Lélekkel és értelemmel – Megjelent

Kiküldték a gyülekezetekbe a fekete énekeskönyv megújítását célzó Lélekkel és értelemmel című kiadványt. Az online is elérhető füzet egy példatárral együtt a megújulás szempontjait is tartalmazza. A munkálatokért felelős bizottság a gyülekezetek véleményére is kíváncsi.

Hetven évvel ezelőtt született utoljára Magyarországon egységes református énekeskönyv istentiszteleti használatra.
A fekete énekeskönyv átdolgozását hét éve határozta el a zsinat. Azóta van napirenden az énekszövegek és a dallamok megújítása, valamint az énekeskönyv beosztásának kérdése is. Az előkészületekbe most a gyülekezeteket is bevonnák. A leginkább a dalszövegek és a dallamok korszerűsítése lenne esedékes. Ezek még sok vitát váltanak ki, ezért is fontosak a külső visszajelzések – nyilatkozta korábban portálunknak Bódiss Tamás karnagy-zenepedagógus, az új énekeskönyvet előkészítő Liturgiai és Himnológiai Bizottság titkára.

Néhány héttel ezelőtt hagyta el a nyomdát az új református énekeskönyv Lélekkel és értelemmel címet viselő előkészítő füzete, amelynek célja a megismerés, a megvitatás és a kipróbálás – írta Bódiss Tamás a reformatus.hu-n megjelent beszámolójában. A füzetet hamarosan a gyülekezetek is megkapják, és online is elérhető az egyhazzene.reformatus.hu oldalon. „Első része átfogó gondolatokban vázolja fel az előkészítés során megfogalmazódott fő irányelveket, majd énekpéldákkal és mintegy 30 éneket tartalmazó példatárral szemlélteti azt. Ezek segítségével közös gondolkodásra hívunk minden gyülekezeti tagot, presbitert, kántort, lelkipásztort, valamint az egyház különféle testületeit. Szeretnénk az énekeskönyvről és az éneklésről – mint istentiszteleteink, lelki életünk egyik alapvető alkotóeleméről – minél szélesebb körben beszélni” – írja Bódiss Tamás.
Erről a reformatus.hu Egyházzene aloldalán ez olvasható: „A bizottság örömmel fogadja az e témában szervezendő fórumokra szóló felkérést, meghívást. Várja a néhány mondatos vagy annál bővebb írásos visszajelzéseket is, amelyeket a fent említett honlapon olvasható kérdéssorral kíván segíteni. Ugyanitt megtalálhatók lesznek olyan adventi-karácsonyi énekek, amelyek majd az új énekeskönyvbe is be fognak kerülni.”

Lélekkel és értelemmel című füzet feldolgozásában az alábbi kérdések segítik a gyülekezeteket:

  • Mi az éneklés helye, szerepe a gyülekezetben és a templomban?
     
  • Szükséges-e, és ha igen, miért fontos az új énekeskönyv? 
     
  • Milyen értelemben kellene megújulnia az éneklésnek – elsősorban gyülekezeti vonatkozásban? 
     
  • Hogyan választanak éneket istentiszteleten, bibliaórán, egyéb gyülekezeti alkalmakon?
     
  • Szívesen hallanánk az énekléssel kapcsolatos helyi szokásokról, szélesebb kör számára is ajánlható jó tapasztalatokról.
     
  • Miben látja a továbblépés legnagyobb akadályát? 
     
  • Hogyan lehetne, hogyan kellene megújítani gyülekezeti éneklésünket, egyházi zenekultúránkat? 

A bizottság minden írásos, akár csak néhány mondatos visszajelzést (beszámoló, észrevétel, javaslat) örömmel fogad az enekeskonyv@reformatus.hu címen.