Egy sátorban aludni, közösen reggelit készíteni vagy éppen bajtársiasan osztozni a Bölcsföldi András-féle „három kilométeres” (a valóságban minimum ötös szorzóval leírható) gyalogtúrák fáradalmaiban – ezek a közös élmények tartják bennük a lelket a vizsgaidőszakban, és ezek kapcsolják majd össze őket később is, bárhová kerüljenek is lelkészként – állítja Szabó Levente, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának harmadéves teológus hallgatója. „A mi hivatásunkban nagyon fontos, hogy egymásra testvérként, szolgatársként tekintsünk. A közös élmények ezt az összetartozást mélyítik el” – fogalmazott, amikor arról kérdeztük, miért olyan szerves részei a teológiai éveknek a közösségformálás és a missziói utak. Augusztusi Balaton-kerülő bringatúra, művészeti fesztiválok, erdélyi gyermektábor, Csillagpont, Bárka táborok, Reformátusok Szárszói Találkozója – ez mind szerepel a teológusok idén nyári programjai között. Erre a hétre épp Levente szervezett gyalogtúrát teológustársainak a festői szépségű Káli-medencébe. Azért épp ide, mert ő is a környékről származik, nagyapja Köveskálon keresztelte meg – magyarázza. „Szeretném megismertetni a Dunántúl kevésbé ismert szépségeit a többiekkel, ez alkalommal napi húsz kilométer biztosan volt a lábakban.”

A teológián eltöltött évek során annyi mindent megtanulnak a bibliai nyelvektől a hitvédelemig, amiért hálásak is, de az Úrnak megvan a humora: egy-egy kimozduláskor, sokszor világi környezetben vár rájuk az igazi lecke és vizsga, amikor eldől, hogyan tudják kamatoztatni a tanultakat az emberek javára – jegyzi meg a teológus. „Elmenni egy fesztiválra, beszélgetni párválasztásról, zenéről, politikáról – ilyenkor kicsit kinyílik nekünk is a világ. Mások számára pedig kiderül, hogy mi, teológusok sem élünk elefántcsonttoronyban. Minket is érdekel a világi zene, mi is tudunk beszélgetni más témákról, tudunk másokkal együtt szurkolni a focimeccsek alatt. Közben pedig arra is rájövünk, hogy nem az a feladat, hogy az emberek feje fölött felolvassuk, mit mond a református teológia olyan kérdésekről, amelyek nem is érdeklik őket. Azt kell átadnunk, hogy ki nekünk Jézus, mi nekünk az örök élet, és mit jelent kereszténynek lenni a világban. Ezek a találkozások visszahoznak minket a normális világba, ahol ezekről kell őszintén és hitelesen beszélnünk!”

Az építész, aki hitre jutott
És van, hogy erre épp egy-egy jó ügy érdekében tett összefogás ad lehetőséget. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Ágoston Sándor Alapítvány erdélyi templomfelújító táborába idén is várják teológusok jelentkezését. Bayer-Füsi Zsófia építész, az idei építőtábor kapcsolattartója elmondta: idén egy előzetes felmérő út során tíz helyszín közül választják ki azt az egy-két partiumi református templomot, ahol sürgős lenne a beavatkozás. „Emődi Tamás műemléki referens ajánl nekünk helyszíneket, ahol hasznát tudnák venni a munkánknak. Ez alkalommal építészeti és állapotfelmérést végzünk, ami inkább műszaki feladat, ezért építészhallgatókat viszünk elsősorban magunkkal. Legutóbb voltak velünk teológusok is, és most is szeretettel várjuk őket, már csak azért is, mert a közös munka során azt tapasztaltuk, hogy nyitottak, segítőkészek, és figyelemre méltó a hivatástudatuk is. Máshogy tudnak kapcsolódni egy-egy helyi közösség lelkipásztorához, és egyébként is jó a személyükben olyan embereket megismerni, akik nem a mi szűkebb építészközegünkhöz tartoznak.” Bayer-Füsi Zsófia elárulta: a keresztyénség iránti érdeklődése épp egy templomfelújítás alkalmával kezdődött, hiszen az építőtáborban mindennap hangzott el áhítat. „Erdélyben egyébként is szabadabban, természetesebben beszélnek az emberek a hitükről. Kicsit az is tart az alapítványnál, hogy ilyen emberekkel lehetünk kapcsolatban.”

