Torz tükörből képmás

Nála senki sem ütheti meg a mércét. Ha egyáltalán létezik, dróton rángatja az embereket, vagy épp ellenkezőleg: szinte kötelessége teljesíteni kívánságainkat. Számos torzképet vetítünk Istenre, Ő azonban türelmesen kiigazítja róla alkotott hamis képeinket.

Isten ugyanis csakis szeretetén keresztül érvényesíti igazságát. Ennek érdekében nemcsak arra volt kész, hogy keretek közé szorítsa magát, de lényéből adódóan folyamatosan szét is feszíti emberi gondolkodásunk szűkös kereteit.

Igen, a miénket is. Korokon átívelően ugyanis folyamatosan közölte, ki Ő, és mennyire szereti teremtményeit. Mi, ma élők pedig még kezünkbe is vehetjük a teljes Írást, amely átfogó képet ad Isten valódi vonásairól.

A taliándörögdi Képtelen kert református udvarban is az Ige fonala vezet ki képtelen istenképeink labirintusából. Közel a bejárathoz, közvetlenül a templom mellől indul el az igeösvény, amelynek egy-egy állomása keret nélküli képekkel szembesít. Ha valamelyik installáció mégis markáns keretet kapott, alighanem valamelyik bennünk élő, hamis istenképpel van dolgunk.


Az Univerzum Teremtőjével, aki miután létrehívta a világot, magára is hagyta. Az ítélkező bíráéval, akinek jóváhagyását jó cselekedeteink pozitív mérlegével igyekszünk kiérdemelni. A minket marionettbábként dróton rángató zsarnok képével vagy az ajándékozást feltételekhez kötő Isten-gyermekével.

Igen, dolgunk van ezekkel. Nem véletlen, hogy a hamis képek ellenszereként szemmagasságban feszül az igefonal, rajta Isten önmagáról adott kijelentéseivel. Míg torz istenképeink a lenézés aktusához kapcsolódnak, addig Isten szava a lehető legkivehetőbben segít tisztázni a (látszólag) láthatatlanságából fakadó félreértéseket. De sokkal inkább: látásunkat.

A Teremtő, a Gondviselő, a Szabadító, a Megváltó Isten képe nem is maradhat állókép, hiszen kapcsolatról szól, és arra is hív. Egyúttal mozgósít: formázd meg az agyagot, tapints a szeretet gyengédségével, tedd le a terhed, fogalmazd meg, mitől szabadulnál. Láss és cselekedj!

Az út végén ott motoszkálhat bennünk a kérdés: nem adta-e elénk Isten világosan, milyennek képzeljük Őt? Nincs-e minden szükséges a kezünkben ahhoz, hogy leszámolhassunk képzelgéseinkkel? Végső soron nem mi magunk vagyunk-e homályos tükrei Isten arcának?

Biztató, hogy egyszer majd színről színre láthatjuk Őt. De reménységünk nem csak a távoli jövőre szól. Amint a hamis istenképeket igazakra cseréljük, felsejlenek előttünk Isten valódi vonásai. Azzal együtt pedig részesülünk kifogyhatatlan szeretetéből is. Hogy a vele való közösség a mi arcunkra fessen krisztusi ecsetvonásokat. Hogy mások számára is igaz tükrökké váljunk.

Nekünk képtelenség kiábrázolni Őt, Ő viszont erre is képes.

Csatolt galériánkat lentebb tekintheti meg.
Képek: Füle Tamás 

Igefonal