Az ember(i)ség végnapjai?

Miközben erősödnek a nőtől férfias, a férfiaktól nőies viselkedést elváró hangok, lassan az is megkérdőjeleződik, hogy férfiről vagy nőről beszélhetünk-e a biológiai nem alapján. De vajon mire született reakcióul ez a tendencia, és milyen jó hírünk van nekünk, keresztyéneknek azok számára, akik így akarnak érvényt szerezni egyediség iránti vágyuknak?

Nem véletlen a szójáték a címben, hiszen amikor az egyes ember kérdőjeleződik meg, előbb-utóbb az egész társadalom elkezd alapjaiban meginogni. De keresztyénként beszélhetünk-e egyáltalán egyes emberről – adódik a kérdés, hiszen amikor a Biblia az emberről szól, annak két neméről – ha úgy tetszik, kétféle létmódjáról – beszél. Napjainkban, amikor megkérdőjeleződik a férfi és a nő szerepe a családban, a társadalomban vagy egyáltalán bármilyen kisebb közösségben, lassan nemcsak a tekintetben erősödik fel a bizonytalanság, milyen lehet egy nő vagy egy férfi, hanem az is kérdésessé válhat, hogy egyáltalán szükséges-e átjárhatatlannak ítélni a biológiai nemeket. E tendencia mögött a tanult nemi szerepeket vizsgáló és nem titkolt céllal lebontani kívánó genderelméletet megalapozó feminista mozgalmak állnak. Van, aki szerint a civilizációnk alapját éri támadás. Az örömhír azonban nemcsak szerintünk az, hanem azok számára is azzá válhat, akik nem látnak más kiutat az elnyomás alól, mint a védelmet is jelentő korlátok teljes felszámolását.

Nyolc gondolat, ami megváltoztatta a kultúránkat
Minderről az idei Evangéliumi Fórum genderkérdéssel foglalkozó kerekasztalán esett szó nemrégiben. A korunk legégetőbb kérdéseire evangéliumi választ kereső harkányi fórumon a témáról szóló diskurzus a történelmi előzmények áttekintésével kezdődött.

Szabados Ádám evangéliumi teológus szerint annak a törekvésnek, hogy a nemek elkülönítése a biológiai valóságtól függetlenül történjen, a nyugati kultúrában jó ideje számos gondolati áramlat megágyazott. Nyolc olyan gondolkodót említett, akik úgy hatottak a közgondolkodásra, hogy az végül a szexualitással kapcsolatban is szemléletváltozást eredményezett. „Darwin azzal, hogy az élővilágot úgy írta le, mint ami fejlődési folyamat eredményeként alakult ki. Freud az ember legmélyebb valóságát a szexualitással hozta összefüggésbe, és az elfojtást rossz dologként nevezte meg. Marx az egyenlőség eszméjével és azzal a gondolattal, hogy a történelem szintén fejlődésen megy keresztül és egy irányba halad, ugyancsak nagy hatással volt a nyugati kultúra szemléletváltására. Igaz, épp itt, Közép-Kelet-Európába azért is hat lassabban a genderelmélet, mert Marx gondolataival szemben is immunissá váltunk. Nietzsche szintén alakította a nyugati gondolkodást: szerinte nem az igazságnak van hatalma, hanem a hatalomnak van igazsága. Ha én vagyok hatalmon, én mondom meg, mi az igaz. Jelentős változás volt, amit az egzisztencialista filozófus, Sartre hozott be. Az emberiség évezredeken át úgy gondolkodott, hogy van a dolgoknak egy lényege, és amikor egy élő dolog kifejlődik, azzá válik, ami annak a dolognak a lényege. A makkból például tölgy lesz, és fordítva: nem fejlődhet ki tölgy a makk nélkül. Ugyanígy van az emberrel is: a férfinak, a nőnek és az emberségnek is van lényege, amelynek a létezése Istennek, a természetnek, vagy bárminek, ami minket megelőz, a következménye. Szóval, van előzménye a létezésünknek – régen ezt hívták esszenciának és egzisztenciának. Az esszencia határozza meg az egzisztenciát: azt, hogy a makkból tölgy lesz, azt a tölgység határozza meg. Sartre ezt az évezredes hagyományt kérdőjelezte meg, amikor azt mondta: nincsen terv, nincsen szándék, ezért a saját választásom határozza meg, mivé leszek, vagyis az egzisztenciám határozza meg az esszenciát. Michel Foucault Nietzschére építve már azt mondta: nemcsak a hatalomnak van igazsága, hanem a normalitást is az határozza meg, ki van hatalmon. Azt, hogy ki van a bolondokházában, a többség határozza meg. Ha a bolondok lennének többségben, mi lennénk a bolondokházában – mondta. Foucault gyakorló homoszexuálisként ezt elsősorban a szexualitásra alkalmazta: szerinte azt a heteroszexuális többség határozza meg, mi a normalitás a szexualitásban, ezért ki kell venni a hatalmat a kezéből, és át kell írni a normát. Simone de Beauvoir feminista filozófus szerint nincsenek nemi szerepek, Judith Butler szerint pedig az sincs eleve determinálva, ha valaki férfi vagy nő. Őt az teszi nővé – mondja –, hogy nőként viseli magát, de ha történetesen férfiként élne, akkor férfi lenne.”

