Krisztus szemével nézni másokra

Azok is Isten népéhez tartoznak, akikért még imádkozni, munkálkodni kell – hangzott el a Megbékélés Templomában Bartha Attila lelkészi beiktatásán.



A Megbékélés Templomában 2021. október 17-én, vasárnap került sor a Budapest Pestszentlőrinc-Erzsébet-Bélatelep Református Egyházközség új lelkészének, Bartha Attilának a beiktatására. Az ünnepi alkalmon Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese hirdette az Igét, majd iktatta be új szolgálati helyére a Darányi Református Egyházközségből érkezett, kárpátaljai születésű lelkipásztort, akit Somogyból és Kárpátaljáról is köszöntöttek. Az ünnepség közös szeretetvendégséggel zárult.

Testvéri szeretet
„A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre” – olvasta fel az igehirdetés elején Pál apostol első thesszalonikaiakhoz írt levele 4. fejezetének 9. versét Illés Dávid. „Olyan Ige van előttünk, amely az egyik legkorábbi keletkezésű irat az Újszövetségből. Pál apostol az elsők között szólította meg ezt a gyülekezetet. A felolvasott igeszakaszból a testvéri szeretet fogalmát emelném ki, amely a szeretetnek egy különleges formája” – mondta az esperes.

Hozzátette: az Újszövetségben a szeretetnek többféle megnyilvánulásával találkozhatunk.
Egyrészt ott van az ellenségünk szeretetének parancsolata, amelyre egyik másik világvallásban sincsen példa. Azután ott van a felebarát szeretetének parancsa, Jézus ezt az irgalmas samaritánus példázatán keresztül mutatja be. Felebarátom az, akit mellém rendel a sors, mert éppen szüksége van rám. És ott van a testvéri szeretet, amely sajátos többletet jelent. „A keresztyén gyülekezetek nagy ajándéka ez, az Úr adta ezt nekünk. Úgy lehetünk egy családdá, hogy van egy bátyánk, aki bármire képes értünk: Jézus Krisztus.”



A legnagyobb rokonság Isten családjához tartozni. „Itt, a Budapest Pestszentlőrinc-Erzsébet-Bélatelepi Református Egyházközségben is olyan testvéri szeretetközösséget szeretnénk látni, amely Jézus Krisztus által a mi Mennyei Atyánkhoz tartozik.” Illés Dávid elmesélte, hogy Bartha Attila még 2020. márciusában érkezett ide, de csak egy istentiszteletet tudott tartani a koronavírus-járvány miatti lezárások előtt. Nagy nehézséget jelentett neki, hogy nem volt lehetősége személyes ismeretségeket kötni, hanem szinte rögtön az online kapcsolattartásra kellett átállniuk. „Fontos, hogy ilyen nehézségek közepette se veszítsük el a testvéri szeretetet, Istennek ezt a különleges ajándékát!”



Hogyan lehetséges ezt a testvéri szeretet megőrizni, sőt, ápolni és erősíteni? – tette fel a kérdést az esperes. Szerinte azok az első keresztyén ősgyülekezetek adhatnak erre példát, amelyeket a páli levelekből ismerhetünk meg. „Nekik mindenük közös volt, kitartottak egymás mellett, gondozták és segítették egymást. Ahhoz, hogy ezt mi is megéljük, három dologra kell figyelnünk. Az első, hogy Isten tanítása alapján Jézust mindannyian a közös bátyánknak érezzük. Olyan ajándék Ő, amely semmihez sem mérhető. Másodszor: lássuk meg a másik emberben is a testvérünket, a szenvedő Krisztus által. Harmadszor: tudjuk a másikat Krisztus szemével is nézni! Vajon magunkat tudjuk így nézni? Ha ezen elgondolkodunk, utána a másikra is tudni fogunk krisztusi szemmel nézni.”



Illés Dávid kiemelte: a lelkipásztor elhívása, feladata, útja, hogy ezt a testvéri közösséget ápolja, de a gyülekezetnek is Krisztus szemével kell a pásztorára néznie, aki csak egy a sok bárány közül. „Ennek keretében lássuk azt a testvért, akiért Krisztus szenvedett! Ezt nem lehet embertől eltanulni, csak Istentől, ez az Ő munkája a szívünkben. Kívánom, hogy Bartha Attila szolgálatáról is ez sugározzon, és jó lenne, ha mindannyiunkat emlékeztetne erre ez az Igeszakasz! Saját magát adta az Úr nektek, így áldja meg közös utatokat.”



