Kérdezd meg!

Gyermek-esélyegyenlőségi napokkal küzd az akadályokkal élők tabusítása és megközelíthetetlensége ellen a Bethesda Gyermekkórház, a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító EGYMI, a KórházSuli Alapítvány és a Millennium Háza.

Először tart közös szervezésű gyermek-esélyegyenlőségi napokat 2021. október nyolcadikán és kilencedikén a Bethesda Gyermekkórház, a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító EGYMI, a KórházSuli Alapítvány és a Millennium Háza. A nagyszabásúnak ígérkező esemény célja, hogy a résztvevő gyerekek, családok és pedagógusok betekinthessen azokba az intézményekbe, amelyek az akadállyal élő gyermekek gyógyításával, oktatásával, integrációjával foglalkoznak, valamint felhívja figyelmet az akadályokkal élő gyerekek mindennapi kihívásaira, útmutatást és eszközöket adva ahhoz, hogy hogyan támogassuk őket befogadó közösségként, segítve az elfogadásukat, társadalmi integrációjukat.

A „Tégy egy lépést!” elnevezésű kétnapos rendezvény központi üzenete, hogy különbségeink sokszor eltávolítanak minket egymástól, pedig sok mindenben hasonlítunk. Hogy ez pontosan mit jelent és hogyan lehetne tenni ellene, arról az esemény egyik ötletgazdájával, Sorompó Anett szociális munkással beszélgettünk, aki a Bethesda Kórház szociális, gyermekvédelmi és pedagógiai osztályvezetőjeként pszichoszomatikus betegségekkel küzdő gyerekeket ellátó osztályokon segít családterapeutaként, szuggesztív terapeutaként, mediátorként, és sok egyéb módon. Tagja annak a speciális kórházi csapatnak, amely ezeknek a gyerekeknek és családjaiknak a pszichés gondozását és integrációját is végzi.



Láthatóvá válni
„A munkámról és a lehetséges együttműködésről beszéltünk a Millennium Ház egyik munkatársával, és ennek során felmerült, mennyire zártan működnek az akadállyal élő gyermekek tanításával és integrációjával foglalkozó intézmények. Nagyon megnehezíti az érzékenyítést, hogy hiába vannak nyílt napjaik, ha egyébként szegregáltan működnek. Eszembe jutott, hogy itt van a közelben a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító EGYMI, és itt vagyunk mi, gyakorlatilag körbeöleljük a Millennium Házat. Mi lenne, ha ezt kihasználva nagy, közös rendezvényt tartanánk, ahol ezek az intézmények bemutatkoznának, és egyben látogathatóvá is válnának gyerekek számára?” – mesélt az ötlet születéséről Anett.

Mivel a kórházak kapui szoktak a legkevésbé megnyílni a nagyközönség előtt, ezért fontos volt, hogy a Bethesda se maradjon ki ebből az egyedülálló kezdeményezésből. „A kórházak nagyon félelmetes helyek a gyerekek számára, ezért fontosnak tartom, hogy intézményünket közelebb hozzuk hozzájuk. Segítségnyújtó és támogató kórház vagyunk, ahol mindent megteszünk azért, hogy a gyerekek jó érzéssel gondoljanak vissza ránk. Nem véletlen, hogy a Bethesda megengedi egy olyan team működését, amely kifejezetten azzal foglalkozik, hogy a gyerekek kritikus állapotban, már az intenzív osztályon is segítséget kapjanak tőlünk.”

A felkért intézmények azonnal igent mondtak, és csatlakoztak a szervezéshez, annak ellenére, hogy az évkezdet mellé ez azért megterhelő lehet egy iskolának. „Ezeknek a nagy múltú intézményeknek szükségszerű a jelenlétük ebben a kezdeményezésben. Együttműködésünknek van már múltja, ezt szeretnénk tovább mélyíteni. A mozgássérült gyerekeink nagy része például a Mexikói úti iskolába jár. Lett is közös olimpiai bajnokunk, aki nálunk gyógyult és rehabilitálódott: Kiss Péter, akire nagyon büszkék vagyunk, részt is vesz a rendezvényünkön. Az olimpiai arany teljes mértékben az ő érdeme, de volt időszak, amikor támogatnunk kellett őt. Példája megmutatja, hogy ha erőt adunk nekik a számukra nehéz szakaszokban, akkor később önerőből válhatnak sikeressé.”

A rendezvény nem az akadályokkal teli élet negatív oldalt akarja megmutatni, hanem éppen ellenkezőleg: azt bizonyítaná be, hogy ezek az emberek mennyire hasonlóan élnek, mint a társadalmunkban bárki. „Aki részt vesz a programokon, megtapasztalhatja testközelből is, hogyan él egy vak vagy egy mozgássérült gyerek, hogyan tanulnak, hogyan képesek közlekedni, hogyan tudnak kommunikálni. Nincs még egy olyan rendezvény, ami ennyire sokrétű lenne, mert a többi hasonló vagy az autistákra, vagy a mozgássérültekre, vagy más konkrét csoportra koncentrál, de ennyiféle profilú intézmény közös kezdeményezésére még nem volt példa. Ezért nagyon hálás vagyok a társszervezőinknek.”



