Mindent meg kell tennem a misszióért

Munkásságának köszönhetően indult el és teljesedett ki szervezeti formában a magyarországi református cigánymisszió. Kilenc évig tartó kárpátaljai szolgálata az ottani lelki ébredés egyik motorjává vált. Nem riadt vissza sem a nyomortelepektől, sem a nagyváros személytelenségétől.

Amikor a beszélgetés kereteit egyeztettük Dani Eszterrel, azt javasolta, sétáljunk, közben részletesen is elmeséli életútját. Végül a solymári gyülekezeti teremben ültünk le, de az út, amelyet közösen bejártunk, több ezer kilométer hosszú volt. Sok-sok állomással, váratlan fordulatokkal, nem ember által tett csodákkal teli út ez, amelyen járva végig megőrizte fiatalos lelkesedését, derűjét, hitét.

A hitben járó, elkötelezett lány
Mint mondta, nagyon hálás azért a családi örökségért, amelyet kapott. Édesapja, Dani László hűséggel és kitartással szolgált lelkészként Nádudvaron, a kommunizmus iránt elkötelezett településen, ahol nem nézték jó szemmel, ha a gyerekek a parókián a lelkészgyerekekkel játszottak. Dani Eszter ennek ellenére sikeres, boldog gyermekkort tudhat magáénak, versenyszerűen sakkozott, hangszereken játszott, táncolt. Azt azonban folyamatosan érezte, hitük alapjukban határozza meg őket, és ezáltal családja másmilyen, mint amit a rendszer hivatalosan elvárt volna.

Az elesettek, kirekesztettek, üldözöttek és fiatalok iránti szenvedélyes elkötelezettsége a debreceni gimnazista és teológus évei alatt formálódott ki benne. Az 1980-as években az ország egyetlen református gimnáziumába járni maga volt a lázadás, az iskolában olyan tabutémákról is lehetett beszélni, mint például a határon túli magyarság elnyomott helyzete. A Berkesi Sándor vezette Kollégiumi Kántus ekkor élte fénykorát, a kórus Dani Eszter második családjává vált.

„A Kántuson keresztül értettük és éltük meg a magyar egységet, a kiszállásokon átéltek felerősítették az összetartozás élményét, egyben felhívták a figyelmünket arra, hogy vannak, akiket a magyarságukért üldöznek. A ’80-as évekbeli Románia és Szovjet-Ukrajna jóval rosszabb gazdasági helyzetben volt, mint Magyarország, ha 1 kiló cukrot és 1 liter olajat vittünk nekik, ajándékként fogadták. Miközben szegényen, üldözöttként éltek, értékes embereknek ismerhettük meg őket. Különösen mély beszélgetéseink által komoly lelki kapcsolódás alakult ki köztünk, ez rendkívül szélesítette a látóteremet.”

Szemléletének máig ható formálója a magyar ifjúsági missziót szívügyének tartó Dietrich Reitzner, aki a Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) szolgálata által tért meg. Az osztrák misszionárius a második világháború alatt vesztette el édesapját, tudta, mit jelent háborús veszteségek között, apa nélkül felnőni, később a KIE egyik vezetőjeként a magyarországi ifjúsági misszió indítását segítette, támogatta.

Dani Eszter 1968-ban született Debrecenben, egy ötgyermekes lelkészcsalád második gyermekeként. A Debreceni Református Gimnáziumban érettségizett, 1988-ban kezdte meg teológiai tanulmányait. Társaival együtt 1989-ben indították el a Keresztény Ifjúsági Egylet Mécses nevű csoportját, amely a fiatalok közötti misszió egyik fontos eszköze lett. 1993-ban kezdte meg szolgálatát Kárpátalján, ahol a kibontakozó és folyamatosan növekvő cigánymissziót segítette. 2002-ben Budapest-Gazdagrétre került, ahol éveken keresztül szervezte a református gyülekezetet, ezt a szolgálatát később, Rákoskeresztúron is folytatta. 2012 óta a Református Zsinat Missziói Iroda vezetője, munkásságának köszönhetően indult el és teljesedett ki szervezeti formában a református cigánymisszió Magyarországon. 2015-2020 között a Budapest-Hold utcai református gyülekezetben szolgált, innen vezetett az útja Solymárra, ahol jelenleg gyülekezetvezető lelkész.

2021 márciusában a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át.


„Mivel jól beszéltem németül, Győri József tanár úr kiküldött az egyik nemzetközi KIE képzésre. Nagy volt bennem az ellenállás, de a képzés és Diterich Reitzner végül az egész gondolkodásomra lett hatással, ekkor nyílt fel a szemem a misszióra. Komoly, hitben járó fiatal voltam, de azt a látást, hogy a hit nemcsak rólam szól, hanem meg kell osztanunk azokkal a kortársainkkal, akik nem ismerik Krisztust, és ennek meg kell találnom a kreatív módjait, a KIE képzésen kaptam meg. A visszaúton, a vonatablakból kinézve azt mondtam Istennek, megértettem, Uram, mire hívsz, felajánlom magamat a misszióra, de vezess, mert fogalmam sincs, hogyan kezdjem.”