„Egy célért az Isten országában”
„Amikor kimozdulunk a megszokott környezetünkből, felfedezhetjük, milyen élethelyzetek lehetségesek azokon kívül is, amelyeket már ismerünk” – ezt már Bölcsföldi András református lelkész, a budapesti református teológia spirituálisa mondja. Munkájának évek óta meghatározó célja, hogy a lelkészhallgatók világot lássanak, bár ehhez gyakran az országhatárt sem kell átlépniük. Olykor félnomád körülmények közötti, kis pénzből kihozott utazások ezek, amelyek rugalmasságra tanítanak, hiszen a cél nem a kényelem, hanem a közösség, a találkozás, a formálódás – valahogy úgy, ahogy a szolgálatban is – magyarázza. „Azt szeretném átadni, ami minden keresztény közösségben fontos: lelkesültséget, nyitottságot, azt, hogyan tudok másokkal együtt dolgozni, egy célért az Isten országában – még olyan emberekkel is, akiket amúgy nem biztos, hogy magam mellé választanék. A kirándulásaink összezártsága is ezt a célt szolgálja, hiszen a teológusok a leendő szolgálati helyükön sem választhatják majd meg a híveket, és nem szabhatják meg azt sem, ki lesz a szomszéd lelkész vagy az esperes. Fontos, hogy nyitottá váljanak arra, hogy akkor is működhet valami, ha egyébként az nem minden ízében az ő szájízük szerint való.”

Emellett megtanulhatnak felelősséget vállalni, és azt, hogy mit jelent áldozatok árán is végigcsinálni egy feladatot, amit elvállaltak – tette hozzá a lelkész. „A határon túli kapcsolatok ápolásával átélhetik, hogy tesznek valamit a magyarságért, és vannak, akik ezeket a kapcsolatokat később is megtartják. Egész komoly dolgok is születhetnek ebből. Az egyik építőtábor alkalmával az alvinci templomot úgy kezdtük javítani, hogy nem látszott esély a gyülekezet újjáéledésére, most pedig már istentiszteletet is tartanak ott. Beért a gyümölcse egy tizenöt évvel ezelőtti erőfeszítésünknek.”

Egy-egy „Isten háta mögötti faluba” vezető út során a fiatalok megtapasztalhatják, hogy nemcsak a körúton lehet értékes emberekkel találkozni – összegezte Bölcsföldi András. „Beszélgethetnek például egy gondnokasszonnyal, aki évtizedek óta gondját viseli az ottani kis református közösségnek, a hűség és a felelősségvállalás megkérdőjelezhetetlen példáját állítva elénk ezzel.”

A teológusok idén Van itt hely nálam címmel állítottak össze nyári missziós programot, amelyet a Művészetek Völgyébe és a baranyai Bőköz Fesztiválra is elvisznek. „Négy ormánsági kistelepülés, Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi összművészeti fesztiválja ez utóbbi, amely a falvak hagyományaira, értékeire, a helyi aktivitásokra és a meghívott művészek kreativitására épül. Kávéházat is fogunk tartani az egyik, évek óta lakatlan parókia udvarán, ahol a szállásunk is lesz. Egy ilyen kimozdulás nemcsak azért érdekes, mert világi emberekkel találkozhatunk, hanem azért is, mert az elnéptelendő baranyai falvakról más oldalról is benyomást szerezhetnek a teológusok. Nemcsak arról hallanak, hogy miért nehéz a szolgálat ezen a területen, hanem ezúttal az ott élő közösségek értékeivel találkozhatnak. Ki tudja, lehet, hogy később valaki itt kezdi meg a lelkészi szolgálatát – talán épp azért, mert már más szemmel fogja látni ezt a vidéket.”