Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. 

Szeptember 6-án a KRE HTK Gyakorlati Teológiai Intézete szervezte meg a PÜSP-okok beszélgetést a Ráday Ház dísztermében, mintegy 230 érdeklődő egyháztag jelenlétében. A püspöki tisztségről szóló beszélgetésen négy lelkipásztor – dr. Balla Péter, Lovas András, Nyilas Zoltán és Somogyi Péter – válaszolt a református egyháztagok által előzetesen beküldött, valamint a jelenlévők kérdéseire. A cél világos volt: egy nyílt beszélgetés, ahol valós kérdésekre valós válaszok születnek. Végeredményben az esemény betöltötte célját, igaz, rengeteg kérdésre nem maradt sajnos idő.

A program végén mégis történt valami olyan, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Átléptük a vörös vonalat. Nevezhetném karakterrombolásnak vagy érthetőbben rágalomnak. Súlyos szavak ezek. De azért írom mégis le, mert meg kell húznunk egy határt. Olyat, amit konszenzusosan senki nem lép át, kívánjon bárki bárkit is a püspöki székbe. 

A program végén olyan kérdés hangzott el, amelyben – közvetlenül Nyilas Zoltánhoz fordulva – személyét és esperesi szolgálatát érintő vád fogalmazódott meg. A kérdés felvezetéséből az a kép rajzolódott ki, mintha – esperestársaival együtt – saját magára való szavazásra szólította volna fel a lelkipásztorokat.

Nyilas Zoltánnak hosszabban kellett reagálnia a drámai felvetésre, amelyről kiderült, hogy teljesen alaptalan.

Másnap néhány telefonhívás után tisztázódott: az esperesek egy, a Beszélgető Egyház konferenciára szóló meghívót továbbítottak a lelkipásztoroknak, amelyet néhány saját mondattal vezettek fel. Ezek között az egyikben szerepelt az a kifejezés, hogy Nyilas Zoltánt „alkalmasnak tartja következő püspöknek”, míg egy másik azt írta, hogy „támogatom Nyilas Zoltán esperes úr püspöki jelölését”.

A kettő között azonban lényegi különbség van: ajánlást tenni és szavazásra felszólítani nem ugyanaz.

És talán éppen ez az, amiről érdemes beszélnünk. Mert egy püspökválasztás természetes része, hogy vannak jelöltek, vannak mellettük szóló érvek, és vannak, akik valamelyikük szolgálatát látnák alkalmasabbnak. Lehet erről másképp gondolkodni, lehet erről még vitatkozni is.

De közben mindannyiunk közös felelőssége, hogy ne tulajdonítsunk egymásnak olyasmit, amit nem tettünk vagy nem mondtunk. Közönségesebben: ne vádaskodjunk, ad absurdum ne rágalmazzunk!

Különösen egy olyan közösségben, amelyben sokszor éppen a testvéri kapcsolat, a meghallgatás és az egymás iránti bizalom fontosságáról beszélünk.

A választásnak lesz eredménye. Valaki megkapja majd a bizalmat, mások pedig nem. A választás után azonban továbbra is ugyanannak az Úrnak fogunk szolgálni. De hogyan?

Ezért fontos, hogy a mostani vitákban is megőrizzük egymás iránt a tiszteletet (Rm 12,10), és legyenek olyan vörös vonalak, amelyeket egyikünk sem lép át.

Miért kell erről beszélni és miben kellene közös megállapodásra jutni? Mert most még megtehetjük és léphetünk előre.

Javaslom, állapodjunk meg a következőkben: érveljünk a jelöltünk mellett, mondjuk el, mit gondolunk az egyház jövőjéről, vitassuk meg a valódi kérdéseket – de egymásról csak azt állítsuk, amit biztosan tudunk, és azok közül is inkább a jót! (Mt 5,44)

Mert nemcsak az számít, hogy kit választunk, hanem az is, hogyan jutunk el odáig EGYÜTT.

Szerkesztőségi megjegyzés: a Literáty Zoltán véleménycikkében említett felszólalás és a rá adott válasz hanganyagát csatoljuk, ez lejjebb görgetve található.