Felszabadító igazság: a lelki úton nem vagyunk egyedül. Jézus az útitársunk, Ő a vezetőnk a hit útján. Akár mi magunk is Jézusokká válunk? Ezt nemcsak olvasni, de leírni is kényelmetlen. Mi, a bűnös és megváltásra szoruló lelkek, hogyan is hasonlíthatjuk magunkat az Úrhoz, vagy azonosíthatjuk magunkat vele? A Megváltóval, mi, akik teljesen megváltásra szorulók vagyunk… Nincsenek érdemeink, hogy nevezhetnénk magunkat Jézusnak, Jézusoknak?

A Biblia szavai nyomán: 

„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.” (János evangéliuma 6. rész 56. vers)

„általam valóban az a Krisztus szól, (...) él Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt Isten hatalmából közöttetek. (…) Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van?” (Korinthusiakhoz írt második levél 13. rész 3-5. vers)

Az imatapasztalataink (testimonium spiritus sancti internum) megerősítik az igéket: igen, Jézus nemcsak velünk van, hanem bennünk él. Fel is ismerjük őt pl. abban a vágyban és szeretetben, ami korábban ismeretlen volt számunkra. A hit előtt nem volt bennünk vágy az önmegtagadásra, a böjtre. Akiben van valami önfejlesztő igény, az önmaga építésén fáradozik. Ám a figyelme középpontjában az én van. Önfegyelem, önkorlátozás, pl. az alkoholfogyasztás mellőzése, a túlsúly lefaragása, a harag, a bosszúvágy elkerülése mind-mind az én körül forog, az énnel foglalkozik. Ez az én karbantartásának módszere. 

A böjtben, a húsvéti készülődésben a lelki út ennél mélyebbre és messzebbre vezet. Egyenesen oda, hogy Jézussal egyek legyünk. Nem, nem a vízen járásra gondolok, hanem a halálra és a születésre.

A halál mindannak befejezése, aminek a gyökere nem az élő víz forrásához nyúlik.

A születés az új ember születése. Nem témák ezek, hanem kapcsolati kérdések. Az hal meg, ami nincs kapcsolatban az élettel. Az egyik embert ugyanaz a tevékenység élteti, ami a másikat tönkreteszi. Akit prófétai elhívása tesz középponti személlyé, az él a ,,szereplésben”, aki viszont magát építi fel, az belül üres lesz, mint egy kiszáradt csigaház. Aki Istent szolgálva lesz tevékeny ember, az élni fog a fáradságok ellenére is, aki elismerést szeretne kiváltani tetteivel, lelkileg haldoklik. A belső folyamatokat kell figyelnünk, és azokat legjobban saját magunkban tudjuk nyomon követni. 

Ha szeretnénk, hogy Jézus éljen bennünk és mi Őbenne, akkor a felülről születettet, a felfelé irányulót kell keresnünk. A belső megújulás olyan nagy mértékű, hogy már nem írható le megjavulásként, hanem inkább valami új születéseként. Frank Herbert Dűne című könyvsorozatának egyik főszereplője, Duncan Idaho kérdése is ez: halála után ,,sejtjeit újraalkotva” visszahozzák az életbe, és onnantól kezdve senki nem tudja, még ő maga sem, hogy ő kicsoda? Meghalt a csatában, az ellenség feltámasztotta, és most tőlük jön vissza. De a régi vagy az új ember? Kinek köszönheti az életét, kit szolgál, mi a célja? Mi az azonos és mi az új? Az ő karaktere a könyvben eléggé rámutat a megújulás és/vagy újjászületés kérdéseire. Megújulás vagy meghalás és születés? 

A jézusi élet annyira más eredetű és természetű, mint a természetes emberi élet, hogy legjobban ezekkel a bibliai szavakkal írható le: meghalni a réginek, keresztre feszíteni, levetkőzni, eltemetni, kárnak és szemétnek ítélni mindazt, amim volt, ami voltam, hogy megszülethessen az új. Születés, feltámadás, felöltözés, ragyogás.

A böjt több, mint egy kis újrakezdés, mert van benne irányváltás, módszerváltás, és már nem úgy folytatódik az élet, ahogy eddig. Nemcsak újrakezdjük, hanem új kezdődik el. Nem ugyanaz és nem ugyanúgy folytatódik. Ahogy a születő gyermek fejlődését lehet figyelni, segíteni, úgy a lelki megújulásunkat is figyelhetjük és segíthetjük. Pár lelkigyakorlati elem, kérdés sokat segíthet ebben bennünket: 

I. Ritmikusima-gyakorlat

1. Egy magamnak előre meghatározott imaidőnek (kb. 15-30 perc) az első harmadában (5-10 perc) a választott bibliai igét ismételgetem magamban újra és újra. Pl. ezt az igét: ,,élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Hagyom, hogy az ige átjárjon teljesen anélkül, hogy elmélkednék róla. Hagyom, hogy az ige átjárjon. Mint ahogy a tábortűz füstje átjárja a ruhánkat…

2. Az imaidő második harmadában (5-10 perc) az ige ismétlésének hatásával foglalkozom: megfigyelem érzéseim, gondolataim, és elmélkedem az ige üzenetén. Megkeresem azt, ahol legjobban közel került az életemhez, és elmélkedem ennek céljáról, jelentőségéről. Hagyom, hogy Isten üzenete megszólítson, szembenézek azzal, hogy talán megérinti életem, utat mutat. 

3. Az imaidőm utolsó harmadában (5-10 perc) bizalmas baráti beszélgetésbe kezdek az Úrral mindarról, amit tapasztaltam az imaidő eddigi részében. Úgy beszélek vele, mint ahogy egy jó baráttal tenném. Ezt az imát ezért is nevezhetjük imabeszélgetésnek. 

II.  Esti önvizsgálat (,,examenima”)

A nap lelki lezárását egy visszatekintő imával is tehetem: 

• Mi az, aminek meg kell halnia bennem, hogy Krisztus élhessen bennem?
• Mikor haldokoltam, és mikor éltem a mai nap?
• Kiből, miből merítettem erőt, derűt, életkedvet a mai nap?
• Mi növekedett bennem ma: a hit, a remény és a szeretet, vagy a kétségbeesés, a reménytelenség és az önzés? 

Mindezeket a kérdéseket az imában áttekinthetem az Úrral együtt. Megkaphatom a választ a kérdésemre: minek kell bennem meghalni, és minek kell megszületnie?

Ne adjunk egyszerűsítő, moralizáló választ ahelyett, amit maga az ÚR jelenthet ki nekünk Lelke által!

Balogh Tamás
A szerző gödöllői református lelkipásztor

Kép:
Bruno Catalano, 'Benoit', Sculpture by the Sea, Cottesloe 2023.
Fotó Michael Goh