„Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem találkozunk! Hisz akkor nincs szükségünk áldozathozatalra, s emellett oly elégedettek vagyunk önmagunkkal! Így csaljuk meg lelkiismeretünket. Nem, azt a felebarátodat szeresd, akivel együtt élsz, s aki terhedre van." Tolsztoj
Dicsérni és dicsőíteni
„Egy keresztyén legyen tetőtől talpig hallelluja” – vallja Augustinus. Évszázadokkal előtte ezt írta le Dávid király is zsoltáraiban, amikor felszólított mindenkit, hogy dicsérjék az Urat.
Dicsérjétek az Urat! – a 150. zsoltár első verse volt a novemberi Anna-kör témája a Soroksári Református Gyülekezetben.

Dicsérjétek az Urat!
Mit jelent dicsérni? Kit dicsérünk? – ezekkel a kérdésekkel indítottuk a kedd esti beszélgetést. Szülőként bizony sokszor megfeledkezünk a dicséret fontosságáról. A kelleténél ritkábban hangzik el gyermekeinknek címezve: ügyes vagy, jól csináltad. Hétköznapi dicséretek, amik szebbé teszik gyermekink, munkatársaink, a másik ember életét, napját.
Dicsérjétek az Urat!
Dicsérni, áldani, magasztalni – mindenért, vagyis néha a semmiért. Amikor semmi különös nem történik az életünkben, amikor úgy gondoljuk, az Isten hallgat – pedig éppen meghallgat.
Dicsérni az Urat – hálát adni, megköszönni.
Ezeket a gondolatokat jártuk körbe néhány napja, s közben dicsértük az Urat. Hálát adtunk, mert megőrzött betegágyon, kórházban, munkahelyen.
Imádkoztunk egymásért, magunkért, hiszen ismerjük Jézus Krisztus ígéretét: „mert aki kér, mind kap” . (Máté evangéliuma 7. rész 8. vers)
kj