Június 5-én vasárnap a budai gyülekezet diakóniai csoportja Vereb községbe látogatott el, ahol özv. Nt. Szénási Sándorné Jutka néni a helyi református lelkipásztor. Nem régiben találtunk egymásra, sok-sok évtized múltával, hiszen Jutka néni 1954-ig a budai gyülekezet hitoktatója volt. A Szilágyi Dezső téri templomunkban kötöttek házasságot, a házassági anyakönyvünk tanúsága szerint házassági tanúik Ravasz László és Haypál Béla voltak. Előbb a verebi gyülekezetben szolgáltak 18 éven át, majd tíz évi velencei-kápolnásnyéki szolgálat után 1981-től húsz éven át a bicskei gyülekezetben volt szolgálati helyük, egészen Sándor bácsi 2001-ben bekövetkezett haláláig. Jutka néni ezt követően került a verebi gyülekezetbe, és azóta ő újra itt szolgál. Az istentiszteleten nem csak a budai gyülekezet önkéntes diakónusi látogató csoportja volt vendégségben a verebi gyülekezetben, hanem a budai „örök-ifi” csoportja is lelkesen csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy menjünk el közösen látogatóba Jutka nénihez és gyülekezetéhez. A csoport tagjai az ötvenes-hatvanas években konfirmáltak a Szilágyi Dezső téri gyülekezetben, azóta is rendszeresen összejárnak, házi bibliaórákat tartanak, alkalmaikról naplót vezetnek, feljegyezve, hogy ki, melyik ige alapján szolgált közöttük. Sokan hűséges szolgálók ma is, család-és házassággondozásban, hajléktalanok és betegek között végzett szolgálatokban a budai gyülekezetben és azon kívül is. Többen emlékeznek a korábbi hitoktatójukra így igazán kedves és szívet melengető volt a találkozás. Az istentisztelet előtt az Úr asztalán a váradi biblia egy eredeti, restaurált példányát csodálhattuk meg, ami nagy becsben van a községben, hiszen az egyik verebi öreg ház padlásáról került elő, és összefogással, pályázati segítséggel sikerült rendbe hozatni. Az istentiszteleten a verebi öt konfirmandusból négyen részt vettek, és az ige felolvasásában is szolgáltak köztünk. A fiatalok a 119. zsoltár verseit olvasták fel, melyet a helyi lelkipásztor a 62. zsoltár felolvasásával tett kerek egésszé. Az igehirdetés alapigéje a Mk 10, 46-52. igeszakasz volt, a vak Bartimeus története. A testi vakság mellett szó volt az igazi nyomorúságunkról, a lelki vakságról is. A lelki vakság egyik jele, ha a bűnről szinte nem is beszélünk, gyakran nem látjuk meg saját bűneinket sem. Másodszor a kereszt titkáról szólt az igehirdető: A lelki látáshoz, a tisztánlátáshoz elengedhetetlen a kereszt titkának felismerése: érettem, miattam, helyettem halt meg Ő a kereszten, önként vállalva a kínokat és szenvedést. Amíg ez a látásunk nincs meg, addig bármennyire is látunk a testi szemeinkkel, lelki értelemben vett vakságban élünk. Harmadsorban a mellettünk lévő, mellettünk élő embertársunk, felebarátunk nyomorúságának meglátása, felismerése az, ami a lelki látásunk vagy vakságunk mércéje lehet. Kedves színfoltja volt az istentiszteletnek, amikor Jutka néni egy szál virággal és az esketési igéjükkel köszöntötte a köztünk lévő 25. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárt: lányát Noémit és annak férjét. Ezt követően a helyi polgármester asszony köszöntötte a népes vendégsereget, majd az istentisztelet végén, a nemzeti összetartozás jegyében elénekeltük nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. A templomból kijőve közös csoportkép készült, majd közösen megtekintettük a falu kis helytörténeti kiállítását, ahol külön tározó foglalkozik a verebi születésű néhai Nt. Szénási Sándor költő, műfordító, református lelkész életével, munkásságával. Versei és műfordításai gyakran jelentek meg Reformátusok Lapjában, az Új Emberben, a Vigíliában, más lapokban. Munkásságáért 1993-ban Vörösmarty Mihály díjban részesült. Mandulavirág című verseskötete és a „Megtaláltuk a Messiást!” című konformációi olvasókönyve több kiadásban is megjelent, és ma is sokak által használt és szeretett segédanyag a konfirmációi előkészületekben: Az „Ünnepeink” című könyve a Kálvin Kiadó gondozásában hamarosan újra megjelenik. A kiállítás megtekintése után a parókia udvaron vártak bennünket Szénási Noémi és családja és a helyi gyülekezetből Klárika vártak bennünket. A terebélyes diófa tövében asztalok, székek, a bográcsban már készült a finom pörkölt, Gyenes Károly testvérünk pedig a grillsütő körül tüsténkedett. A hűtőtáskákból, kosarakból előkerültem a finomabbnál finomabb, otthonról hozott ételek, hiszen előre megbeszéltük, hogy mindenki hozni fog valami finomságot a közös asztalra. Így aztán volt választék bővel, mert a helyben, szabad tűzön készülő ételek mellett került az asztalra fasírt, egybesült hús, saláta, gyümölcs, sütemény és más finomságok is. Jó volt szeretet-és asztalközösségben lenni egymással. Mivel a márciusi budai szeretetvendégségre Jutka néni és páran a csoportból nem tudtak eljönni, ezért az akkori gyülekezet-történeti kiállítás anyagából hat tablót elhoztunk magunkkal, hogy ők is megtekinthessék a régi fotókból, dokumentumokból az „örök-ifi” tagjai segítségével összeállított anyagot. Szokásos módon ebbe a gyülekezetbe is elvittük a budaiak szerény adományát, melyet az éves költségvetésünkben a kis gyülekezetek, diakóniai intézmények támogatására a budai diakóniai szolgálat rendelkezésére áll. Istené legyen ezért is a dicsőség, hogy ilyen módon is támogathatjuk a nálunk jóval szerényebb helyzetben lévő testvéreinket. Ahogy a verebi igehirdetésben is elhangzott: hitéletünknek nagyon fontos része, hogy legyen a Lélek által vezérelt látásunk észrevenni a mellénk rendelt felebarátunk nyomorúságát, és engedelmes szívvel ezt a látást elfogadni, erőnk szerint támogatni, erősíteni, felsegíteni az elesetteket. Kérjük ezt az Úrtól naponta el imádságban, és ha hittel kérjük: Ő megadja. Kiáltsuk mi is Bartimeussal együtt Jézus kérdésére – "Mit kívánsz, mit tegyek veled?" – HOGY LÁSSAK URAM! Hogy lássam meg bűneimet, lássam meg a te kereszted titkát, lássam meg a mellettem álló ember nyomorúságát! Így akarok látni Uram, taníts, segíts, vezess ebben engem! Hisszük és tudjuk: Ebben a szolgálatban mi magunk is erősödünk, szilárdulunk, bátorodunk egymás hite által. Hálásak vagyunk Istennek a szép és tartalmas vasárnapért, amit együtt tölthettünk, a Tőle kapott, és általa meglátott lehetőségekért. Igazán örvendezhetünk az együttlétnek, a kölcsönös megerősítésnek, amiben a testvéri együttlétek alkalmával részünk lehet. Sokat jelentenek a számunkra is ezek a gyülekezetlátogatások, itt és most együtt a „budai örök ifi” tagjaival még inkább! Isten áldja meg további szolgálatokat Vereben és máshol! A budai diakóniai látogatócsoport Papp Otti, Bán Joli, Fridrikné Sárika, Braczkó Zsuzsanna, Csenki Zsuzsanna

Fotók ITT