A nyáj gondozója
Az igehirdetést követően Illés Dávid a Budapest-Déli Református Egyházmegye espereseként hivatalosan is beiktatta új lelkészi szolgálati helyére Bartha Attilát. „Legyen nyitva ez a hely mindenkinek, aki háláját, kérését, örömét, bánatát hozná az Úr színe elé, legyen ez a templom a testvéri szeretet közösségének háza!” – mondta a beiktatott lelkésznek, majd jelképes keretek között adta át neki az egyházközség pecsétjét és a Megbékélés Templomának kulcsát.



A beiktatott lelkipásztorra ezután nemcsak református lelkészkollégái, hanem más felekezetű lelkészek is áldást mondtak egy-egy bibliai igeszakasszal. Az áldások után az egyházközség kórusának ünnepi előadását hallgathatták meg a jelenlévők.



Az ünnepség rendkívüli egyházközségi közgyűléssel folytatódott, amelynek egyetlen napirendi pontja az új lelkésznek szóló köszöntésekből állt. Bicskei Zsolt, a Budapest Pestszentlőrinc-Erzsébet-Bélatelep Református Egyházközség gondnoka üdvözölte a meghívott vendégeket, majd átadta a szót a köszöntőknek.



Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese elmesélte, hogy Nagykanizsára érkezésekor Bartha Attila fogadta őt helyettes lelkészként, most pedig ő köszöntheti itt az újonnan beiktatott pásztort. A somogyi egyházmegyéből négyen is eljöttek elbúcsúztatni Bartha Attilát. „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” – idézte Ézsaiás próféta könyve 43. fejezetének 1. versét az esperes. „Ebben benne van az életünk, hiszen az Úr megváltott gyermeke vagy, aki sok mindenen vitt át téged életed során. Bárhová is hívott szolgálni, ott a hittancsoport létszáma megnőtt, a gyülekezeti élet pedig felpezsdült. Kívánom, hogy ez az áldás mutatkozzon meg itt is! Mindig mutatkozzék meg, hogy az Úr gyermeke vagy, aki veled volt, veled van, veled lesz.”



A kárpátaljaiak nevében Petrusinec Vladimir kárpátaljai református presbiteri főjegyző köszöntötte a beiktatott lelkipásztort, Az apostolok cselekedetei 20. fejezet 28. versét idézve: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” A főjegyző szerint arra int az Ige, hogy a lelkészeknek elsősorban magukra kell vigyázniuk, mert enélkül másnak sem tudnak lelki táplálékot adni. „Imádkozzatok azért, hogy lelketek el ne csüggedjen, meg ne fáradjon! Azután vigyáznotok kell az egész nyájra! Az egészre, nem csak egyesekre belőle! Erősítsd, bátorítsd őket! Ez az Isten egyháza, amelyet tulajdon fia vérével szerzett meg. Végezd hűségesen szolgálatodat és mentsd meg a lelkeket! Váljatok javára a környező közösségeknek is!”



Háromszéki Botond, a Pestszentlőrinc Kossuth Téri Református Egyházközség lelkipásztora és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester is röviden köszöntötte Bartha Attilát. A Budapest Pestszentlőrinc-Erzsébet-Bélatelep Református Egyházközség gyülekezetének nevében Nagyistók Nándorné presbiter üdvözölte új pásztorát, egy palásttal és egy díszes emléklappal megajándékozva őt.



Egybegyűjteni Isten népét
Mielőtt válaszolt volna az elhangzottakra, Bartha Attila először feleségét és szüleit köszöntötte. „Öröm ez a nap számomra, igyekszem a szívembe zárni. Külön köszönöm esperes úr üzenetét, igyekszem Krisztus szemével nézni másokra!” – mondta.

Beiktatásához Az apostolok cselekedetei 18. fejezet 9-10. versét választotta központi gondolatnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.”

A lelkipásztor azzal kezdte, hogy bizony volt benne félelem, amikor megpályázta ezt a lelkészi állást, ezért is fontos számára a Szentírás bátorítása. Elmondta, hogy hosszútávú szolgálatra készül Pestszentlőrinc-Erzsébet-Bélatelepen, de Isten akarata vezérli ebben is.

„Igyekszem szólni és nem hallgatni. Az Ige arra biztat, hogy itt is Isten népe van, és azok is hozzátartoznak, akikért még imádkozni, munkálkodni kell. Szeretném a környékünkön is megkeresni Isten népének tagjait, ebben kérem a segítségeteket!”

 

Barna Bálint

 

Budapest Pestszentlőrinc-Erzsébet-Bélatelep, Bartha Attila beiktatása