Az egyediség vágyától a függőségig
Persze, azok az amerikai tinédzserek, akik videókon rögzítik, hogyan változtatják át magukat hormonterápiával ellenkező neművé, nem olvasták ezeket a filozófusokat – vetette fel Hamar Dávid kálvinista lelkész, a beszélgetés moderátora. Nem is volt rá szükség, hiszen a populáris kultúra a filmek, a zeneszámok és a ponyvairodalom közvetítésével teríti azt napjainkban, amit a filozófusok évtizedekkel ezelőtt megírtak. De vajon mi enged utat ezeknek a gondolatoknak? Tapolyai Emőke klinikai és szexuálpszichológus szerint az egyik alapvető emberi vágyunk, hogy egyediek és különlegesek legyünk. „Úgy tűnhet, a nemi sztereotípiák felszámolásával lehetünk egyéniségek. De itt az a tipikus sátáni csavar ebben is, hiszen ha ugyanolyanok leszünk, mint mindenki más – nők férfiasak, férfiak nőiesek –, akkor végül is egyéniségek lettünk? És mivel a fájdalom nem múlik, mint minden fájdalomcsillapítótól, előbb-utóbb függőség alakul ki. Meggyőződésem, hogy a következő tendencia ennél rosszabb lesz: a pedofília, ugyanekkora elfogadottsággal, szabadsággal és jogokkal felruházva. Mert a függőségnek újabb adag kell, hogy a hatást elérje.”

Istenhez képest tudjuk meg, kik vagyunk
„Az ember egyik legfontosabb kérdése, hogy ki vagyok én. A válasz Istenhez képest artikulálódik. A Bibliában azt látjuk, hogy amikor a szent Isten megszólít embereket, ők azonnal önmagukra reflektálnak, azt kérdezik, ki vagyok én, hogy megszólítasz” – mutatott rá Bolyki László előadóművész, párkapcsolati és önismereti tréner. Jákób példájával illusztrálta, milyen az, amikor valaki nem tudja önmagát elfogadni, és legnagyobb problémája, hogy nem valaki más. „Az élet legnagyobb kérdése, hogy mi az a nehézség, amit jobb, ha elfogadok és megbékélek vele, és melyik az, amin változtatnom kell. Jákób azt hitte, hogy ő sajnálatos módon egy Jákób-testben világra jött Ézsau volt. Isten azonban egy hosszú úton meggyőzi őt, hogy pontosan a jákóbságában tudja meghaladni önmagát. Nem cserélnie kellene valakivel, hanem fölébe nőni annak, amit gyűlöl saját jákóbságában. De amíg nem öleli magához és nem fogadja el helyzetét, addig ez az önmeghaladás nem történhet meg.”

Szabadság, természet, e kettő kell nekem!
Bolyki László a Bibliából is ismert történelmi példákkal szemléltette azt is, hogy egy civilizáció válsága előtt a genderkérdés és a szexuális bűnök mindig megsokasodtak. Mint mondta, az egyéni identitásválság mindig egy civilizáció identitásválságává válik. A maga módján erre figyelmeztetett Nietzsche is – fűzte tovább a gondolatot Szabados Ádám. „Nagyon megrázó, amikor egy őrültről ír, aki berohan a társaság közepére, és azt kiabálja, hogy Isten meghalt, megöltük őt. Nietzsche megértette, hogy a nyugati kultúrában mi történik, és hogy innentől kezdve nincs fölfelé és lefelé, jobbra és balra – nincs viszonyítási pont. Nincs erkölcsi irányzék, nem tudjuk, merre tartunk, nincs, ami meghatározna bennünket. A természet nem fog elégséges alapot adni a természetfelettiben már nem hívő nyugat embernek arra, hogy meghatározza önmagát. Érdekes módon mégis két dolog foglalkoztatja a mai embert: a természet és a szabadság, ami után vágyakozik.”

