Nagykőrös a szélvihar után

A vasárnapi szél megrongálta a ravatalozót, a templomot és az iskolát, de senki sem sérült meg. A nagykőrösiek Istenben reménykedve már hozzá is láttak a kárelhárításhoz – tudtuk meg Szabó Gábor lelkipásztortól.

Január utolsó vasárnapján erősen viharos szél tombolt Magyarországon, amely csak a késő esti órákban kezdett el gyengülni. A helyenként a 100 km/h sebességet is meghaladó széllökések országszerte okoztak kisebb-nagyobb károkat, a katasztrófavédelem azóta is dolgozik a még fennálló veszélyek elhárításán.

A Magyarországi Református Egyház berkein belül is zajlik a kárfelmérés, hiszen több település is érintett volt a viharkárokban.

Nagykőrösön a vihar nemcsak fákat rongált meg: letépte a ravatalozó tetejéről a kátránypalát, és megrongálta a református templomot, valamint az Arany János Általános Iskola és Óvoda épületét.

A templom cserepezését mintegy 20 négyzetméteren leszedte és több helyen is összetörte kisebb területre kiterjedően. A lezúdult cserép teljesen eltömítette az ereszcsatornát, a szél ezen felül egy ablakot is letépett.

A legnagyobb kár azonban az iskolán keletkezett: a szél teljesen letépte nagyjából 60 négyzetméteren a főépület lemezborítású tetőrészét, és szerencsétlen módon az nem esett le, hanem az épület oldalára került.

A villámhárító tönkrement, az üvegszálas optikai kábel elszakadt, így az iskolában nincs internet, és addig nem is lesz, amíg a lelógó lemezt el nem távolítják. Egy tantermet le kellett zárni.

„Vasárnap reggel az aznapi ige a Kalauz szerint így bátorított: »Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek. Nem szít viszályt, és nem lármáz, senki sem hallja hangját az utcákon. Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a népek.« (Máté evangéliuma 12. fejezet,18-21 vers). Akkor még semmi jele nem volt a viharnak. 11 óra után támadt fel az orkán erejű szél és végezte el a pusztítást, akkor már vége volt az istentiszteletnek. Már senki sem volt a templomkertben, a lehulló cserepek nem sebeztek meg senkit. Az iskolában pedig, vasárnap lévén, nem volt tanítás. Nagyon hálás voltam, hogy nem sérült meg senki” – idézte fel a történteket Szabó Gábor nagykőrösi lelkipásztor.

„Éjfélig még sokat imádkoztunk, mert a vihar nem akart csitulni, és nem tudhattuk, hogy lesz-e még nagyobb kár. Közben a városban megszűnt a vízszolgáltatás, sok helyütt áram sem volt. A Facebookon megosztottam képeket, sokan kifejezték együttérzésüket, segítőkészségüket. Még vasárnap este jelentkezett egy református vállalkozó – említsük meg a nevét: Zsigó Ferenc Kecskemét-Katonatelepről –, aki hétfő reggelre itt volt az embereivel, és aznap estére már ideiglenes megoldással ki is javította a templomtetőt. Hozott megfelelő cserepet is, mert éppenséggel volt nála raktáron. Én meg mosolyogtam magamban azon, hogy Isten miképp gondoskodik mindig mindenről, hiszen a templomtetőhöz való tartalékcserepeinket tavaly mind odaadtuk a sellyei gyülekezetnek, amikor elverte őket a jég. Hát így. Az Ő nevében reménykedünk.”

Az iskolában zavartalanul folytatódik a tanítás, bár internet továbbra sincs. Biztosításuk van, a tartalékokból ki tudják fizetni a közvetlen kárenyhítést. „Köszönjük mindenkinek az imádságos ránkgondolást! Aki anyagilag is támogatni szeretne, azt kérjük, hogy inkább a Kárpátaljai nyugdíjas (pontosabban nyugdíj nélküli) lelkészek alapját támogassa” – kérte Szabó Gábor.



Barna Bálint
Képek: Szabó Gábor

 

Nagykőrösi viharkár 2022. január