Templom a város szélén

Hosszú évtizedekig egy lakóház kicsiny szobájában gyűltek össze, szombaton már teltházzal ünnepelték templomuk felszentelését a Soroksár-újtelepi reformátusok. A főváros szélén összetartó közösség él, amelynek legfontosabb feladata, hogy békességet hozzon a településre.

Bár Soroksár Budapest külső kerülete, lényeges, hogy az ide érkezők ne csak ipari létesítményeket, magtárakat, autópálya-felhajtókat lássanak, hanem templomokat is. Ez utóbbi jelzi, aktív közösségek élnek itt, amelyek együtt dicsőítik Istent – fogalmazott Bogárdi Szabó István püspök. Igehirdetésének alapigéje a Római levél 13. részének 8. verse volt, amelyben Pál apostol arra kéri a gyülekezet tagjait, senkinek se tartozzanak semmivel, csak azzal, hogy szeretik egymást.

Csak eggyel tartoznak
„A Szentírásban többször is előfordul, hogy a Teremtő épp a perifériát választja ki tervének megvalósítására. Az apostol arról beszél, alá kell vetnünk magunkat a felsőbb hatalmaknak.Amikor erről olvasunk, azt érezhetjük, az üdvösség kérdése hirtelen a perifériára szorul. A felolvasott versben a szeretet törvényéről van szó, ez minden földi törvénynél fontosabbá kell hogy váljon. Ez a rendelés ismét a fókuszba helyezi a római levél legfontosabb üzenetét.”

Ebből az üzenetből következik, hogy emberként nem tudunk eleget tenni az isteni törvénynek, nemzetünk történelmében minden attól függött, hogy ezt a hiányosságunkat felismertük vagy sem. „Nem kell hatalmas tettekre gondolnunk, elég, ha elengedjük a tartozásokat, és szeretettel fordulunk egymáshoz. A soroksári közösség kimondhatatlanul sokat kapott Istentől, mégis, csak eggyel tartozik: szeresse a főváros szélére került embereket.”

Az igehirdetés után a jelen lévő palástos lelkipásztorok áldást mondtak a gyülekezetre és a felszentelt templomra, az istentisztelet a Szent Cecília énekkar szolgálatával és a köszöntésekkel folytatódott.

Menedék
Bese Ferenc polgármester visszaemlékezett a soroksári reformátusok két évtizeddel ezelőtti helyzetére, amikor még minden jel arra utalt, a gyülekezetnek soha nem lesz felszentelt temploma. Az épület emberi erőfeszítések, kitartó imádságok és sok-sok szervezés árán felépült, de a közösség valódi missziója csak most kezdődött el.
„Hálásan köszönünk minden támogatást, amelyek nélkül nem ünnepelhetnénk e mai napon. A templom régebben nemcsak istentiszteleti célokat szolgált, hanem óvó menedéket is jelentett a településen élőknek, így az épület nem csak átvitt értelemben vált a túlélés szimbólumává. A hatalmas belmagasság, a torony, az ablakok nyugalmat, biztonságot sugároznak, és erre a biztonságra korunkban legalább akkora szükség van, mint ötszáz évvel ezelőtt. Ha a református gyülekezet e most felszentelt templomába és Soroksárra békességet, reményt és szeretetet hoz, akkor valóban betölti küldetését.”

Valódi egység
Király Attila római katolikus plébános elmondta, a református és katolikus közösségek nagyon hasonló utat jártak be, ez a közös múlt összeköti a gyülekezeteket.
„Ma két torony látványa ragad meg mindenkit, aki az M5-ös autópályáról érkezik a telepre. Mindannyian kicsiny, sokak számára láthatatlan kápolnában indultunk, mindkét közösség kinőtte saját kereteit. Éveken keresztül egy fedél alatt éltünk a reformátusokkal, befogadtuk őket, örömmel emlékezünk azokra az időkre, amikor a vasárnapi szentmise után a reformátusok nálunk tartották istentiszteleteiket. Megismertük egymást, tudjuk, mit jelent segítséget kérni és adni, ez valódi egység a keresztények között. Reformátusok és katolikusok a jövőben is együtt hirdetik Jézus Krisztus dicsőségét.”

Isten országának „nagykövetsége”
A közösség tagjai évtizedeken keresztül egy szerény lakóház húsz négyzetméteres szobájában gyűltek össze, majd Kádár István Csongor lelkipásztor szolgálatával kezdetét vette az önállósodás – ismertette a gyülekezet és az építkezés történetét Péterffy György lelkipásztor. A Soroksár-újtelepi református gyülekezeti központ alapkőletétele 2009 szeptemberében történt, az építkezés 2011 nyarán indult el. Először, hosszú évek után a parókia készült el, amelynek alsó szintje szolgált istentiszteleti helyszínként. A templomot 2018 és 2020 között építették, az épületet a Makovecz Imre tanítványai által létrehozott építésziskola képviselője, Rüll Tamás építészmérnök tervezte.

Az építkezést a magyar kormány bruttó 280 millió forinttal támogatta, a teljes összeghez a Dunamelléki Református Egyházkerület, a Budapest-Déli Református Egyházmegye, a Soroksári Önkormányzat és a református gyülekezet adományai is hozzájárultak.

„Az Úr Jézus a 21. században is hallatja szavát, ennek minősített helyszínén állunk most együtt, templomunk Jézus Krisztus dicsőségére épült fel. Arra kérem a gyülekezet tagjait, szeressék ezt a templomot, vállalják érte a felelősséget, tekintsék valódi otthonuknak. Ahogy az egyik kedves ismerősöm fogalmazott, a templom Isten országának a nagykövetsége – jöjjünk el minél többen és minél többször erre a különleges nagykövetségre” – fogalmazott a lelkész.

Ki van a középpontban?
A gyülekezetet Németh Szilárd államtitkár is köszöntötte, aki felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlését. A köszöntéseket Illés Dávid esperes zárta, aki Krisztus szavaira emlékeztetett: A templomnál nagyobb van itt.
„Bár hálásak vagyunk a különféle emberi támogatásokért, tudnunk és éreznünk kell ennek a mondatnak a jelentőségét és valódiságát. Az Újszövetségben Pál apostolnál olvashatunk a templomról mint lelki szimbólumról, és arról, mi vagyunk a Szentlélek temploma. A felépült falak összegyűjtenek és megtartanak bennünket, egyúttal jelképeznek is minket. Azt kívánom a Soroksár-újtelepi reformátusoknak, tapasztalják meg Isten gyógyító és megújító jelenlétét, erről tegyenek bizonyságot a településen élők előtt.”

Az esperes elmondta, a gyülekezet jelenleg missziói, azaz támogatott egyházközség, de az elmúlt években megerősödött annyira, hogy anyaegyházközséggé válhasson, erről a döntést az egyházmegye hozza majd meg. Az egykor néhány fős gyülekezet ma már 144 egyházfenntartót számlál, és folyamatosan növekszik. A periférián képviseli Krisztust, aki mind a bel- és külvárosi, mind a vidéki emberek életében a középpontba szeretne kerülni.

Képek: Somogyi Csaba

Soroksári templomszentelés