A missziói tűz a KIE debreceni csoportjában, a Mécsesben lobogott tovább, amely missziós imaközösségből nőtt ki, és amelynek később Dani Eszter lett az elnöke. Az esti iskolákba járó, szakmunkásképzős vagy az iskolarendszerből kihulló fiatalokat szólították meg, a nekik szervezett heti programokon 60-70 fiatal is részt vett. Rendszeresen szerveztek országos ifjúsági vezetőképzőket, amelyre erdélyi és kárpátaljai résztvevők is szép számmal érkeztek.

„Nagyon szorosan összetartó, egymást támogató, fiatal munkatársi csapattal dolgoztunk, óriási felelősséget hordozva. A KIE által értettük meg, hogy a misszió nem elsősorban a lelkész feladata, hanem a gyülekezeté. Teológusként fogalmaztam meg, hogy gyülekezetépítést szeretnék tanulni, és hogy a missziói megújulást a gyülekezetekben is munkálnunk kell. A lelkészeknek is szükségük van a missziói szemléletre, hogy a gyülekezetek egészükben újulhassanak meg, nem elég csak egy adott réteget megszólítani. Az egyetemes papság elve alapján hiszem és tudom, hogy mindannyian kapunk ajándékokat, és ha ezek alapján szolgálunk, akkor Isten missziója kibontakozhat közöttünk.”

A mélyszegénység és a csodák földjén
Sok-sok ajándékot fedezett fel a kárpátaljai magyarokban és cigányokban, akik a hihetetlen szegénységben óriási éhséget mutattak az evangéliumra. Dani Eszter a ’90-es évek elején Munkácsra került, a város nyugatiasnak számított az erősen keleties területen, de a nyomor és a szervezett bűnözés ott is jelen volt. Ahogy a Szentírás írja, ahol elhatalmasodik a sötétség, ott az isteni kegyelem sem marad tétlen.

„Abban a helyzetben kell hűségesnek lennünk, ahol éppen vagyunk, ha Isten ajtókat nyit, be kell mennünk. A cigányok közötti szolgálat is ajtó volt előttünk. Munkácson hatalmas cigánytábor élt a város közepén, ott találkoztam azzal a nyomorral, amit előtte csak dokumentumfilmekben láttam. A Szovjetunió szétesése óriási szegénységet eredményezett, sokszor nem volt kenyér vagy gyógyszer, benzin, alapvető szolgáltatások hiányoztak.”

„A maffiózók éjjelenként az ablakom alatt találkoztak, lövöldözésnek is voltam tanúja. Akkor kerültem oda, amikor a régebben betiltott tevékenységek szabaddá váltak, a templomajtók megnyíltak, ébredés indult Kárpátalján. Tömegek hallgatták az igét a templomokban, sokan megtértek közülük. Nem voltunk csodaprédikátorok, hanem Isten szeretetének az üzenetét hirdettük. Ragyogó tekintetek néztek vissza ránk a sivár, sötét környezetben, és ez a fény másokra is ráragyogott.”

A laikus cigány vezetőkkel, akik sokszor írni-olvasni sem tudtak, dolgozták ki Tomes Attila missziós munkatárssal együtt a cigány csendesnapok rendszerét, gyerektáborokat, munkatársképzést szerveztek. A cigánymissziós csendesnapokra buszokkal érkeztek a résztvevők, közben cigánytemplomok épültek, gyülekezetek jöttek létre. Az ideális mégis az lenne Dani Eszter szerint, ha a többségi társadalom befogadná a cigány közösségeket, és egy gyülekezetként tudnánk Istent dicsérni, hiszen az ő országában leomlanak a válaszfalak.

„Ha az Isten után vágyakozó cigány emberek elutasítást tapasztalnak, akkor a hit útján is megrekednek. Nagyon sok mély, testvéri találkozásom volt, közös szolgálatokkal, de a mai napig azt vallom, nem kifejezetten a cigánymisszióra kaptam elhívást. Ha az egyház nem végzi a peremen élőkért végzett szolgálatot, akkor nem hűséges a Krisztus követésében, ezért Isten misszióját komolyan véve igyekszem egyházunkat segíteni, hogy a cigánymisszió is része legyen szolgálatának. Az, hogy a cigánytelepen külön gyülekezetet és templomot kell létrehozni, mert nem fogadjuk szeretettel a cigány testvéreket, szükségállapot, és a mi emberi gyarlóságunkról árulkodik.”

