Elképzelt „beszélgetés” Jézussal

Jézus mondja: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága…" János 8, 12

Én vagyok a világ világossága. 
Találkoztunk már? Megismersz? Tudod, ki vagyok? Én tudom ki vagy. Ismersz engem?
Emlékszel rám? Tudod még a nevem? Rég beszéltünk. Rég beszéltünk?
 
Én itt vagyok. Jelen vagyok. Élek. 
Látsz engem?
Vagy valami közénk áll? Kitakar?
A problémák, a félelem, a csalódás, a csüggedés vagy a hétköznapok?
 
Miért ülsz a sötétben?
Ülsz és dideregsz. Egyedül.
 
Miért vagy egyedül?
Tudom, hogy félsz a sötétben. Kiskorodban is féltél… És „láttam, amikor könnyeztél”, pedig próbáltad eltakarni az arcod mások elől. Ültél és sírtál a párnádba. Titokban.
Mert te erősnek, viccesnek és sérthetetlennek kell, hogy tűnj mások előtt. Miért is?
Nem akarsz csalódást okozni… Tudom. Ismerlek.
 
Hallom, hogy fázol…  Vacog a fogad. Ülsz a sötétben, mert az eltakar, elrejt a kíváncsiskodó tekintetek elől. Pedig én itt vagyok. Ott voltam akkor is, és most is itt vagyok.
 

Világosságra teremtettelek, hogy láss.  Láss engem, hogy nem vagy egyedül… hogy a fényben élj és fejlődj… hogy megajándékozzalak lehetőségekkel, reménnyel, bölcsességgel és látással.
Tudom, hogy azt gondolod, hogy felvilágosult ember vagy. Tény, hogy sok mindent tudsz: tapasztaltál, éreztél, érintettél, hallottál, ízleltél, de miért nem akarsz látni?
 
Megszakad a szívem érted, de nem foglak kivonszolni a fényre.  Szabad vagy. 
Szabad vagy?
 
Majd ha már kifélted, kisajnáltad, kisírtad, kicsüggedted magad, szólj!
Addig itt ülök. Csendben.
Nem látsz, de itt vagyok.
 
Nagy terveim vannak veled: „világosságul rendeltelek…”
Nem, nem magadtól kell lángolnod, és nem kell lángra lobbantanod az embereket. Azt majd én intézem.
 
Én vagyok a világ világossága. 
Nem neked kell annak lenned.
Ha észreveszed, hogy itt vagyok, akkor majd látod a lényeget.
 
Szeretnéd látni a lényeget?
Magadat. Bennem.
Mert én látlak: csodálatosnak, egyedinek, egyszerinek és megismételhetetlennek…
Ilyennek teremtettelek.
 
Én vagyok a világ világossága…
Te hogy vagy?
Mit sugárzol magadból?
Pislákolsz? Ragyogsz?
„A pislogó gyertyabelet nem oltom ki…” Terveim vannak veled.
 
Találkoztunk már.
Én vagyok.
Itt vagyok. 
Nem vagy egyedül.
Ragyogj!
 
„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Imádság:

„Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni…

Sok ember él, ki érzéketlen,
mint én, kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.”

Ámen

(József Attila: Gyermekké tettél…)

 

Nagy Márta
Elhangzott 2018. július 26- án a Művészetek Völgye Református udvarának déli áhítatán.

Jézus "Én vagyok.." mondásait a legtöbben ismerjük. De mi történik akkor, ha ezek a pár szavas mondatok továbbfejlődnek egy monológgá? Mi történik akkor, ha továbbgondoljuk a saját élethelyzetünknek, megértésünknek megfelelően ezeket a mondatokat? Lehet, hogy saját magunkkal kapcsolatos kérdésekkel találkozunk. De az is lehet, hogy úgy tudunk gondolkodni róluk, mintha Jézus leülne velünk szemben, és beszélgetne velünk arról, hogy mi a többlettartalmuk.
Az "Én vagyok... üzenet 10 percben" napi áhítatok során arra tettünk kísérletet, hogy felfejtsük e mondatoknak azt a síkját, amelynek segítségével eljuthatunk az Alfától az Ómegáig, a Jézus-nélküliségtől az Jézussal való járásig.