Előzetes a Harangszó következő számából (2009/6.)

Nyolc évtized filmkockái elevenednek meg az Őrzők a strázsán című portrésorozat újabb írásában. Balázsné Kiss Csilla id. Kovács Béla érmihályfalvi tiszteletbeli presbiter életútját ismerteti.

"Szavak böjtje is van.- - szögezi le a lap vezércikkét jegyző Bereczki András. A szerző ennek kapcsán arra emlékeztet, hogy "a szavak inflációja ma ijesztőbb, mint a pénzünké. A zsoltár felhívása is az: Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól és ajkadat a csalárd beszédtől.- Szintén a böjt a témája a lap Idézőjel rovatának is.
Mára hagyománnyá lett, hogy egykori legátusokat hívnak Koltó-Katalinba, imaheti szolgálatokra. Varga Károly egy 1956-os és egy 1989-es legátus idei imaheti szolgálatáról számol be. Emellett tudósítás olvasható a Bocskai emlékezete című verses-zenés műsorsorozat váradi állomásáról, valamint a kommunizmus áldozatai emléknapjának nagyváradi rendezvényéről. Tóth Zsigmond a tamáshidai templomrom több évszázados kálváriáját ismerteti fényképekkel illusztrált riportjában.
A lap ifjúsági rovata az érszőlősi vallásórások Isten gondviseléséről írt bizonyságtételeit közli, valamint a batizi Szilágyi Domokos szavalóverseny és az élesdi Lugosi Mihály szépolvasó verseny felhívásait ismerteti.
A Mozaik-oldalon Muhari István és Bányai László jegyzete, illetve Csohány János recenziója olvasható.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban. A lap internetes kiadása a http://harangszo.blogspot.com címen olvasható.