Hivatkozási alap Diósdon

Nyitott, vonzó, a hagyományokat és a modernitást egyszerre megtartó kisközösség él a Pest megyei településen. A reformátusok templomot építenek, amely jellé válhat az egyházon belül és kívül élők számára.

Az Északpesti Református Egyházmegye legkisebb tagságú, egyben egyik legfiatalabb gyülekezete az Érd melletti városban található, az egyházközség június 30-án helyezte el ünnepélyesen templomuk alapkövét. A hetvenkét egyházfenntartót számláló közösség az egyházkerület gyülekezetplántáló programjának része, a reformátusok jelenleg egy imaházban gyűlnek össze, templomuk a szomszédos összevont telken épül majd fel a tervek szerint 2020 végéig. A százötven férőhelyes szakrális tér mellett közösségi tér, konyha, termek, iroda, gyerekszoba is épül.

Isten kiválasztott városa
Az igehirdetés szolgálatát Nyilas Zoltán végezte. Az északpesti esperes elmondta, az egyház vezetése Diósdra úgy tekint, mint Isten kiválasztott városára. „Ezért fontos számunkra, hogy méltó istentiszteleti hely épüljön. Valljuk, hogy egyedül Isten szent, de ezt nem akarja megtartani saját magának, megosztja velünk, olyan helyet ad, amely az övé. A templom különlegessége ebben a szentségben rejtőzik.”

„Van olyan mindennapi alkotás, munka, amely az ember gyarapodását szolgálja, a templomépítés ehhez hasonló, amely sok fáradságos munkával jár. Most csak egy összevont telket látunk, de hisszük: Istennek kedves épület jelenik majd meg rajta. Minden az Úré ezen a földön, éppen ezért nem szabad magára hagynunk senkit, hanem vissza kell vezetnünk az embereket Istenhez. A hálaadás legfontosabb része, hogy másokért élünk, odaadjuk magunkat a körülöttünk élőkért. Istennek köszönjük meg a templomépítés lehetőségét, az összekulcsolt, imádkozó kezeket, a tervezők fantáziáját és fáradságát, az épületért való küzdelmet, a külső egyházi és állami támogatást.”

Az alapkövet Veres Sándor egyházkerületi főgondnok, Nyilas Zoltán esperes, dr. P. Tóth Zoltán egyházmegyei gondnok, Bogyó Csaba projektmenedzser és Pogrányi Károly lelkész tette le. Az istentisztelet végén dr. Aradszki András országgyűlési képviselő köszöntőjét titkára, Eőry Zsolt olvasta fel, majd Bogó László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Mindannyian „kint” vagyunk
Végül Pogrányi Károly lelkész mondta el köszöntőjét. „Meghívónkon Jézus mondata áll: Én vagyok az ajtó, ez a kép azt mutatja: némelyek „bent”, mások „kint” vannak. Ki oldja fel annak feszültségét, hogy az igazat szépnek, a rosszat csúfnak nevezzük, de közben meg kell mentenünk az embereket? Senki sem tudja a megoldást, csak Krisztus, ezért épül ez a templom. Mindannyian „kint” vagyunk. Sokszor azt gondoljuk: az evangélium megítéli a bűnöst, és megdicséri a jól viselkedőt. Krisztus örömhíre azonban felmenti a bűnöst és megítéli az önigazultat. Nem lehetsz annyira hívő, hogy az evangélium ne tudjon valami miatt megítélni, és nem lehetsz akkora bűnös, hogy Krisztus ne tudjon felmenteni. Ő az ajtó, aki rajta átmegy, megtartatik. Ezért építjük fel a diósdi református templomot, amelynek ajtaján bárki beléphet majd.”

Portálunk a lelkészházaspárral, Pogrányi Károllyal és Pogrányi Mária beosztott lelkésszel beszélgetett a templomépítés hátteréről, a gyülekezetről, arról a lelki és fizikális környezetről, amely körbeveszi a közösséget.

Emberi, természetes
Elmondták, gyülekezetük szárba szökkenő szőlőtő, élni akaró, feltörekvő közösség. A szőlő képe találó, hiszen Diósdon egykor szőlőt műveltek, és mint közismert, a gyümölcs gyökérzete mélyre nyúlik, 2019-re a gyülekezet is megerősödött. A tagok befogadó közösségre találtak, felnőttek konfirmálnak, az újonnan érkezőkre kíváncsiak, szeretettel fogadják őket – ahhoz, hogy ez a légkör kialakuljon, hosszú évekre volt szükség. Emberi, természetes, élhető gyülekezet a diósdi, amelyben ott van a tradíció és a modernitás.