Magány és bizonytalanság
De vajon milyen tünetekben érhető tetten a természet rendje elleni törekvés és a szabadságvágy? Tapolyai Emőke elmondta: hozzá és kollégáihoz is egyre több ember fordul segítségért azzal, hogy nemcsak hogy fél önmaga lenni, de abban is bizonytalan, milyen egyáltalán a nő és milyen a férfi. „Szabad egy férfinak ma azt mondani, hogy márpedig ne erre menjünk, hanem arra, ne ezt csináld, hanem azt? Vagy mindig körül kell tapogatózni, hogy mennyire van jogom vezetni? – kérdik fiatal férfiak. Máskor egy nő mondja, hogy nem mer kedves és gyöngéd lenni, mert ő lesz a megvetett, mulya nő. Azt várják tőle, hogy határozott, sőt, törtető legyen. De erre vágyik a szíved? Mikor visszakérdezek, leesik a válluk, és látom azt a megtörtséget, hogy nem tudják definiálni, kik is ők maguk, mert nincsen joguk hozzá. A genderelmélet két dolgot fokoz az emberben: a bizonytalanságot és a magányt. Ez a két legnehezebben elviselhető tényező az ember életében.”

A társas kapcsolatok és az én
Az önmeghatározást ma úgy állítják be, mint ami az egyén észlelésén alapszik, pedig a valósághű identitás a visszacsatolások alapján alakulhat ki a társas kapcsolatokon keresztül, mint ahogy azokra van hatással az is, hogyha ezt a szempontot kiiktatjuk – hívta fel a figyelmet Bolyki László. „Jordan Peterson kanadai pszichológust azért akarták kirúgni, mert a munkahelyén nem volt hajlandó egy huszonéves férfit her majestynek, azaz őfelségének hívni (nőnemű kifejezés, az angol királynőt nevezik így – a szerk.). A liberalizmus nem következetes, amikor arra kényszerít, hogy ha valaki vizslának képzeli magát, akkor én köteles vagyok megsétáltatni.”

Kiűzettünk a paradicsomból
A tekintélynélküliség a személyiségfejlődés során határnélküliséget eredményez, ami gátolja a képességet az önvédelemre – ezt már Tapolyai Emőke mondta. „Valamilyen emocionális erővel kell magamat védeni, agresszióval, ami vagy a másik ellen vagy önmagam ellen irányul, és a frusztrált tehetetlenség táplálja. Ma már tényleg mindent szabad, mégis nő az elégedetlenség.” A szakember szerint a jogaink áldozatai lettünk. „Annak a rögeszmének az áldozatai, hogy jogunk van egy tökéletes földi paradicsomban élni. Pedig az nem létezik, onnan kiűzettünk, aminek a következménye a szorongásunk, a frusztrációnk, a fájdalmunk amiatt, hogy tökéletlen ez a világ.” A szakember szerint a fájdalom elkerülhetetlen, épp ezért nem a küzdelmet kellene kiiktatni, épp ellenkezőleg. „A küzdés ma már nem erény. Mint ahogy az erény vagy a jellem szó is ismeretlenek. Az erény megalapozója a küzdelmem. A küzdelem során könnyen lehet, hogy elesek. De ha megtapasztaltam, milyen elesni, akkor azt is megtapasztalhatom, hogy utána fel tudok állni, és azt is, hogy kibírtam. De amikor csak jogaim vannak, nem tudom, hogy el fogom-e bírni, ha elesek. Ma úgy nőnek fel generációk, hogy nem tanulnak meg küzdeni, és mivel nem tudják, hogy fel tudnak-e állni, kétségbeesetten kapkodnak, hogy csak el ne essenek. A jogvilág hátulütője a kiszolgált én és a kiszolgált vágyaink, és mindez a totális törés felé sodor minket.”