Nehéz szívvel jött el Kárpátaljáról, ahol családi típusú, keresztyén gyermekotthont is létrehoztak bátyjával, Dani Péterrel és Teplicki Zsuzsa pedagógussal. A gyermekotthonban huszonhét gyermeket neveltek fel. A missziói talentumait elsősorban Kárpátalján szerette volna kamatoztatni, ahova családi szálak is fűzik, hiszen a gulágot megjárt Gulácsy Lajos püspök Eszter nagymamájának testvére volt. Nem saját döntéseként, de eljött az idő, amikor a kiküldetése véget ért, és így indult a távoli Budapestre, hogy az egyik új lakótelepi gyülekezet közösségének megszervezését segítse.

Másfajta peremen élők között
„A gazdagréti közösség egész Budapestről vonzotta és vonzza az embereket. Ha az evangélium valahol megjelenik, akkor életek formálódnak, emberek jutnak hitre, így indultak el sokan a hit útján, legyen szó a fodrászomról vagy a hittanos családokról, ahol a szülők a gyermekeken keresztül csatlakoztak a gyülekezethez, családi programokat, napközis táborokat szerveztünk. Akik keresztelőre vagy esküvőre jelentkeztek, azokat meghívtuk Alfa kurzusra, sokan hitre jutottak, ami után a gyülekezetbe is beépültek. Gazdagréten hatalmas szolgálói csapat jött létre, ez ma is fontos működési alapja a gyülekezetnek.”

A lakótelep minden felekezet számára komoly kihívás, általában különösen nehéz itt áttörni a közömbösség, elszigeteltség falait. A gyülekezetben házi csoportok jöttek létre, kezdetben három működött, amelyek idővel jól összeszokott közösséggé váltak.

„Nehéz volt meggyőzni a tagokat arról, hogy ha együtt maradnak, nem tudnak újakat befogadni.  A háromból végül néhány év alatt több mint tíz csoport jött létre. A hittől távol álló, de az igére nyitott emberek számára már nemcsak az istentisztelet jelentette a kapcsolódást, hanem olyan kisközösségek is, ahol egymásért imádkoztak és az élet kérdéseit közösen válaszolták meg a Biblia alapján. Nagyon fontos volt, hogy nem kánaáni nyelven mondtuk el Isten üzenetét, hanem egyszerűen, érthetőn, úgy, ahogy azt a kortársai Jézus korában is hallhatták.”

A feladat, amelyre mindig is készült
Amikor 2012-ben meghívást kapott a Református Zsinat Missziói Irodájának vezetői tisztségére, megijedt, mert óriási feladatnak látta a nem egyemberes munkát. Mégis, utólag azt érezi, mindig is erre a szolgálatra készült, minden előzetes tapasztalata, tudása és missziós tevékenysége ezt a szolgálatot készítette elő.

„Az első feladatom a cigánymissziós stratégia megalkotása volt. Most, közel kilenc év után ismét átnéztük a kezdeti elképzeléseket, és azt látom, a stratégia megteremtette azt a medret, amely azóta is kijelöli az irányt a nagyon sokirányú tevékenységre szétágazó missziónknak. Isten vezetett bennünket, hiszen ennyi idő elteltével is aktuális, jól felépített és hatékony stratégiánk van. A stratégia elfogadása óta megerősödött az országos cigánymisszió szolgálata, sok országos programot szervezünk, gyülekezeteket támogatunk a szolgálatban, pályázati lehetőségekhez segítjük őket.”

„A Károli Gáspár Református Egyetemen ma már romológusoktatók is kínálnak kurzusokat, a debreceni Wáli István Cigány Szakkollégium (WISZ) mellett elindult a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (RefoRom), amely most már önálló intézményként működik. Kegyelmi idő volt, hogy éppen akkor kerültem a missziói iroda élére és lett a felelősségterületem, amikor a Zsinat is döntést hozott a cigánymisszió megerősítéséről. Hálás vagyok, hogy országos szinten lehetünk hatással a gyülekezetek missziói gondolkodására.”

A misszió elképzelhetetlen a kényelmünkből való kilépés, a másik megértésének szándéka és a megbékélés hármassága nélkül. Dani Eszter sokat tanult a megbocsátásról, kiengesztelődésről, ebben a ruandai népirtás utáni kiengesztelődési szeminárium adott hiteles, krisztusi mintát számára.