„Átlagosan harmincan-negyvenen vagyunk vasárnaponként, ez jó arány a hetvenkét fős névjegyzékhez viszonyítva” - fogalmazott Pogrányi Károly. „Istentiszteleteinket teljes értékűnek éljük meg, pedig nincs templomunk, tornyunk, harangunk, orgonánk. Minden korosztály képviselteti magát, az embereknek nincsenek elvárásai. Vannak konfliktusaink, nagyon különbözőek vagyunk, de a presbiterek tudnak bocsánatot kérni egymástól.”

Nem törtek bele
Mint kiderült, Diósd tipikus agglomerációs település, a létszám húsz év alatt háromezerről tízezerre nőtt, az egykori sváb település hagyományai hígultak. Sok a vallásos szempontból is gyökértelen ember, de az elmúlt években a közélet felpezsdült.

„Látjuk, hogy Diósd keresi önmagát, de ebben szépen halad előre, akik ide költöznek, tenni akarnak a településért. Ideköltözésünkkor azt mondták: a ti bicskátok is beletör majd a közösségszervezésbe. Próbáltunk különféle programokat szervezni, hallottuk, hogy eddig minden kezdeményezés elhalt, az embereket nem lehet megmozdítani. Istennek hála, nem törtünk bele, a civil, kulturális élet is elevenedik, ahogy a gyerekprogramok is színvonalasak. Ma már mi is szervezhetnénk kulturális programot, ezt nem tehettük volna meg hat évvel ezelőtt.”

Nagy öröm és nagy teher
Mária elmesélte, szolgálatuk elején alapvetően a külső misszióra fókuszáltak, aztán rájöttek, hogy a belső közösségépítés legalább ennyire fontos. „A templomépítéshez belső mag kell, amely elbírja ennek minden terhét, templomot építeni ugyanis nagy öröm és egyben nagy teher. Ha felépül, az épület jel lehet az itt élőknek a megújulásra, reményt adhat a diósdiaknak.”

A gyülekezet előtt kihívást jelentett az elmúlt tíz év a fizikális körülményeket nézve. „Apró közösségi házban, irodában pakoltuk a dolgainkat, aztán a kertesházat kellett átalakítani, hogy istentiszteletet tarthassunk – sok kétkezi munka, pakolás, rendrakás előzte meg a lelki otthonteremtést, azok maradtak meg közöttünk, akik bírják ezt a mozgalmas életet. Először nem gondoltunk templomra, de nem lehetünk akadályai az építésnek, és szükségünk van valódi otthonra.”

„A modern külső vonzó lehet a fiataloknak, akik nem biztos, hogy átlépnének egy hagyományos templom küszöbén. A gyülekezetnek is vonzóvá kell válnia, ezt ismertük fel évekkel ezelőtt, amikor a belső közösségre kezdtünk fókuszálni. Azt reméljük, a templomépítéssel ismét nyitottá válunk a település irányába, vannak várakozásaink, a misszió mindig a komfortzóna elhagyásával jár.”

Nem érezték magukat késznek
A hívők előtt evidensnek tűnhet, hogy egy gyülekezet miért épít templomot, mégis mindig érdemes a célokat megvizsgálni. Károly Ezsdrás könyvét olvasva értette meg ezt a célt.
„Sok érvet tudnék mondani, miért nem feltétlenül szükséges templom egy gyülekezetnek, azonban Isten megváltoztatta a szemléletemet, ezt szép dolognak tartom. Ezsdrás könyve leírja, a templom megtelítődik, ez gazdag üzenettel bír, olyan gyakorlatot látunk az Ószövetségben, amely több ezer évvel később is taníthat minket, sőt, kritikával illetheti a mai építőket. Nem éreztük magunkat késznek az építésre, sok kérdésünk volt, de látjuk, hogy Isten formál minket a feladatok során.”

„Az alapkőletétellel ismét bekerültünk a köztudatba Diósdon. Nem hiszek a téglákban, mégis azt hirdetik: Diósdon el lehet kezdeni valamit, és az megvalósulhat, ez azoknak is üzen, akik nem tartoznak az egyházhoz. A református templom hivatkozási alappá válhat a településen élők számára.”

Belépni az ajtón
A lelkész elmondta, a kommunikáció komoly kihívást jelent a templomépítésben. „Bevallom, nem voltam mindig lelkes a folyamatban, amely sok energiát igényel, és próbára teszi a kommunikációs képességeinket. A nyugdíjasok példaértékűek voltak, ahogyan minket támogattak, többen azt mondták, nem tetszik nekik a tervezett épület, de szeretnék megszeretni, kérdezték, mit tehetnek ezért, hogyan segíthetnek. A nyugdíjasoknak tarott bibliaórán ismét végigvettük Ezsdrás könyvét, tapasztaltuk, az idősebb testvérek a sajátjuknak szeretnék érezni a templomot. Értük is hálásak vagyunk, ahogy az egész gyülekezetért, mindannyian vágyunk arra, hogy beléphessünk templomunk ajtaján.”

 

Képek: Somogyi Csaba

Diósdi templomalapkő-letétel