A katedrális lábánál
Riasztó tünet, amit a kortárs művészet nem egy alkotása közvetít: itt és most kell megélnem, aki vagyok, és ebben egy dolog irritál, ha bármit megtiltanak nekem – vette át a szót Szabados Ádám. A teológus a strasbourgi katedrálisnál tett látogatását állított kontrasztba a kortünettel: „A középkornak ez a lenyűgöző építménye hosszú évszázadokon keresztül épül, és aki beletette a munkáját, az tudta, hogy az építkezés nem vele kezdődött, és nem is vele fog befejeződni. Amellett, a katedrális felfelé húzza az ember tekintetét. Vagyis ezek az emberek tisztában lehettek azzal, hogy a valóság időben és térben egyaránt sokkal nagyobb náluk. Egyszerre tekintettek fölfele, hátra és előre, ezek metszéspontjában keresték a saját életük értelmét, az identitásukat, és meg is találták.”

Jó hír egy zűrzavaros világban
„Minél elhajlottabb egy kultúra, annál jobban tud ragyogni az evangélium, mert az mindig ellenkultúraként viselkedik jól” – mondta Bolyki László. Ezért nem aggódik, tette hozzá, szerinte keresztyénként a feladatunk meggyőződni, hogy meggyőzhessünk. Tapolyai Emőke arról beszélt, hogy praxisában gyakran tapasztalja, hogy páciensei egyszerűen elhitték, amit mondtak nekik, akkor is, ha nem volt igaz. Ezért egy kérdéssel bocsátja útra őket: Biztos? „Keresztyénként az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy merjünk gondolkodni és másokat is provokálni: biztos, hogy az alapján akarsz élni, amit annyiszor hallottál?”

Szabados Ádám szerint is ki kell állnunk, hogy kimondjuk: van igazság, ami szabaddá tesz, és van hazugság, ami viszont tönkretesz. „Krisztus követőiként van okunk sírni. Akik nem tudják összehangolni a saját belső érzéseiket a biológiai nemükkel, azoknak nagy többsége kutatások szerint a pubertáskor végére kinőné ezt a problémát. De ahelyett, hogy erre esélyt kapna, azt a hazugságot hallja, hogy amit belül érez, az ő. Elkezdik pubertásblokkolóval kezelni, később pedig akár nemváltoztató műtétnek is aláveti magát. Okkal sírunk, de a könnyeken túl örömhírünk is van. Isten arra hív, hogy ott legyünk világosság, ahol sötétség van. Pont a szexualitás az a terület, ahol jó hírünk van, amin nincs semmi szégyellnivaló, és amit hirdetnünk kell. Az üzenetünk három szóban foglalható össze: terv, jelentés és megváltás. Először is: Istennek van terve a szexualitásra vonatkozóan. Ez a terv jó, és arról szól, hogy az intimitásnak ezt a mélységét a férfi és nő közötti szövetség keretén belül éljük meg. A házasság egyben jel, ami az elkövetkezendő sokkal nagyobb jóra mutat: Krisztus és az egyház egységére. Ezért nem igaz, hogy a teljességet az jelentené, ha például minél több emberrel létesítenénk szexuális kapcsolatot. Végül pedig: Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy megkeresse és meggyógyítsa, ami elveszett. Ezt a legösszetörtebb embernek is mondhatjuk, hiszen a jó hír nem az egészségeseknek szól, hanem a betegeknek.”

Hiteles életet élni
Tapolyai Emőke szerint tudatosítanunk kell, hogy szellemi harcról van szó. „A szexualitást megtámadni nem más, mint az ember legesszenciálisabb dimenzióját megtámadni. Két dolog miatt: az egyik a szeretetközösség, a másik a szaporodás. Az Isten Alkotó, és egyedül az embert teremtette meg hozzá hasonlóvá, azaz alkotóvá. A Sátán viszont nem képes a szaporodásra. Ennél bosszantóbb és dühítőbb dolog nem lehet számára, mint az, hogy mi, emberek tudunk életet adni szeretetből, míg ő csak elvenni tud. Ha ezt nem látjuk tisztán, belekeveredünk mindenféle adatbázis- és szócsatába, aminek távolról sincs akkora értelme, mint az igazság megismerésének.” – És képviseletének – fűzte hozzá Szabados Ádám, aki arra figyelmeztetett, a család válságát gyakran mi magunk okoztuk azzal, hogy nem éltük meg hitelesen a hitünket otthonainkban.