Korábbi tapasztalatok
A KórházSuli Alapítvánnyal már évek óta rengeteg inkluzív programot szerveznek, például közös táborokat, hogy a pedagógusokat és gyerekeket közelebb hozzák egymáshoz, és hogy a gyerekek ne a sérülést, hanem a társukat lássák a másikban. „Táborainkban kiderült, hogy a nehézséget a tabusítás és az információhiány okozza. Sok gyerek azért nem megy közel egy mozgássérülthöz vagy egy égési sérülthöz, mert nem tudja, mit kezdjen vele, hogyan szólítsa meg. Egyszer nem tudták például, hogy elhívhatják-e a kerekesszékest sétálni, nem bántják-e meg ezzel a szóhasználattal. Nekem a kerekesszékes elmondta, hogy nincs erre más szava, ő is úgy mondaná, hogy gyere el velem sétálni. Sok éve vezetjük táborainkat, és szinte mindig ilyesmit tapasztalunk. Nem mernek rájuk nézni, mert nem tudják, illik-e, de nem merik megkérdezni sem. Kérdezd meg! Ne rántsd el a fejed, nézz rám és kérdezd meg! – kapják a választ azok, akik táborainkban mégis előhozakodnak ezzel.”

A legtöbb gyerekben megvan tehát a nyitottság és az érzékenység, de nagyon nagy a tudatlanságból adódó szorongás szintje. „Táborainkban eljutottunk oda, hogy a gyerekek megfogalmazták, szoronganak amiatt, hogy nem tudnak ezekkel a helyzetekkel mit kezdeni. Segítség volt, amikor látták, mi hogyan kezeljük ezt a helyzetet, hogyan beszélünk egy kerekesszékes fiatallal, egy égési sérülttel, egy szinte teljesen mozgásképtelen fiatallal, mert a mintát át tudták venni. Ezért nem elegendő, hogy zárt csoportokon belül tartunk foglalkozásokat, ki kell mennünk a kórház kapuin túl. Ott kell segítenünk ezeket a folyamatokat, ahol az akadályokkal élők a mindennapjaikat élik, mert a nemtudás félelmet okoz az emberben. Kapukat kell nyitnunk és példát kell mutatnunk! Ez a szándék áll a mostani rendezvény gyerekprogram-kínálata mögött is.”

A „Tégy egy lépést!” rendezvény persze nemcsak gyermekek és családjaik, de a pedagógusok számára is kínál szakmai programokat, ugyanis az ő felkészültségük is nagyon változó. „Az egyéni érzékenység nagyon sokat jelent, mert kórházi tapasztalatom szerint az a pedagógus, akinek fontos az integráció, utánajár annak, hogyan kezelje ezeket a helyzeteket, és meg fogja találni a kellő erőforrásokat. A félelmet náluk is megtapasztaltuk, hiszen nem tanította nekik senki, hogy a krízist megélt gyerekeket hogyan fogadják vissza, vagy hogyan boldoguljanak olyan súlyos betegséggel küzdő gyerekekkel, akik nem biztos, hogy életben maradnak. Mit mondjanak el ebből az egészből az osztálynak? Ezek nagyon nehéz helyzetek, ezért nem szabad igazságtalanul megítélni a pedagógusokat.”

Sorompó Anett a legjobb megoldásnak azt tartja, ha a pedagógusok egymástól tanulják el mindezt. „A Mexikói úti Mozgásjavító EGYMI iskolája ebben elképesztően professzionális, hiszen az ottani pedagógusok nagyon sokat foglalkoznak azzal, hogy a gyerekeket hogyan lehet integrálni, ezért is öröm, hogy első megkeresésre csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz. Szeretnénk terjeszteni és megosztani ezt a fajta tudást, és egymástól talán könnyebben megy az elsajátítása. Miért ne tanulhatnának egymástól a pedagógusok? Ez csak gazdagíthatja a pedagógusi repertoárt. De azt gondolom, nemcsak a pedagógusok, hanem mindenki tanulhat abból, ha jobban megismerjük egymást.”



Programkínálat
A gyermek-esélyegyenlőségi napokon a részvétel teljesen ingyenes. Október 8-án, pénteken az eseményt szervező intézmények otthonába látogathatnak el az iskolai osztályok, ahol érzékenyítő programokkal várják őket. Az ezeken résztvevők megismerkedhetnek például a Braille írás alapjaival, megtudhatják milyen kerekesszékben kosárlabdázni vagy egy betegség következményeivel együtt élni. A pedagógusok mindezekkel párhuzamosan szakmai módszertani előadáson vehetnek részt a Millennium Házában.

Október 9-én, szombaton a családi programok kerülnek fókuszba, amelyek egyetlen helyszínen, az eseménynek otthont adó Millennium Házában és köré kitelepülő intézmények pavilonjaiban zajlanak majd. Az intézmények szakmai vezetésével rendezett érzékenyítő és segítő programok mellett lesznek koncertek, mese- és bábelőadások. Az alkotó kedvűeket művészeti workshop várja, de lesznek kerekasztal-beszélgetések gyógyult fiatalokkal, és a Városliget történetét bemutató tárlatvezetések is. Szeretettel várnak mindenkit – nemcsak családokat, de azokat is, akik szívesen tennének meg egy lépést a befogadás irányába.


Részletes programkínálat ide kattintva olvasható, a Facebook-eseményt pedig ezen a linken érhető el.


A képek forrása: https://www.facebook.com/events/628452918136828/