sem. Nálunk természetesen ez nem így van. Csak fiú- és csak lányszobák vannak, de a folyosókon belül lakhatnak lányok és fiúk is, hiszen minden szobához saját fürdőszoba tartozik, így ebből nem adódhat kellemetlenség. Ezt a diákok kérték, és ami miatt megadhatjuk a bizalmat ennek, az az, hogy az egyházban nők és férfiak szoros közelségben dolgoznak együtt, ezért jó, ha gyakoroljuk, hogyan tudjuk tiszteletben tartani a nemiségünk határait, amit szétválasztásban nem lehet. Ezekben az években fonódnak szerelmek is, és a keresztyén diákok jó, ha megtanulhatják tisztelni, hogy Isten a szexualitást a házasságba adta.”

Mindez arra a közös célra is rávilágít, hogy az egyházi szolgálatra készülő diákokat kísérő lelkészek és egyetemi oktatók már a teológusévekben szeretnének olyan közeget létrehozni, ahol meg lehet beszélni mindent ahelyett, hogy párhuzamos valóságot hoznának létre – tette hozzá.

Az önállóságra és a felelősségvállalásra nevel az is, hogy a diákotthon lakói szolgálócsoportokat alakíthattak, és ők maguk dönthetnek arról is, miként szeretnék lakóközösségük, de akár más szükségben lévők felé is szolgálni az adott tanévben. A többi közt missziói, diakóniai, az egészséges életmódot segítő, közéleti és médiaszolgálat is alakult. Minden csoport választ magának egy vezetőt, akinek a felügyelete alatt önszerveződő és önképző módon felelnek egy-egy területért. Ezzel abban is szeretnék megerősíteni a diákokat, hogy jól működtetni egy közösséget nem egyemberes feladat – magyarázza Szabóné László Lilla. „Az egyházban még mindig sokakban él az a felfogás, hogy a lelkész kapja a fizetést, ezért ő csinál mindent. Miközben a gyülekezetek szolgáló csoportokkal tudnak működni. Ezt itt gyakorolhatják a diákok, ezért sem lenne jó, ha felülről megkapnák, hogy pontról pontra mi a feladatuk, ehelyett kreatív módon dolgozhatják ki saját terveiket. Főleg, hogy épp most szeretnének leválni a szülői tekintélyről is, kialakítva a maguk működését.”

Úgy látja a diákotthon közösségét, mint akik egy nagy asztal köré telepedtek le, ahol Krisztus ül az asztalfőn. „Mindannyiunknak van feladata és felelősségi köre, de ő lát minket vendégül, és miatta vagyunk itt” – összegezte a diákotthonnal kapcsolatos vízióját.

Az új nevelési koncepció a hallgatókkal együttműködve bontakozik ki, de a diákotthon vezetése szorosan együttműködik az egyházkerület által a teológiára kirendelt spirituálisokkal is.



Hosszú ideje Bölcsföldi András látja el ezt a feladatot, 2020 legvégén csatlakozott hozzá egyetemi lelkészként Káposztásné Horváth Tünde református lelkész is, aki az idei tanévtől kibővült megbízással látja el a szolgálatát. A spirituálisok így a közösségszervezésen túl a hitéleti szakos diákok lelki támogatására is nagyobb hangsúlyt fektethetnek. Mivel rendszeresen jelentkeznek nők is teológiára, az egyházkerület jónak látta, ha nőre bízza ezt a feladatot. „Az a célunk, hogy a női lelkészek is bátran, hivatásukban megerősítve tudjanak szolgálni az egyházunkban, és hogy azon áldás legyen.”

A spirituálisok egyéni lelkigondozói beszélgetésekkel segítik az egyházi pályára készülő fiatalokat a hitükben és a hivatásukban való megerősödésben, Káposztásné Horváth Tünde pedig az első évfolyamosok számára havonta tematikus beszélgetéseket hirdet meg, hogy a fiatalok a hivatásukra, az egyházi szolgálatukra és a diákotthoni közösségükhöz való viszonyukra védett és támogató légkörben reflektálhassanak. „Szeretnénk, ha nemcsak akkor fordulnának hozzánk, ha baj van, és egyfajta szakmai hátteret is szeretnénk biztosítani a lelkészi pályára készülőknek, legyen szó a kollégiumi bibliaóra megtartásáról vagy a reggeli imaközösség vezetéséről” – számolt be a spirituális.

