A Bibliában olvasható imádságok közül a nagyhéten elhangzottak különösen is hangsúlyosak. Jézus főpapi imádsága, a Gecsemáné-kertben elmondott könyörgése, a kereszten idézett 22. zsoltár közismert imádságok, amelyek mély istenkapcsolatról tanúskodnak.

Miközben a protestáns gondolkodás – akár az említett imádságok alapján is – a tartalomra helyezi a hangsúlyt, érdemes végiggondolnunk, milyen szerepe lehet a formának abban, hogy megtapasztaljuk az imádságban rejlő áldásokat. Ebben adhat segítséget Mucsi Zsófia lelkipásztor előadása, amely a Lelki éhség 4.0 online konferencián hangzott el.

A reformátorokat komolyan foglalkoztatta a helyes imádkozás kérdése, teológiai írásaikban bibliai, dogmatikai és tapasztalati szempontokat is figyelembe vettek. A Szentíráshoz ragaszkodva szakítottak azzal a hagyománnyal, amely előírja az imádkozás formai kritériumait, a formával kapcsolatban inkább csak ajánlásokat fogalmaztak meg. Korunk protestáns szerzői is inkább a tartalomra helyezik a hangsúlyt. Példaként említhetjük a vámszedő és a farizeus imádságát, azt olvassuk, előbbi megigazulva távozott, imádsága formájában és tartalmában is merőben különbözött a farizeusétól.

Dietrich Bonhoeffer szerint „nem a forma, nem a szavak száma, hanem a hit ragadja meg Isten atyai szívét, aki régóta ismer bennünket”.  A formának nincs szerepe abban, hogy Isten meghallgatja-e kérésünket, odafordul-e hozzánk, ezek az ő kegyelmétől függnek.

A Szentírásban több helyen is olvashatunk arról, hogy Isten ígéretet tesz az imádság meghallgatására, ha valaki bizalommal fordul hozzá. Barth Károly szerint az ima cselekedet, amelynek megértéséhez az imádságra adott választ kell megvizsgálnunk. A központi kérdés tehát nem az, mi az imádság, hanem hogy megbízom-e Istenben, aki felől bizonyosságom van, hogy meghallgat. Ez a bizalomból fakadó hitbizonyosság ismét az imádság tartalmára irányítja figyelmünket.

A protestáns dogmatika tartózkodik attól, hogy a formára mint kényszerítő eszközre tekintsen, amellyel az imádság meghallgatását akarjuk kieszközölni. Az imádság hasonlatos a vízen járáshoz: nem a közeg tart meg, hanem az, aki felé közelítek, a vele való kapcsolatom óv meg az „elsüllyedéstől”.  Nem én vagyok, aki cselekszik, de az imádságban tudatosan és akaratlagosan veszek részt.

Ha Isten feltétel nélkül, ajándékozó szeretetéből ad, akkor mit tehetünk, hogy a forma ne gátolja meg ennek a szeretetnek a megtapasztalását? Hatalmas vállalkozás lenne, ha minden imaformát összeírnánk, ráadásul nagyon dinamikusan változó fogalomról beszélünk. Kálvin szerint a forma segédeszköz, ezért nem szabad elhanyagolnunk, hiszen „a mi nagyon ingatag elménket még inkább felserkenti a komoly imádkozásra”.

A formával teret készíthetünk Istennek, ebben segíthet, ha reményteljes vágyakozással vagyunk jelen az imádságban. Rendkívül lényeges kérdés, miért imádkozunk. A forma megüresedik, ha nincs meg bennünk az Istennel való találkozás vágya, Dávid szomjúságról ír, amikor Isten után vágyakozik a 42. zsoltárban. A cselekvéssé alakított Isten utáni vágy mutathatja meg a helyes formát, amely elképzelhetetlen a bizalommal teli kapcsolat nélkül.

A zsoltárírók olykor „az egeket ostromolták”, kifakadtak, nagyon aktív, hiteles imádkozókként fordultak Istenhez. Lényeges kérdés, mennyire éljük meg párbeszédként az imádságot, és hogy dinamikus kapcsolatban vagyunk-e Istennel.

Mind a forma, mind a tartalom szempontjából lényeges az imádság lelkisége, és az, hogy spontán vagy előre megírt imádságot mondunk el. Ez utóbbi nem az Istennel való kapcsolatunk mélységét vagy felszínességét mutatja meg, egyik sem értékesebb vagy értéktelenebb a másiknál. A megtapasztalt jelenlét, odafordulásunk milyensége és az Istenbe vetett hitbizonyosságunk mutatja meg imádságaink mélységét.

Az imádkozást tanulnunk kell, ez nem életkor vagy felekezeti hovatartozás kérdése. Minden imádságnak megvan a maga formája és tartalma, azt kell szem előtt tartanunk, hogyan éljük meg ezeket. A húsvétra való felkészülésünkben segíthet, ha végiggondoljuk, mikor, miért és hogyan imádkozunk, milyen vággyal, reménnyel vagyunk jelen, keressük-e az Istennel való párbeszédet és áldásokat rejtő, Istentől kapott ajándékként tekintünk-e az imádkozásra.