„Svájcban, 2012-ben találkoztam a szemináriummal, ekkorra már évek óta kerestem a mély, hiteles kiengesztelődés munkálásának lehetőségeit. Ez fontos alapja a közös szolgálatnak, amiben akkor tudunk igazán fejlődni, ha egyenrangú partnerként vagyunk jelen, de a közös munkát meggátolhatják azok a feszültségek, fájdalmak, előítéletek, amelyek a múltból öröklődnek nemzedékről nemzedékre, valós vagy vélt sérelmekként. Interkulturális tréningeket, pszichológusok által kidolgozott anyagokat már korábban is találtam, amelyek a feszültségeket leépíthetik, de mi keresztyének vagyunk, ezért a hitünkből fakadóan Krisztus hívására és erejével sokkal nagyobb erőforrásokat tudunk mozgósítani a kiengesztelődésben.”

A cigánymissziós stratégia kidolgozásánál már figyelembe vették a ruandai mintákat és módszereket, amelyek jól használhatók a cigányok és nem cigányok közötti megbékélésben. Évekkel később, 2018-ban a cigánymisszió munkatársai kijutottak Ruandába, ahol együtt élték át, mit jelent a Szentlélek ereje által megbocsátani az emberileg megbocsáthatatlant, hogyan lehet gyógyulni a  tömegmészárlásoktól terhelt társadalomban.

„A misszió mindenekelőtt Isten missziója, amelybe az ember és az egyház bekapcsolódik. Ha valóban megértjük, hogy Isten az, aki szeretetéből fakadóan meg akarja békéltetni a világot, és az egész üdvtörténet az ő nagy missziójának munkája, akkor ez egyszerre vesz le terhet rólunk és ad súlyt a missziónak. Azzal, hogy belelépek Isten missziójának a sodrásába, kilépek az önközpontúságomból és Isten-központúvá válok, megértem, ha Isten szereti a másik embert, akkor ki vagyok én, hogy ne szeressem. A megbocsátás nem feladat, amit teljesítenem kell. A haragtartásból csak Krisztus szeretete vezet ki, hisszük, hogy a Megváltó még a gyilkos hutuknak is képes volt megbocsátani, értük is meghalt.  Mi erre a megbocsátásra és misszióra kaptunk elhívást.”

Terepen, „bábaként” a „szülésnél”
Miközben szívügyének érzi a lelkészek képzését, érzékenyítését és missziós szemléletük fejlesztését, nem mondott le a gyülekezetvezetői szolgálatról. Előbb a budapesti Hold utcában volt lelkész, ahova eredetileg csak fél évre rendelték ki, végül öt és fél éven keresztül szolgált, majd 2020 novemberében Solymárra került, ahol kicsiny gyülekezetet pásztorol.

„Nem beszélhetek a lelkészeknek a gyülekezeti misszióról, ha egyre távolabb kerülök tőle. A Hold utcai szolgálat nagy energiákat igényelt, a közösség élő, dinamikusan fejlődő gyülekezetté vált, ahova családok és fiatal felnőttek kapcsolódtak be. Most, budapesti agglomerációs gyülekezet lelkészeként egy vagyok a lelkészkollégák között, élem a lelkészlét mindennapos tapasztalatait. Így minden ötletet, amit kidolgozunk, a saját gyülekezetemben is kipróbálhatok. Szükségem van a terepre, arra, hogy átéljem, Isten országa itt van közöttünk, és hogy ezt ne csak tanítsam, hanem magam is abban a szolgálatban legyek, ahol az emberek megismerhetik Istent, és a gyülekezet az ő országának jelévé válhat.”

Beszélgetésünk végén arról kérdeztem, ha Isten végzi a missziót,  akkor valójában mi a mi feladatunk? Nagy erőket mozdított meg az evangéliumért, hihetetlenül sok energiát áldozott a misszióra, munkája elismeréseként nemrég magas állami kitüntetést is kapott. Isten mit vár el tőlünk, ha nem az emberi teljesítmény a hangsúlyos?

„Amikor sok-sok megtérést láttunk Kárpátalján, azt éltem meg, hogy valójában bábaként vagyok jelen a folyamatban. Ott vagyok a szülésnél, de nem én hozom létre az életet. Az ébredésben épp az a nehéz, hogy a sok újjászületett ember számára tudsz-e olyan feltételeket teremteni, hogy biztonságban növekedjenek. A gyülekezeti életünk kulcsa, akár Kárpátalján, akár nagyvárosi betondzsungelben vagy vidéki településeken, hogy tényleg elhisszük, Isten országa Jézus Krisztusban eljött közénk és Szentlelke által itt van közöttünk. Kiváltság, hogy ott lehetek az élet születésekor, és az is igaz, nagyon sok feladat van körülötte. Az újjászületett élet az ember és a Szentlélek találkozásából fakad. Ha elhiszem, hogy Isten építi az ő országát, akkor mindent meg kell tennem, hogy ezt minél többen megízleljük, ebbe minél többen bekapcsolódjunk.”

 

Képek: Somogyi Csaba, Füle Tamás, Dani Eszter