Elsődleges feladatának azt tartja, hogy támogassa annak a kultúrának a kiépülését, hogy a teológusok tudjanak egymásra barátként és szakmai szövetségesként tekinteni. Ezek a kapcsolatok erőforrásokká válnak a későbbi szolgálat idején. Ugyanez igaz a teológusok és a nem hitéleti szakos diákotthonlakók kapcsolatára is, amelynek később lelkészként, presbiterként, szolgálattevőként is hasznát vehetik. A leendő vallástanárokra is szeretnének odafigyelni, hiszen ők is egyházi pályára készülnek – hangsúlyozta az új spirituális. A kétheti otthonórákon ezért mostantól nemcsak a „világi szakos” diákotthon-lakók, hanem a teológusok és a vallástanárjelöltek is részt vesznek.

Azt, hogy a diákévek ne csak az akadémiai tudás megszerzéséről, hanem az egyházi szolgálatban fontos készségek elsajátításáról is szóljanak, a teológiai oktatók is fontosnak tartják.



Siba Balázs dékánhelyettes évek óta kötetlen beszélgetésekre hívja össze a tanári kart, hogy meglátásaik és ötleteik megosztása gazdagíthassa a teológusképzést. A kollégium és a teológia újranyitásával a lelkesedés az oktatókban is megnőtt. „A visszaköltözés a közösség megújításában is fontos lépés lehet. Pizzasütő nap, filmklub, közös éneklés és sok más inspiráló ötlet felvetődött már a kollégák között a hallgatókkal való kapcsolat színesítésére” – számolt be.

Siba Balázs kidolgozott egy nevelési programot, amelyet az általa vezetett Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszéken már alkalmaznak. Öt területen tűztek ki a célokat a tekintetben, hogy mit is kellene elsajátítania a hitéleti szakos hallgatóknak egyetemista éveikben. Először is szeretnének az egyházi szolgálat valóságából minél többet láttatni velük, hiszen a kurzusok önmagukban nem készítenek fel mindenre. Másrészt szeretnék a diákokkal közösen kidolgozni azt az alapszókincset és azokat az alapvető modelleket, amelyet egy teológus biztos tudásként vihet magával a vizsgaidőszakok elmúltával is. Szeretnének módszertani ismereteket is a pályakezdők kezébe adni, készül például egy kézikönyv kezdő hittanoktatók számára, de a lelkigondozásban és más gyakorlati területeken is készülnek hasonlóval. Fontosnak tartják azt is, hogy ne csak tudásanyag legyen a lelkészek és vallástanárok fejében, hanem érzelmileg is készen álljanak a szolgálatra, szívből végezzék azt. Ebben a személyes beszélgetések mellett a kórházlelkészi, valamint a spiritualitás és misszió képzés is hasznukra lehet. Végül pedig szeretnék a hallgatókat kísérni lelki útjukon, hiszen ők maguk is lelkipásztorok lesznek. „Huszonévesen fognak másokat kísérni a lelki útjukon, akár jóval érettebb embereket is, akik előrébb járnak az élet számos területén. Mégis fontos, hogy a kezdő lelkipásztor is érett legyen az életkorához és a talentumához mérten, amennyire az Isten megadja neki ezekben az években, és mi ezt is tudatosan gondozzuk” – összegezte a dékánhelyettes.

Bár a tanárok is kezdeményeznek a hallgatók körében igen népszerű személyes mentori beszélgetéseket, a teológia közösségének az ereje leginkább a diák-diák kapcsolatokban van. Az elmúlt évek krízishelyzeteiben a diákmentorok jelentették a legnagyobb támaszt a hitéleti szakos hallgatóknak. A tanárok mentorképzéssel segítik ezt a szolgálatot, de megnyílni leginkább a hasonló korú és élethelyzetű diákoknak tudnak a fiatalok.



Az együttlakással spontán találkozások is könnyebben kialakulhatnak – erről már Friderikusz Márton ötödéves teológushallgató, a Hallgatói Önkormányzat elnöke beszélt megkeresésünkre. „Ezzel az erős háttérrel, amit a teológiai oktatás, a megélt lelkiélet és a jó testvéri közösség ad, jó érzés beleállni egyre komolyabb szolgálatokba, a megszerzett tapasztalatainkat pedig visszaforgatni és megosztani egymással.”

A diákvezető nem hallgatja el azt sem, hogy az elmúlt évek a teológusokat is megviselték. „Vannak még be nem forrt sebek, többen kicsit bele is fáradtunk a folytonos helyzetváltozásba, alkalmazkodásba. De a több éves száműzetésből most végre megérkeztünk, biztonságban érezzük magunkat, idővel pedig újra az otthonunknak nevezhetjük ezt a helyet. Izgatottan, imádságos lelkülettel várjuk az áldásokat, amelyek el vannak készítve a mostani és az elkövetkező teológusgenerációk számára, tudva, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét.”

 

Képek: Füle Tamás