Kötődés és teremtettség – e két fogalom a teológia és a lélektan kapcsolódását mutatja, mindkét tudományterület érvényes állításokat mond a belső békességet, boldogságot kereső emberre. Szőke Attila Szilárd és Szőke Etelka a Családtudományi Szövetség nemzetközi konferenciáján tartott előadásában arra kereste a választ, milyen következményei vannak a gyermekkorban kialakuló biztonságos vagy bizonytalan kötődésnek, hogyan gyógyíthat bennünket az a szeretet, amelyet tanulva a házastársak egymás terhét hordozhatják.

Az anya és gyermek kötődése a múlt század ’60-as éveiben került a tudományos figyelem központjába. A kutatások azt mutatják, a gyermek első egy éve alatt a kötődési minta bevésődik, másfél éves korban már mérhető, hogy milyen típusú kötődés alakult ki a gyermek lelkében, amely az egész életére hatással lehet. Megkülönböztetünk biztonságos és bizonytalan kötődést, ez utóbbi két típusra, a szorongó-elkerülő és a szorongó-ambivalens kötődésre bontható. Az alapvető kötődési minta később különféle stílusjegyeket ölt magára, az ambivalens gyermek szülője azzal teremt bizonytalanságot, hogy egyszer elérhető, szerethető, máskor elérhetetlen és ideges, feszült. Ennek következtében a gyermek nem a saját fejlődési útját járja be, hanem legbelül mindig a saját édesanyját szeretné megnyugtatni.

„Az elkerülő kötődésű gyermek felnőttként a feladataira és a teljesítményre koncentrál, hűvös és távolságtartó másokkal, célja, hogy minden külső körülmény rendezett legyen. Felnőttként nem hagyjuk el kötődési mintáinkat, amelyek az elköteleződött párkapcsolatokban újraélednek. Általában egy év elteltével a bevésődött mintáinkat bevisszük a kapcsolatba, sőt, legbelül ugyanúgy viszonyulunk önmagunkhoz, ahogy gyermekkorban a szüleink viszonyultak hozzánk. Ezzel az önbizalommal vagy annak hiányával leszünk jelen párkapcsolatunkban” – ismertette Szőke Etelka.

Milyen jövő rajzolódhat ki a bizonytalanul kötődő emberek párkapcsolatában? A szorongó-elkerülő kötődésűek rendszerint önbizalomhiányosak felnőttkorban, nem mernek érzelmi kockázatot vállalni, nem tudják megmutatni sebezhetőségüket, kompenzálással próbálják a belső lelki egyensúlyt fenntartani. Ha elköteleződnek a párkapcsolatban, akkor hajlamosak lesznek az apró konfliktusokat túlságosan felnagyítani, a krízisek nagyon nehéz érzelmi helyzetbe hozzák őket, mert mindig a saját töredezettségüket és bizonytalanságukat élik meg. Ezek az ismétlődő élmények nemcsak az egyén, hanem a párkapcsolatra nézve is megterhelőek, hiszen széthúzást és elidegenedést váltanak ki. A szexualitás a kötődés tükröződése lehet, ha a kötődés bizonytalan, akkor a testi együttlét személytelen, teljesítményközpontú, tárgyiasulttá válhat.

Mindezek következtében a párkapcsolatot boldogtalannak éljük meg, azt érezzük, nem tudunk kiteljesedni, a szexualitás nem ad felszabadító örömöt. Ilyenkor a társadalom részéről is megszólal a hang: házasságunk nem jó, új formákat kell keresnünk a boldogságra, csak addig szabad a házasságban maradni, amíg az jó, ha már elromlik, tovább kell lépnünk, nem érdemes mélyen elköteleződnünk.

„A kérdés, hova vezet ez a másfajta életforma, és vajon a kilépés-e a tényleges megoldás. Párterapeutaként látjuk, ha a krízishelyzetben a házaspár nyitott a közös megoldás megtalálására és szeretnék a családjukat megvédeni a széteséstől, akkor ez gyógyító lehetőség lehet  a szeretetben való fejlődésre. Ez Istentől rendelt idő is lehet azok életében, akik megragadják ezt a lehetőséget, amelyben a szeretet dinamikája kezd működni. Az énközpontú élet következménye tapasztalható lesz, mert ha a másik csak egy test, amely az én szükségeimet szolgálja, és én is csak felszínes kapcsolatot jelentek a másiknak, akkor visszatér az érzés, hogy nem vagyok szerethető igazán, nem hozok és nem várok el áldozatokat. A szeretetre teremtett lény odáig degradálja magát, hogy tárggyá lesz a másik számára, Isten azonban azt szeretné, hogy minél előbb lépjünk rá az általa kijelölt útra, amely egészen más irányba tart.”

A biztonságos kötődés teljesen másfajta párkapcsolatot hoz létre. A biztonságos térben mind a két fél megélheti azt az érzelmi alapállapotot, amely bátorságot ad a világ felfedezésére, szabadságot és örömöt az alkotásra, erőt a feladatok és kihívások vállalására. Amikor biztonságos kötődésről, mentális egészségről, szubjektív, belső lelki jólétről beszélünk, a teológia szavát is hallhatjuk, amely üzeneteiben az ember boldogságigényét emeli ki. Azt a kapcsolati hálót kell most látnunk, amely a teremtett emberért jött létre, és amelyet Isten ad nekünk, ez a felülről nézett kapcsolódás találkozhat a mérhető, realitást kereső szaktudománnyal. Előbbi a szeretetet, utóbbi a kötődést emeli ki és kutatja – erről már Szőke Attila Szilárd beszélt.

„Isten férfivá és nővé, a maga képmására teremtette az embert. A meghitt, elköteleződésben elmélyült kapcsolat az, amely felmutat Istenre, a világ alkotójára. Sajátos nyelvezetével a Biblia nyilván nem a kötődéselméletből hozza szókészletét, hanem fogalmai között elsődlegesen a szeretet kifejeződése található, továbbá azok az ösztönzések, amelyek mind azt mutatják, hogyan fejlődjünk a szeretetben. Az élethosszig tartó házastársi kapcsolatban, sok helyen a szenvedést vállalva, önfeláldozást és egyéb olyan képességeket kell kifejleszteni, ahol nem az egyén, hanem a közös kapcsolódás köré rendeződik minden. A Biblia alapüzenete, hogy Krisztus egészen azonosul a mi sorsunkkal, végső önfeláldozásával mélyen beleírja lelkünkbe, hogy a kötődés szenvedéssel, küzdelmekkel jár a növekedés érdekében. Isten szoros kötődésekre tervezte az embert, és ezt a férfi és nő élethosszig tartó kapcsolatában gondolta el.”

A kötődési sebekből tehát van gyógyulás. A minták, bevésődések nem tűnnek el nyomtalanul az életünkből, a változáshoz szabadon, kockázatot vállalva kell kapcsolódnunk Istenhez, egymáshoz és önmagunkhoz is. Hiszen mindannyian kötődésre teremtettünk.